Rágalmazás miatt perel az I. kerület polgármestere a Ruszwurm cukrászda tulajdonosának védelmi pénzről szóló nyilatkozata miatt
„A mai nap olyan vádak jelentek meg velem kapcsolatban az egyik legolvasottabb hírportálon, amelyekből egy szó sem igaz. Az engem vádoló üzletember problémája éppen az, hogy nem kap különleges elbánást, közpénzből kedvezményeket a kerülettől – mióta én vagyok a polgármester, azóta ugyanis az uram-bátyám rendszert felszámoltuk”
– írta hétfő délelőtti Facebook-posztjában V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere.
A kerületi vezető arra reagált, hogy a Ruszwurm cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós az Indexnek adott interjújában arról beszélt, hogy a polgármester a választások előtt védelmi pénzt kért tőle.
„A választások előtt azt ajánlotta, ha az anyagi támogatás megtörténik, akkor olyan szerződést kötnek velem, hogy ne lehessen innen kitúrni, még bűncselekménnyel sem. Az ajánlat két cukrászdát érintett: a Koronát és a Ruszwurmot. A polgármester azt is hangsúlyozta: ha nem történik meg a támogatás, akkor nem véd meg. Tehát védelmi pénzt kért”
– mondta Szamos Miklós a lapnak.
„A Ruszwurm cukrászda tulajdonosával jogvitánk volt, a bíróság pedig a kerület javára ítélt, nyilvánvalóan ez áll a vádaskodás mögött. Szamos úr állításai nevetségesek, korrupcióval vádolni valakit azonban nem lehet következmény nélkül. Az ügyben feljelentést teszek rágalmazás miatt, ha pedig a bíróság Szamos urat bírság megfizetésére kötelezi – amiben biztos vagyok –, az összeget jótékony célra fogom fordítani” – olvasható V. Naszályi Márta bejegyzésében.
(telex.hu)