Elfogták a monori vasútállomáson nőt erőszakoló férfiakat – videóval

A monori vasútállomás vécéjében erőszakoltak meg egy nőt. Az áldozat egy számára ismeretlen helyen ébredt. Telefonja, ékszerei, pénze eltűnt, testét pedig véraláfutások borították.
Elfogtak a rendőrök két férfit, akik a gyanú szerint – öntudatlan állapotát kihasználva – megerőszakoltak és kifosztottak egy fiatal nőt vasárnap a monori vasútállomás mellékhelyiségében
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság keddi közleménye szerint
az áldozat december 17-én reggel egy számára ismeretlen helyen ébredt. Telefonja, ékszerei, pénze eltűnt, testét pedig véraláfutások borították.
A segélyhívás után a monori rendőrök rövid idő alatt kiderítették, hogy az erőszak előző este a monori vasútállomás mellékhelyiségében történt, a helyszínen és környékén nyomrögzítés, adatgyűjtés kezdődött, és néhány órával később már a gyanúsítottaknál tartottak házkutatást.
„Az egyik férfi nem vallott, a másik részben beismerő vallomást tett, de állította, hogy az áldozat beleegyezésével történt a közösülés” – ismertette a rendőrség.
Mindkét férfi ellen kifosztás és szexuális erőszak megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást őrizetbe vételük mellett, és kezdeményezik letartóztatásukat.
A két férfi elfogásáról egy videót is közzétettek:
(szeretlekmagyarorszag.hu)