Van, ahol a zsidók elgázosítására szólítanak fel a tüntető szélsőségesek

Van, ahol a zsidók elgázosítására szólítanak fel a tüntető szélsőségesek

Amerikától Ausztráliáig tüntetnek az izraeli mészárlás és a Gáza övezeti bombázások miatt. Nyugati bevándorló arabok és palesztinpártiak gyakran szélsőséges megnyilvánulásokkal fejezik ki szimpátiájukat a Hamász mészárlása iránt, Sidney-ben egyenesen elgázosítással fenyegették meg a zsidókat. Nyugaton Izrael-párti hangokat is hallani az utcákon, míg Iránban például tűzijátékkal köszöntötték a terroristák akcióit.

Míg Joe Biden elnök és az Egyesült Államok egyértelműen Izrael mellett áll a Hamász szombaton kirobbantott háborújában, addig az országban több palesztinpárti tüntetés is volt. A legnagyobb megmozdulásokat New Yorkban szervezték, ahol a palesztinpárti demonstrálók vasárnap és hétfőn is a Times Square-en gyűltek össze, és azt skandálták, hogy „Szabad, szabad Palesztina, éljen Palesztina”, valamint „A folyótól a tengerbe, Palesztina szabad lesz”. Utóbbi egy burkolt kifejezés arra, hogy Izrael állam szűnjön meg.

Hasonló megmozdulások történtek a Michigan állambeli Dearbornban is. A város különlegessége, hogy csaknem fele részt arab származásúak alkotják a lakosságot, ennek megfelelően Palesztina mellett álltak ki. A USA Today cikke szerint azt skandálták a résztvevők, hogy a vérükkel és lelkükkel védik a jeruzsálemi Al-Aksza mecsetet. Oszama Siblani, a dearborni székhelyű Arab American News vezetője az 1200 fős tömegnek arról beszélt, hogy nem a Hamász tagjai a terroristák, hanem az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu.

Michiganben mindeközben egy másik rendezvényen, Southfieldben egy nagy zsinagógát töltött meg mintegy 2500 Izrael-párti demonstráló. Gretchen Whitmer kormányzó azt mondta, „mi itt, Michiganben elítéljük ezt az aljas terrorcselekményt. Izrael mellett állunk. És Izraelnek joga van megvédeni magát.”

Párizsban az Eiffel-torony kék-fehér kivilágítást kapott, és a hatalmas tömeg gyűlt össze, de mindeközben a hétvége óta 20 letartóztatás történt Franciaországban antiszemita cselekmények és fenyegetések miatt. Az AP szerint többször is intézkedniük kellett a rendőröknek zsinagógák előtt fenyegetőző emberek, falakra felfújt gyűlöletkeltő feliratok és zsidó iskolák udvaraira bereptetett drónok miatt.

Londonban a palesztinbarát tüntetők az izraeli nagykövetséghez vonultak, ahol azt skandálták, hogy Izrael terrorista állam. Suella Braverman brit belügyminiszter szerint egyértelműen fennáll annak a kockázata, hogy a Gáza övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet Izrael elleni támadásának hatására megismétlődnek a brit zsidó közösség elleni korábbi atrocitások. Arról is beszélt, hogy elborzasztó hatást gyakorolhat a zsidó közösségekre a Hamász terrorszervezet jelvényeinek, zászlainak nyilvános használata, illetve a már említett „A folyótól a tengerbe, Palesztina szabad lesz” jelmondat vizsgálatát is kérte, hogy az nem tekinthető-e az Izrael megsemmisítését célzó, erőszakos cselekmények végrehajtására irányuló szándék kifejezésének, illetve a közrend rasszista indíttatású megzavarásának.

Németországban is zsidógyűlöletet terjesztettek a palesztinpárti gyűlések részvevői – az Euronews szerint. Duisburgban például 110 résztvevő vonult végig a városon, akik újságírókat is zaklattak. Szombaton a Die Welt forgatócsoportját a berlini Neukölln negyedben egy arab származású férfiakból és egy nőből álló csoport megfenyegette és arra kényszerítette, hogy törölje felvételeit, amelyeken a Hamász-támadásra adott berlini utcai reakciók szerepeltek.

A hatóságok szigorítottak is azóta: betiltottak egy Neuköllnbe szervezett palesztinbarát tüntetést. A demonstrációt azért nem engedte megtartani a rendőrség, mert korábban történtek hasonló eseményeken bűncselekmények, valamint a döntés során figyelembe vették a jelenlegi közel-keleti helyzetet is.

Közölték, hogy az Egy Szabad Palesztináért névre keresztelt demonstráció veszélyeztetné a közbiztonságot és a közrendet is. Emellett egy másik, a Brandenburgi kapuhoz szervezett tüntetést is betiltottak.

Sidney-ben a kék-fehérre kivilágított Operaház nem tetszett a palesztin-párti tüntetőknek hétfő este, ott odáig fajult a helyzet, hogy mintegy százan azt skandálták, hogy „Gázosítsátok el a zsidókat!”.

