Bulit akart, pénzt utalt
Kölcsönkért mobiltelefonnal utalt 19 millió forintot ismerőse számlájáról a sajátjára egy budapesti férfi. A Mátrix Projekt keretében az újbudai rendőrök a pénz nagy részét lefoglalták, és visszaadták a tulajdonosnak. A gyanúsítottat körözés alapján fogták el.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitánysága információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett, valamint lopás vétség miatt folytatott nyomozást. A gyanú szerint egy férfi 2022. augusztus 23-án két nő társaságában italozott ismerősével annak újbudai lakásán – írja a police.hu.
Elkérte az egyikük mobiltelefonját, hogy zenét tudjanak hallgatni róla, de elvitte a készüléket, és azzal három részletben 19 millió forintot utalt a tulajdonos számlájáról a sajátjára.
A bűncselekmény elkövetését segítette, hogy a telefonra beállított netbank belépési kódja megegyezett a készülék feloldókódjával.
A XI. kerületi rendőrök a feltételezett elkövető számlájáról több mint 18 millió forintot tudtak lefoglalni, amit visszaadtak a sértettnek. A bűncselekményekkel gyanúsítható férfi körözését tavaly augusztus 25-én rendelték el. B. Loránd március 29-én egy másik ügyből kifolyólag jelent meg az V. kerületi kapitányságon, ahol a rendőrök elfogták.
Az újbudai nyomozók kihallgatták, de B. Loránd a bűncselekmények elkövetését hiába ismerte be, érdemi vallomást nem tett. A nyomozók az iratokat átadták az ügyészségnek.
„A rendőrség a Mátrix Projekt keretében kiemelt figyelmet fordít az online térben elkövetett csalások felderítésére. Az ilyen bűncselekmények megelőzésével kapcsolatban hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál” – olvasható a honlapon.
(police.hu)