A Karmelita kolostornál mutatták be a diákok, szerintük hogyan vérzik el a közoktatás
„Véres” performance-szal tarkított figyelemfelhívó akciót hirdetett ma délutánra az Egységes Diákfront és az Országos Közös Akarat a Karmelita kolostr elé.
A céljuk az volt, hogy a pedagógusok világnapja alkalmából az oktatás problémáira hívják fel a figyelmet, valamint reklámot csináljanak október 23-i tüntetésük számára.
A performance során két tanár és három diák állt fel a Karmelitát elzáró kordonok elé fehér ruhában, DIÁK illetve PEDAGÓGUS felirattal. A jelenet közben szívdobogás-hangeffektet játszottak le egy hangszóróból. Megközelítőleg 20 ember, oktatásban érintettek, valamint más szakmák képviselői sorakoztak fel mögöttük, többen véresnek tűnő pólót viseltek. A szívdobbanást imitáló hang megszűnése után a résztvevők a földre vetették és halottnak tettették magukat, hogy társaik fehér rózsákat helyezhessenek el rajtuk.
Az oktatási aktivisták a fenti performance-szal arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy hiába tiltakoznak immár több mint két éve a pedagógusok az alacsony bérek és a rossz munkakörülmények miatt, a kormány gyakorlatilag ellehetetlenítette a sztrájkjukat, rájuk erőszakolta a státusztörvényt, ezzel lényegében kivéreztetve a közoktatást. Azt is sérelmezték, hogy a pedagógusokat támogató diáktüntetőket – akik esetenként vandál cselekményekre és agresszióra ragadtatták magukat – könnygázzal, gumibottal és rendőri vegzálással jutalmazta véleményük szerint a hatalom. Hasonló történt szerint éppen azoknak a kordonoknak a bontásakor, melynél a mostani rendezvényt tartották.