Szijjártó Péter szerint a német külügyminiszter fenyegetést fogalmazott meg

Szijjártó Péter videójában Brüsszelből jelentkezett be, ahol éppen a külügyminiszteri tanácsülés zajlik. Szijjártó Péter arról tájékoztatott, hogy épp rövid szünet van, mert véget ért az első napirendi pont Ukrajnáról.
Szijjártó Péter kijelentette, hogy tizenegy és fél éve ül a külügyminiszterek között, de ilyen nyílt, durva, szégyentelen fenyegetőzéssel még nem találkozott.
A videóban kifejtette: a német külügyminiszter nyíltan, abszolút mindenfajta szégyenérzet nélkül fenyegette meg Magyarországot arra az esetre, hogyha nem adjuk fel a nemzeti érdekeink védelmét Ukrajnával szemben.
Azt várta el gyakorlatilag, hogy viseljük el, hogy az ukránok elzárják az olajcsapot, viseljük el az olajblokádot, azonnal adjuk oda az összes létező pénzt Ukrajnának, azonnal fogadjuk el a szankciókat, mert ha nem, annak nagyon súlyos következményei lesznek
– tájékoztatott Szijjártó Péter.
Hogy mik ezek a következmények, szerintem arról mindenkinek lehet elképzelése, hiszen a Brüsszel–Berlin–Kijev-tengelyen születtek meg a döntések az európai háborúról, és ez az a tengely, amely leginkább dolgozik azért, hogy Magyarországon a Tisza Párt nyerje meg a választást – hangsúlyozta.
Majd hozzátette: ez az, amit nem fogunk hagyni.
A videóban elmondta, hogy most írja alá a megállapodást a szlovákokkal arról, hogy építenek egy új benzinvezetéket a két ország között. Hozzátette azt is, hogy hamarosan sajtótájékoztatót tart.





