Így tarolta le a Tisza az óellenzéket és a kamupártokat

A politikai eufória és a messiásváró hangulat közepette hajlamosak vagyunk elfeledkezni a politikai paletta azon szereplőiről, akiket a Tisza Párt áprilisi győzelme nemes egyszerűséggel leradírozott a térképről.

Magyar Péter berobbanása és KO-s győzelme ugyanis nemcsak a Fidesznek okozott komoly veszteségeket, hanem szinte teljesen megsemmisítette az úgynevezett óellenzéket, a baloldalt, a mikropártokat és a politikai túlélőművészeket.

Miközben a kormánypárt úgy szenvedett vereséget, hogy a stabil, 2,5 milliós bázisát lényegében egyben tartotta, addig a régi ellenzéki formációk szó szerint elfogytak a sarki szélben.

Pártházkiürítés viccből és a szocialista éter

A leglátványosabb összeomlást talán a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) produkálta, amely éppen a napokban kénytelen kiüríteni a pártházát. A viccpárt egy rosszul elsült poén – és az amiatt felhalmozott tetemes adósság –  következtében anyagilag és strukturálisan is teljesen csődbe ment.

Hasonlóan siralmas a helyzet a patinás múltú MSZP háza táján is. A párt maradéka szétforgácsolódott a langymeleg éterben: egyesek a Tiszánál kerestek menedéket, mások végleg politikai megsemmisülésbe kormányozták a karrierjüket.

Komjáthi Imre elnök valószínűleg már csak egyedül matat a kiürült szocialista irodákban, és borítékolható, hogy a politikai záróra után a villanyt – a hagyományokhoz híven – Csintalan Sándor fogja leoltani. A Munkáspárt és Thürmer Gyula esete már-már a Torgyán-doktori misztikumot idézi: amikor már elvileg nincs, valójában mégis létezik a politikai folklórban.

A DK bukása és a kicsik agonizálása

A Demokratikus Koalíció (DK) olyan mélyre zuhant, ahonnan a politikai elemzők szerint nincs visszaút. Gyurcsány Ferenc még időben, Dobrev Klára pedig május 12-én adta fel hivatalosan a harcot, elismerve a vereséget.

A DK pontosan azt a kíméletlen politikai kannibalizmust szenvedte el a Tisza által, amit korábban ő alkalmazott a többi ellenzéki vetélytársával szemben.

Dobrev Klára ugyan még evickél az Európai Parlament hullámain, de a hazai politikai befolyása a nullára csökkent – a kérdés már csak az, hogy a sokat emlegetett privatizációs vagyonból és az Apró-villából mennyi marad a visszavonulás éveire.

A parlamenti küszöb alatt agonizáló kispártok (LMP, Párbeszéd, Jobbik, Momentum) mára teljesen elnémultak.

Nem is olyan régen még hatalmas mellénnyel osztották az észt a médiában, mára viszont Márki-Zay Péter és a Nép Pártján élén álló Jakab Péter is magányos partizánként harcol a Kárpátok bércein. Úgy tűnik, észre sem vették, hogy az új messiás teljesen kifilézte és kisajátította a szavazóbázisukat.

Vona Gábor és az elemzői köpönyeg

A politikai paletta legkülönösebb figurája a politikai túlélésre játszó Vona Gábor és a 2RK (Második Reformkor) mozgalom. A formáció két évig óvatosan lavírozott, se ide, se oda nem csapódott, megvárva, amíg letisztulnak az erőviszonyok.

Most, hogy a Tisza Párt kiütéses győzelmet aratott, Vona azonnal aktivizálta magát.

Hetek óta úgy posztol a közösségi médiában, mintha ő maga nyerte volna meg az áprilisi választást, és ex-jobbikosként magabiztosan elemzi, hogy Magyar Péter hogyan aratott diadalt.

A régi pártvezérek történelmi felelőssége

Amikor lecseng a választási eufória és a vakhitű rajongás, a politológusoknak komolyan górcső alá kell venniük az óellenzéki vezetők történelmi felelősségét. Magyar Péter hatalmas politikai tőkéje és a Tisza mögött álló vak csordaszellem ugyanis nem a semmiből jött.

A régi baloldali és liberális pártvezérek szó szerint benne hagyták a szarban a saját választóikat.

A tehetetlenségük, a hiteltelenségük és a folyamatos belső fúrásaik ágyaztak meg annak, hogy a kormányváltásra vágyó tömeg gondolkodás nélkül kövesse az új alternatívát.