Újabb izraeli miniszter került tiltólistára: Becalel Szmotricsot is kitiltotta Franciaország

Újabb izraeli miniszter került tiltólistára: Becalel Szmotricsot is kitiltotta Franciaország

Súlyos diplomáciai válság bontakozott ki Párizs és Tel-Aviv között, miután Franciaország hivatalosan is megtiltotta a belépést Becalel Szmotrics izraeli pénzügyminiszternek.

Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter bejelentése szerint a radikális politikus kitiltásának közvetlen oka, hogy aktív kampányt folytat Ciszjordánia annektálása mellett, és nyíltan szorgalmazza a Gázai övezet újbóli izraeli megszállását.

Szmotrics a második olyan miniszter Benjámin Netanjahu kormányában, akit a francia hatóságok nemkívánatos személynek nyilvánítottak.

A francia diplomácia vezetője egyértelművé tette, hogy a nemzetközi közösség elkötelezett a kétállami megoldás mellett, és nem tolerálhatja a palesztin lakosság ellehetetlenítését célzó politikai törekvéseket.

Bengvír után Szmotrics: Tisztogatás a francia határokon

Nem Becalel Szmotrics az első magas rangú izraeli politikus, aki előtt bezárultak Franciaország kapui. Alig néhány héttel korábban, május 23-án Itamár Bengvír izraeli belbiztonsági minisztert is kitiltották az európai országból. Bengvír esetében egy konkrét incidens tette be a kaput a francia kormánynál: a belbiztonsági miniszter nyilvánosságra hozott egy olyan videofelvételt, amelyen a Gázai övezetbe tartó, de a nyílt tengeren feltartóztatott Global Sumud segélyflottilla aktivistáit mutatta megalázó helyzetben, miközben gúnyt űzött belőlük.

A pénzügyminiszter bűnlajstroma a francia külügyi tárca szerint még ennél is rendszerszintűbb és veszélyesebb a közel-keleti stabilitásra nézve.

Jean-Noël Barrot kifejtette, hogy Szmotrics politikája tudatosan a Palesztin Hatóság teljes gazdasági összeomlását célozza, miközben folyamatosan új izraeli telepek létesítését hirdeti Ciszjordániában.

A miniszteri szintű szankciók mellett Párizs komoly hatósági szigort vezetett be a terepen aktív radikáliscsoportokkal szemben is. Négy radikális telepes szervezet első emberét azonnali hatállyal kitiltották Franciaországból. További huszonegy olyan izraeli állampolgár kapott beutazási tilalmat, akik bizonyítottan részt vettek a ciszjordániai palesztin lakosság elleni fegyveres és fizikai atrocitásokban.

Nemzetközi koalíció alakult az izraeli radikálisok ellen

A francia lépés nem elszigetelt diplomáciai akció, hanem egy globális, összehangolt szankciósorozat része. Párizs az Egyesült Királysággal, Kanadával, Ausztráliával, Új-Zélanddal és Norvégiával közösen lépett fel az izraeli kormány szélsőséges tagjaival szemben. Ez az öt szövetséges ország már pontosan egy évvel ezelőtt, 2025 júniusában kilátásba helyezte a két izraeli miniszter kitiltását, miután hivatalosan is megvádolták őket a palesztin civilek elleni erőszakra való nyílt uszítással.

A mostani bejelentés szerint a hat állam újabb büntetőintézkedéseket léptetett életbe a ciszjordániai telepek terjeszkedéséért és az erőszakhullám fokozódásáért felelős személyek, illetve szervezetek ellen. Bár a francia külügyminiszter a stratégiai és biztonsági okokból nem nevezte meg az újonnan listázott szereplőket és nem részletezte a gazdasági korlátozásokat, a szankciók ténye egyértelmű üzenet Tel-Avivnak. Az izraeli kabinet élesen reagált az európai és tengerentúli szövetségesek összehangolt lépéseire, és hivatalos közleményükben felháborítónak, valamint botrányosnak minősítették a minisztereiket sújtó nemzetközi bojkottot.

 

 

 

Farkas Eszter