Az utolsó, itthon is aktív nemzetközi lemezkiadó is kivonul Magyarországról
A Universal Music Group (UMG) év végével kivonul a magyar piacról, pontosabban megszünteti a hazai előadók terjesztését, kiadását, és a jövőben csak a nemzetközi előadókkal foglalkozik a magyar piacon. Ez azt is jelenti, hogy a cég budapesti irodáját is leépítik, az eddigi 10-15 fős stábból csak páran maradnak pénzügyi és marketing területen.
Ezzel az utolsó nagy, globális zeneipari cég is elhagyja a magyar piacot. A három nagy lemezkiadó (UMG, Warner Music Group, Sony Music Entertainment) közül a Warner nemzetközi kiadványait a Magneoton kezeli itthon, a Sony Music pedig a külföldi előadói hazai marketingjére költ Magyarországon.
A UMG volt az utolsó olyan nagy globális lemezkiadó, amely még foglalkozott magyar előadókkal. Korábban a cég felelt például Krúbi bookingjáért és kiadásáért (ő már jóval a mostani leépítés előtt távozott a kiadótól), de szintén a kiadóhoz tartozott korábban 6363, Dé:Nash, Lil Frakk, Kapitány Máté és a Fiúk is. A kivonulásra mutató egyik első jel az volt, hogy az elmúlt egy évben a kiadó fokozatosan megvált a fenti nevektől.
Mellettük például Beton.Hofi vagy Hundred Sins is a Universal alá tartozó Banana Records nevű alkiadó alatt jelentette meg a kiadványait, de már csak előbbi disztribúcióját intézte a cég, maga az alkiadó egy ideje függetlenül működik. Kamau Makumi, az alkiadó társalapítója szerint a jelenlegi változás nem érinti érdemben a Banana Records helyzetét.
Fontos, hogy a Universal nemrég egy digitális disztribúciós lábat is indított Virgin Music néven, Magyarországon egy éve már csak ezzel a céggel voltak igazán aktív szereplők. A Virgin Music terjesztésében jelent meg AKC Misi új szólólemeze és Beton.Hofi legutóbbi két kislemeze is. Kerestük az ügyben AKC Misit is, aki elmondta, hogy a változás annyiban érinti a megjelenéseit, hogy új terjesztőt kell keresnie.
A másik két nagy szereplőhöz (Sony, Warner) hasonlóan a UMG csak a nemzetközi előadók hazai terjesztésére és marketingjére tart fenn alkalmazottakat a továbbiakban. Technikailag így nem tűnik el teljesen a cég az országból, csupán a tevékenységük az említett jogkezelési feladatkörökre korlátozódik. A Telex információi szerint így egyes részlegek, köztük a pénzügy és a marketing is megmaradnak a cég magyar divíziójánál.
A Universal Music Group a világ legnagyobb és egyben leggazdagabb lemezkiadói csoportosulása, a vállalat piaci részesedése 2023 első negyedévében 38 százalék volt a globális piacon. A céghez tartoznak olyan kiadók, mint a Republic, a Def Jam, a Motown és az Interscope is. Éves bevételük 2022-ben meghaladta a 10 milliárd dollárt, ami főleg annak köszönhető, hogy náluk tömörül a világ legtöbb népszerű popsztárja, köztük
- Taylor Swift,
- Billie Eilish,
- Drake,
- The Weeknd,
- Justin Bieber,
- sőt, a Beatles és Sting katalógusa is a Universalé.
Tomas Filip regionális ügyvezető igazgató (aki a szlovák, a cseh és a magyar iroda vezetője is) a következőt válaszolta emailben a megkeresésünkre:
„A nagyobb hatékonyság érdekében a magyarországi, csehországi és szlovákiai tevékenységünket Prágába központosítjuk. Folytatjuk azt, amit több évtizede jól csinálunk Magyarországon – a nemzetközi repertoár népszerűsítését.”
(telex.hu)