Árpád-kori időutazás az M1-es autópálya alatt: Rejtélyes lelet borzolja a kedélyeket az ácsi ásatáson

A laikus érdeklődők körében lázas találgatásokat, a tudományos világban pedig komoly szakmai fejtörést okoz az a különleges és rendhagyó felfedezés, amely az M1-es autópálya bővítési munkálatait megelőző régészeti feltárások során került felszínre a Komárom-Esztergom vármegyei Ács közelében.

A szakemberek egy kora középkori, Árpád-kori település maradványaira bukkantak, ám az egyik egykori víznyerőhely mélye olyan tárgyat rejtett, amely első ránézésre teljesen felborítja a technológiai idővonalat. Egy vaspántokkal összefogott, újkori jellegű hordó került elő egy olyan környezetből, amelyet a kutatók a tizenegyedik-tizenkettedik századra kelteztek. A rejtély feloldásán és a leletek tudományos kiértékelésén jelenleg is gőzerővel dolgoznak a szakemberek.

Elmozduló falvak a Kisalföld peremén

Az autópálya bővítése által érintett Concó-pihenő területén végzett megelőző feltárások során egy teljes kora Árpád-kori falu keresztmetszete bontakozott ki a föld alól. Savanyú Bálint régész-muzeológus, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum munkatársa és a feltárás vezetője rámutatott, hogy a korszak első felében a dél-kisalföldi régióban még nem szilárdult meg a klasszikus, állandó falurendszer. Az akkori közösségek inkább kisebb, mindössze pár generáción át lakott, sűrűn költöző tanyabokrokat alkottak. Emiatt ezek a tiszavirág-életű települések rendkívül nagy területen szóródtak szét a tájban, és a mai nagy infrastruktúra-fejlesztések során szinte törvényszerűen a markolók útjába kerülnek. Bár a nagy felületű terepi munka már befejeződött, a beruházáshoz kapcsolódó kisebb földmunkák során még az elmúlt hetekben is találtak a lelőhelyhez köthető újabb régészeti jelenségeket.

A falu egykori központi magját a szakemberek a mai autópálya mellett található, nagyméretű Bábolna-tábla környezetében azonosították. Ezen a részen tucatnyi földbe mélyített lakóház alaprajza rajzolódott ki az altalajban. A házak beásásának alján jól megfigyelhetőek voltak a letaposott, egykori járófelületek, a gödrök délnyugati sarkában pedig kővel körberakott, a szűkös lakótértől gondosan elkerített tűzelőhelyek maradványai bukkantak fel. A falu mindennapi életéről tanúskodik az a hatalmas méretű, úgynevezett kemencebokor is, amely mérete és használatának időtartama miatt is rendkívül ritka leletnek számít. Ez egy olyan amorf, nagyméretű munkagödör, amelynek az agyagos oldalfalába összesen tizennyolc különálló kemence sütőfelületét vájták bele az évtizedek során.

A kora középkori falu központjától keletre és nyugatra bonyolult árokrendszerek kanyarogtak, amelyek a vízelvezetés mellett telekhatárként és állatok tartására szolgáló karámként is funkcionálhattak. Ezen a külső területen találták meg a kutatók a falu egykori kútjait is.

Az atipikus faedény és a régészeti foltok csapdája

A valódi tudományos rejtélyt a település szélén futó egyik árok végpontja szolgáltatta, amely egy kútszerű, kerek mélyedésbe torkollott. A gödör legmélyén, az egykori kút fenekén a régészek egy tizennyolc dongából álló, két erős vaspánttal összefogott, fordított kúp alakú faedényt találtak meg, amelynek az alját képező deszkákat a korabeli használói tudatosan kiszedték. Az edényt feltehetően másodlagos funkcióban, a kútbélés megtámasztására és a beáramló talajvíz szűrésére helyezték el a gödör aljára.

A probléma ott kezdődik, hogy míg a hordószerű faedények elve már a római kortól ismert, a középkorban a dongákat szinte kivétel nélkül hajlékony fűzfa- vagy mogyoróvesszőkből készült abroncsokkal fogták össze. A vaspántok használata ebben a méretben és formában sokkal inkább a tizennyolcadik-tizenkilencedik századi kádármesterségre jellemző, ami éles ellentmondásban áll a falu tizenegyedik századi keltezésével. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy sem a kútból, sem a hozzá kapcsolódó árokból nem került elő semmilyen egyéb datáló értékű cseréptöredék vagy tárgyi lelet.

A feltárást vezető régész szerint a technológiai ellentmondásra a magyarázatot a régészeti rétegtan és a földmunkák jellege adhatja meg. A gépi talajlehúzás során a szakemberek egy tiszta tükörfelületet alakítanak ki ott, ahol a felső humuszréteg elválik a világosabb altalajtól. Minden korábbi emberi beásás sötétebb foltként jelentkezik ezen a szinten, ám a puszta színe alapján nem lehet megkülönböztetni egymástól egy tizenegyedik századi és egy többszáz évvel későbbi, például török kori vagy újkori gödröt, ha azok nem metszik egymást.

Könnyen elképzelhető tehát, hogy az árokrendszer és a kút valójában egy sokkal későbbi korszakból származik, és csupán a véletlen folytán esik egybe az Árpád-kori falu térszerkezetével.

Laboratóriumi nyomozás és az első eredmények

A rejtély megoldása érdekében a régészek a természettudományos vizsgálatokhoz fordultak segítségért. A faedény dongáiból vett mintákat elsőként a székesfehérvári Szent István Király Múzeum dendrokronológiai laboratóriumában vizsgálták meg. A szakemberek megállapították, hogy az edény tartós tölgyfából készült, és sikerült is összeállítaniuk egy 129 évgyűrűt tartalmazó növekedési sort. Ezt az évgyűrűsort azonban a meglévő mintázatok alapján nem tudták egyértelműen hozzárendelni egyetlen ismert, naptári dátumokkal rögzített történelmi korszakhoz sem.

A holtpontról való elmozdulást a Nemzeti Régészeti Intézet támogatása tette lehetővé, amely finanszírozta a minták debreceni Isotoptech laboratóriumába való elküldését. Itt jelenleg is zajlik a precíziós szénizotópos kormeghatározás, amely nagy pontossággal képes lesz megállapítani a dongák alapjául szolgáló tölgyfák kivágásának abszolút évszázadát vagy évtizedét. Az eredmények segítségével végre pontot lehet tenni a laikusokat és kutatókat egyaránt foglalkoztató kérdés végére.

A kút rejtélyétől függetlenül az ácsi lelőhely már most fontos adatokkal gazdagította a korszak kutatását.

Az előkerült őrlőkőtöredékek egyértelműen bizonyítják, hogy az egykor itt élt közösség intenzív földműveléssel és gabonatermesztéssel biztosította a megélhetését. A falu pontos kiterjedésének megértését segíti, hogy a légifotók és a friss megfigyelések alapján az egykori településnyomok áthúzódnak a mai autópálya aszfaltcsíkja alá, sőt, a sztráda túloldalán is folytatódnak. A leletanyag teljes körű és részletes szakmai kiértékelését a tervek szerint idén ősz végén mutatja be a kutatócsoport a nagyközönségnek. A projekt egyúttal a hazai múzeumi szféra példaértékű együttműködését is tükrözi, hiszen a koordinációt végző Nemzeti Régészeti Intézet és a feltáró győri múzeum mellett a székesfehérvári szakemberek is hozzájárultak a munkához, míg a megmentett leletanyag végleges otthona a tatai Kuny Domokos Múzeum régészeti gyűjteménye lesz.