Az arab világban

Míg a Nyugaton mindkét oldal mellett tüntettek, addig az arab világban csak a palesztinok mellett álltak ki, igaz, ez nem túl meglepő. Törökországban több ezres menet tiltakozott a Gáza övezet elleni támadások miatt, míg a pakisztáni Karacsiban az emberek izraeli és amerikai zászlókat égettek. Jemenben szintén, ott az Irán által támogatott és a fővárost, Szanaát irányító huthi milíciák azt skandálták, hogy „Halál Amerikára, halál Izraelre”.

A megmozdulások várhatóan folytatódnak, a palesztinok melletti kiállás megnyilvánulásaként péntekre tömegtüntetésre szólította fel szerdán az arab világot a Hamász korábbi vezetője, Háled Mesál.

Az eseményekre adott reakciójában a kolumbiai elnöknek is sikerült botrányosan megnyilvánulni. Miután az izraeli kormány bejelentette, hogy leállítja a víz- és az áramellátást Gázában, Gustavo Petro váratlanul úgy reagált a Twitteren, hogy „a világ egyetlen demokratája sem fogadhatja el, hogy a Gáza övezetet koncentrációs táborrá alakítsák”. A Zsidó Világkongresszus visszautasította megjegyzéseit, és azt írta, hogy Petro megjegyzései „a holokauszt hatmillió áldozatának és a zsidó népnek a megsértése”.

Iránban egyenesen tűzijátékkal köszöntötték, hogy a Hamász több mint ezer embert lemészárolt. Irán legfőbb vezetője, Ali Khamenei ajatollah ugyanakkor kedden elutasította azokat az állításokat, amelyek szerint országa szerepet játszott volna a Hamász Izrael elleni támadásaiban. Eközben kijelentette, hogy Irán továbbra is támogatni fogja a palesztinokat.

https://twitter.com/Palestine_time/status/1710901842199126192?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1710901842199126192%7Ctwgr%5E2407c7337b2f8bc7dcfbb8c0392b86f86cfcb2a4%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Frtl.hu%2Fkulfold%2F2023%2F10%2F12%2Famerika-europa-tuntetes-izrael-gaza-ovezet

A befolyásos iraki síita pap és politikai vezető, Muqtada al-Szadr kedden Nadzsafban arra szólított fel „minden arabot, különösen az egyiptomiakat, hogy nyissák meg határaikat és törjék meg a Gázára kényszerített embertelen ostromot, engedve, hogy víz és élelmiszer jusson el a civilekhez”. Azt is közölte, hogy Irak kész ellátmányt küldeni az ostromlott tengerparti enklávéba, bár azt nem fejtette ki, hogy ezt hogyan tenné.

Recep Tayyip Erdogan török elnök bírálta Izrael gázai blokádját, mondván, az áram és a víz elvágása sérti a palesztinok emberi jogait. Ugyanakkor elítélte a civilek meggyilkolását Izraelben és a Gáza övezet bombázását is. Úgy fogalmazott:

Az nem háború, hanem mészárlás, amikor mindenféle gyalázatos módszert alkalmaznak.

Azok a Perzsa-öböl menti országok, amelyek az elmúlt években rendezték a kapcsolatukat Izraellel, jóval visszafogottabb hangnemet ütöttek meg. Az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztériuma közleményben közölte, megdöbbentő, hogy izraeli civileket ejtettek túszul a Hamász merényletében, és részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak. A minisztérium hangsúlyozta, hogy súlyos eszkalációt jelentenek a Hamász támadásai a Gáza övezet közelében lévő izraeli városok és falvak ellen, beleértve a rakéták ezreinek lakossági központokra való kilövését.


Amerikától Ausztráliáig tüntettek az izraeli mészárlás és a Gáza övezeti bombázások miatt
Fotó: Reuters/Issei Kato

Bár Katar szombaton még határozottan Izraelt vádolta a Hamász és a zsidó állam közötti folyamatos katonai eszkalációért, hétfőn már fogolycserét próbált összehozni a két fél között. Törökországgal együtt azt hangsúlyozták, hogy létre kell hozni a palesztin államot Jeruzsálem fővárossal.

Az egyik legfontosabb szereplő a konfliktusban részt vevők mellett Egyiptom, az egyetlen ország Izraelen kívül, amelynek közvetlen határa van a Gáza övezettel. Ők a zsidó államot önmérsékletre szólították fel, a Hamászt pedig arra, hogy szavatolják a túszul ejtett emberek biztonságát.

Bár az ENSZ-t biztosították arról, hogy teljes mértékben támogatják, hogy a humanitárius segélyek eljussanak a címzettekhez, az egyetlen átkelőt lezárták, miután Izrael légicsapásokat mért a közelben.

Igaz, a Reuters szerint annak az a másik oka, hogy megakadályozzák a tömeges menekülést Egyiptomba. Azóta a Gáza övezetből nem lehet kijutni.

Nyitókép: Reuters/Toby Melville.

(rtl.hu)

polkorrekt