Vona Gábor a miniszterelnöki ciklusok korlátozásáról: „Aki itt miniszterelnök lesz, általában belerokkan”

Társadalomlélektani és mentálhigiénés okokkal indokolta a miniszterelnöki mandátumok legfeljebb nyolc évben történő maximalizálását Vona Gábor az Indexnek adott nyilatkozatában.
A Második Reformkor (2RK) elnöke üdvözölte, hogy a Tisza Párt alaptörvény-módosítási javaslatával újra napirendre került az az elképzelés, amelyet ő maga még 2017-ben, a Jobbik miniszterelnök-jelöltjeként vetett fel először a hazai politikában.
Vona Gábor szerint a javaslat visszamenőleges hatályú alkalmazása jogilag ugyan vitatható, ám az orbánizmus logikájának lebontása érdekében mégis szükséges lenne, mivel a jelenlegi kormányfő személye az „állatorvosi lova” annak, hogy a túl hosszú hatalmon lét milyen súlyos politikai és személyes következményekkel jár.
„Mentálhigiénés prevenció” a traumatizált társadalomban
A politikust azután keresték meg, hogy a Tisza Párt javaslata nyomán ismét a politikai viták kereszttüzébe került a kormányfői ciklusok korlátozásának kérdése. Vona Gábor elmondta, fura és jóleső érzés, hogy egy korábbi felvetése ma már alaptörvényi szintű kezdeményezésként jelenik meg, hiszen az elmúlt két évben a 2RK is következetesen képviselte ezt a programpontot.
A pártelnök szerint a korlátozás mögött mély társadalmi realitások húzódnak meg. Úgy látja, hogy a magyar társadalom jelenleg „lelkileg nagyon sebzett, traumatizált, tele indulattal, frusztrációval”, ez a feszültség pedig óriási és aránytalan terhet ró a mindenkori országvezetőre.
„Aki itt miniszterelnök lesz, általában belerokkan” – jelentette ki Vona Gábor.
A 2RK vezetője szerint éppen ezért a nyolcéves korlátot egyfajta mentálhigiénés prevencióként kellene felfogni. Mint fogalmazott, mivel mindenki pótolható, két ciklus után mind a társadalom egésze, mind az érintett politikus mentális egészsége érdekében elengedhetetlen, hogy új szereplő vegye át a végrehajtó hatalom irányítását.
Jogilag kérdéses, de Vona szerint indokolt a visszamenőleges hatály
A kezdeményezés jogi és alkotmányos aggályaira – miszerint a korlátozás csorbíthatja a választók demokratikus akaratát – Vona úgy reagált, hogy a magyar politikai kultúra hagyományosan túlságosan is a személyekre épül, a cél pedig éppen az intézményi garanciák megerősítése lenne a személyi kultuszokkal szemben.
A vita legérzékenyebb pontjával, a szabályozás visszamenőleges hatályával kapcsolatban a politikus elismerte a jogi nehézségeket. Úgy fogalmazott, hogy a korábbi ciklusok beszámítása a korlátozásba nem elegáns és jogilag „necces”, a jelenlegi politikai berendezkedés jellegzetességei miatt azonban elkerülhetetlennek tartja ezt a lépést. Véleménye szerint a javaslat valójában nem egyetlen személy ellen irányul, hanem a rendszerszintű berögződések megváltoztatásáról szól.
„Orbán Viktor ezen javaslat helyességének és szükségességének az állatorvosi lova” – nyomatékosította a Második Reformkor elnöke.




