Az oktatás minden szintjén bevezetné a mesterséges intelligencia használatát Kína

Az oktatás minden szintjén bevezetné a mesterséges intelligencia használatát Kína

Kína az „MI plusz oktatás” program elindítását tervezi, amelynek célja a mesterséges intelligencia (MI) széles körű bevezetése az iskolákban – közölte a kínai oktatási minisztérium pénteken.

A tervek szerint 2030-ra átfogó, minden oktatási szintet lefedő MI-oktatási rendszert alakítanak ki, amely a szélesebb társadalom számára is elérhető lesz.

A program részeként felgyorsítják az MI-oktatás bevezetését az általános és középiskolákban, külön tantárgyak indításával, valamint a technológia más tantárgyakba való integrálásával. Emellett ösztönzik, hogy az iskolák tanórán kívüli foglalkozások és gyakorlati programok keretében is bővítsék a diákok ismereteit – áll a közleményben.

A felsőoktatásban az elképzelések szerint a mesterséges intelligencia az alapoktatás részévé válna minden hallgató számára.

Az egyetemeket arra is ösztönzik, hogy interdiszciplináris képzéseket indítsanak, amelyek az MI-t más tudományterületekkel kapcsolják össze, valamint igazítsák képzési kínálatukat a gyorsan változó iparági igényekhez.

A terv kitér arra is, hogy az MI-t a tanítás támogatására használnák: például digitális eszközök alkalmazásával csökkentenék a pedagógusok terheit, és javítanák a hatékonyságot. A technológiát többek között a házi feladatok kezelésében, az értékelésben, valamint a tanulók kérdéseinek megválaszolásában és korrepetálásában is alkalmaznák.

Emellett az MI segítségével elemeznék a tanórai interakciókat is, hogy visszajelzést adjanak a tanároknak módszereik fejlesztéséhez.

A javaslat szerint a technológiát a pedagógusok képesítési vizsgáiba és tanúsítási folyamataiba is beépítenék – tették hozzá.

 

polkorrekt