Megválasztották Birmingham első muszlim főpolgármesterét

Zaker Ullah Choudhry személyében hivatalba lépett Birmingham történetének első muszlim főpolgármestere – jelentette be a Birminghami Városi Tanács.
A pakisztáni születésű, de 1969 óta Nagy-Britanniában élő ingatlanszakember és helyi politikus május 20-án vette át a stafétát a szigetország második legnagyobb városában, mandátuma pedig 2027-ig szól.
Birmingham vezetése ezzel követte a főváros, London példáját, amelyet 2016 óta szintén egy pakisztáni származású muszlim politikus, Sadiq Khan irányít.
A politikai fordulat szorosan összefügg a közép-angliai metropolisz radikális demográfiai átalakulásával. A legfrissebb statisztikák szerint a dél-ázsiai migráció révén Birmingham lakosságának 32,2 százaléka ma már muszlim vallású, amivel a felekezet minimális többségbe került a 32 százalékon álló keresztény közösséggel szemben.
Mayoral oath ceremony in Birmingham
The UK has been conquered pic.twitter.com/4s0MysQuKW
— End Wokeness (@EndWokeness) May 20, 2026
Fiatal bevándorlóból az ország második városának első embere
Zaker Ullah Choudhry a pakisztáni Azad Kasmír régióban született, és tizennégy éves korában, 1969-ben érkezett Birminghambe. Hivatalos életrajza szerint korán munkába állt a tanulmányai mellett, később a humánerőforrás-menedzsment területén szerzett tapasztalatokat, majd sikeres ingatlanvállalkozást épített fel a városban.
Közéleti és közszolgálati karrierje két évtizeddel ezelőtt, 2006-ban indult el, amikor először választották meg a birminghami városi tanács tagjává. Hivatalos beiktatását követően a városvezetés nagyszabású díszvacsorát rendezett az új főpolgármester tiszteletére.
A gala dinner in honor of the election of the Muslim mayor of Birmingham.
BRITAIN FELL WITHOUT A FIGHT.
I feel sorry for the Brits who live there.
What do you notice in the video? pic.twitter.com/k6WdqPbeV0
— Eli Afriat 🇮🇱 (@EliAfriatISR) May 22, 2026
Birmingham az elmúlt évtizedekben az Egyesült Királyság egyik legfontosabb multikulturális központjává vált. A folyamatos bevándorlási hullámok következtében a dél-ázsiai diaszpóra és a muszlim közösség számaránya folyamatosan növekedett, aminek eredményeként a város vallási összetétele 2025-re történelmi fordulóponthoz érkezett: a muszlimok aránya (32,2%) hivatalosan is meghaladta a keresztényekét (32%), ezzel Birmingham lett a szigetország legnagyobb olyan városa, ahol a muszlim közösség alkotja a relatív többséget.
Kulturális és vallási sokszínűség a nyugati világ metropoliszaiban
A birminghami polgármester-választás nem egyedülálló jelenség, hanem szerves része annak a trendnek, amely az angolszász világ és Nyugat-Európa nagyvárosainak politikai elitjét formálja.
Nagy-Britanniában a sokszínűség már a legfelsőbb állami szinteken is megjelent. Mint ismert, 2022 és 2024 között Rishi Sunak személyében az ország történetének első indiai származású és hindu vallású miniszterelnöke vezette a brit kormányt. Londonban Sadiq Khan polgármester immár harmadik ciklusát tölti a brit főváros élén, bebizonyítva, hogy a bevándorló hátterű politikusok tartósan beágyazódtak a nagypolitikába.
Ez a strukturális átalakulás az Atlanti-óceán túlpartján is megfigyelhető. Az Egyesült Államok legnépesebb metropoliszában, New Yorkban nemrégiben Zohran Mamdani lett a város első muszlim polgármestere, aki hivatalos eskujét a muszlimok szent könyvére, a Koránra tette le. Ezek a fejlemények egyértelműen jelzik, hogy a nyugati világ kulcsfontosságú gazdasági és kulturális központjaiban a demográfiai változások közvetlen hatással vannak a helyi és országos hatalmi struktúrákra.




