Magyar Péter bejelentette, megszünteti a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

„Haladéktalanul megszüntetjük a Szuverenitásvédelmi Hivatalt” – írta a közösségi oldalán Magyar Péter. A leendő miniszterelnök a szervezetet sóhivatalnak nevezte.
Lánczi Tamás a közösségi oldalán megerősítette, hogy felszámolják a hivatalt. A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője úgy fogalmazott, ennek ellenére azok a folyamatok, amelyeket működésük során feltártak, nem fognak eltűnni. „A külföldi nyomásgyakorlás, a politikai befolyásszerzés és az idegen akarat rákényszerítésének kísérlete a mindenkori magyar kormányzatra és társadalomra továbbra is jelen marad” – írta. Hozzátette, az elmúlt két évben a munkatársaival azért dolgoztak, hogy bemutassák és jelezzék: a külföldi beavatkozás a magyar demokratikus folyamatokba létező valóság.
Szerinte a hivatal a kezdetektől támadás alatt állt, ami szerinte azért volt így, mert működésük veszélyforrást jelentett mindazoknak, akik Magyarországot nem szuverén államként, a magyarokat nem önrendelkező nemzetként kezelik.
A támadások ellenére szisztematikusan feltártuk a rendszerváltástól napjainkig tartó befolyásszerzés és nyomásgyakorlás hátterét, módszereit és intézményi logikáját
– írta. Szerinte ez a nyomásgyakorlás és befolyás kiterjedt a sajtóra, a szakpolitikai döntéshozatalra, a politikai erők belső működésére, a választási kampányok tartalmára, üzeneteire és technológiai hátterére is.
Mint Lánczi Tamás fogalmazott, ennek tényét április 12. után már azok közül is többen elismerték, akik korábban szándékosan tagadták vagy elhallgatták ezt. Példaként egy immár kormánypárti portál egyik cikkét idézi. Az írás szerint „nyilvánvalóvá vált, hogy Szijjártót titkosszolgálati eszközökkel hallgatta le valamelyik külföldi állam titkosszolgálata vagy titkosszolgálatai, az így kinyert beszélgetést pedig fegyverként használták fel Orbán külügyminisztere ellen”.
Egy másik, ugyanerre az ügyre vonatkozó, a külföldi befolyásszerzésben kulcsszereplőnek számító személy pedig így fogalmazott Lánczi szerint:
Kívülről jött. Tudom, ki tette – vagy legalábbis ki végezte el a munka egy részét –, de nem mondhatom el. Kívülről jött. És ez évek óta így megy.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője közölte, ez nyílt beismerése annak, hogy külföldi érdekcsoportok tevőlegesen részt vettek a magyarországi kampányban. Le akarták törni a közép-európai nemzetek szuverenitásküzdelmét. Meg akarták mutatni, hogy aki ellenáll, azt politikai, média-, gazdasági és titkosszolgálati eszközökkel is nyomás alá lehet helyezni.
Ettől a ponttól kezdve csak a magyarokon – rajtunk – múlik, hogy a sikerük átmeneti vagy végleges lesz. A jövőben is minden magyar állampolgárnak, minden állami intézménynek és minden felelős politikai szereplőnek kötelessége marad Magyarország önrendelkezésének védelme
– írta Lánczi Tamás.
(magyarnemzet.hu)





