Pekingnél a magyar akkuipar főkapcsolója

Június 22-én Kína felvette exportkorlátozási listájára az amerikai MP Materials és USA Rare Earth céget, és ezzel megerősítette azt a doktrínát, amely a magyar akkuipar egész jövőjét egyetlen ország jóindulatától teszi függővé.

A magyar olvasó távoli washingtoni pekingi kereskedelmi háborúként könyveli el a hírt. Valójában a fonál egészen a debreceni gyárkapukig, onnan pedig a hazai munkahelyekig és a forintban mért GDP-ig fut.

A debreceni CATL még tavaly decemberben tavaszi sorozatgyártást ígért. Ehhez képest a stratégiai jelentőségű cellaüzem júniusban is csak hatósági engedélyekre vár, miközben a gyár egyelőre kizárólag akkumulátormodulok összeszerelését végzi.

A cellák Kínából érkeznek, vagyis a legnagyobb hozzáadott értéket adó gyártás továbbra sem indult el Magyarországon. A Mercedes a spanyolországi Vitoriában már most kínai üzemekből pótolja a debreceni hiányt, a friss iX3-gyártásba kezdő BMW-nek pedig fél éves logisztikai puffert kell kigazdálkodnia más beszállítóktól.

Miért sebezhető különösen a magyar akkuipar

A számok kíméletlenek. A három hazai nagyüzem, a gödi Samsung SDI, az SK és a CATL együttes árbevétele egy év alatt nagyjából negyedével zsugorodott.

A gödi Samsung SDI, amely korábban nyereséges volt, immár százmilliárd forintot meghaladó mínuszban zárta az évet. Az ágazat 2025-öt az egyik legnehezebb éveként élte meg, amit az európai elektromosautó-piac lassulása tovább rontott.

Erre a meggyengült iparágra nehezedik most Peking nyersanyagfegyvere. A neodímium-prazeodímium-oxid ára januártól júniusig hatszorosára ugrott, az európai cégek kínai engedélykérelmeinek jóváhagyási aránya 25 százalék alá esett.

Az új kínai szabályok szerint a külföldi vállalatoknak engedélyt kell kérniük olyan alkatrészek és részegységek exportjához, amelyek kínai eredetű ritkaföldfémet tartalmaznak vagy kínai technológiával készültek. A december 1-jétől hatályos kiterjesztés a Kínán kívül gyártott, de kínai alapanyagra épülő termékekre is vonatkozik majd.

Hová ér el a ritkaföldfém-szorítás a magyar akkuiparon át

A ritkaföldfém-mágnes minden elektromos autó motorjának szíve. Kína a húsz stratégiai ásványból tizenkilencnél a vezető feldolgozó, átlagosan 70 százalékos piaci részesedéssel, az állandó mágnesek gyártásában pedig a részaránya 94 százalékra emelkedett.

Az ásványfüggőség így nem elvont kockázat. A magyar összeszerelő- és beszállítóipar pontosan abban a láncban ül, amelyet Peking egyetlen rendelettel megszoríthat, hiszen a ritkaföldfémek ellátási lánca termelésben, finomításban és gyártásban egyaránt erősen Kínára támaszkodik.

A politikai környezet is fordult. A Közlekedési és Beruházási Minisztérium parlamenti államtitkára, egyben debreceni országgyűlési képviselő bejelentette: a kormány nem támogatja a debreceni akkumulátorgyár további bővítését.

Az előző kormány több száz milliárd forintos közvetlen és közvetett támogatással terelte ide az iparágat, és a hazai gazdaság jövőbeli növekedésének kulcságazataként mutatta be. A mostani fordulattal egy hatalmas, kínai függőségre épülő beruházás maradhat állami háttérszél nélkül.

A debreceni ökoszisztéma minden eleme egymásra épül, hogy a CATL cellagyára, a szomszédos EVE Power üzeme, a BMW iX3-gyára és a beszállítók hálózata. Bármilyen zökkenő a cellagyártásban végighullámzik a teljes láncon.

A magyar háztartás szintjén ez nem absztrakció, hanem több ezer debreceni és Hajdú-Bihar vármegyei munkahely biztonsága, valamint annak a kérdése, hogy a tartós állami támogatásból finanszírozott beruházás megtermeli-e a beleölt közpénzt.

A Polkorrekt véleménye

A magyar iparpolitika legdrágább fogadását egy olyan asztalra tette, ahol a lapokat Peking osztja. A kormányok éveken át csúcstechnológiás jövőként árulták az akkugyárakat, miközben elhallgatták, hogy a nyersanyagcsap és a kulcstechnológia egyaránt egyetlen geopolitikai rivális kezében van.

A debreceni dolgozó nem azért fizeti az árát egy esetleges kínai exportstopnak, mert rosszul döntött, hanem mert helyette döntöttek, méghozzá a kockázatok őszinte kimondása nélkül.

A valódi elszámoltatás ott kezdődik, hogy megkérdezzük: ki vállalja a felelősséget, ha a több ezermilliárdos beruházás egy távoli minisztérium tollvonásán múlik.