Az EU-s iszlamizációs programja, migránskvóta és a Tisza szerepe a végrehajtásban
Nem elmélet, nem jövő idő, nem riogatás: ami Nyugaton már megtörtént, annak a mechanizmusa itt is működésbe lépett. Migráció, politikai iszlám, progresszív véleményterror és az ezekhez igazodó hazai szereplők egyazon hálózat részei.
A kérdés már nem az, hogy „megtörténhet-e”, hanem az, hogy időben kimondjuk-e: ez nem vallási sokszínűség, hanem civilizációs konfliktus. És hogy lesz-e még erő nemet mondani, mielőtt a tagadás ára visszafordíthatatlanná válik.
Az alábbiakban a Kalapács Blog írását osztjuk meg.
Most dől el, mi marad Magyarországból?!
Nem fogok kerülgetni semmit, egyelőre a blogom még nem az a hely, ahol cukormázzal kenjük le a valóságot. Amit ma Nyugaton migrációként és érzékenyítve az „iszlám” irányába kezelnek, az nem egyszerűen egy vallási kérdés a sok közül. Az iszlám egy agresszív, komplett politikai-jogi rendszer, amely hatalmat akar, területet akar, és teljes alávetést akar. A „vallás” itt csak a díszcsomagolás, de a tartalom egy hierarchikus, agresszív, kollektivista uralmi modell, amely eleve inkompatibilis minden szabadságfelfogással.
Persze ez nem „új felismerés”, csak nyugaton sokáig tilos volt kimondani, sok helyen még ma is. Sőt! Egyes országok fertőzöttebb városaiban nem csak tilos, hanem már életveszélyes.
Már nem „összeesküvés-elméletet”, hanem egy működő hálózati logika Európában a politikai iszlám. A Muszlim Testvériség, Katar, az egyetemi finanszírozások, NGO-k, média, „elitképzés”. Ezek nem elszigetelt pontok, hanem egymásba kapcsolódó elemek. A cél nem az, hogy „jobban megértsük egymást”. A cél az, hogy a nyugati társadalmak saját értékeiket tagadják meg, miközben külső ideológiák és végül az iszlám előtt térdelnek le.
A mechanizmus egyszerű. Először pénzzel veszik meg az intézményeket. Utána ezek az intézmények „értékeket” termelnek. De ezek az értékek már nem a szabadságról, jogegyenlőségről és nemzeti önrendelkezésről szólnak, hanem bűntudatról, önfeladásról és állandó önvádról. Aki ellenáll, az „szélsőséges”, „gyűlölködő”, „kirekesztő”. Ez a progresszív véleményterror. Pont, amit itthon is látunk a liberális, baloldali, progresszív, kábítószerben fuldokló, deviáns, akár rendszeresen pedofil melegorgiákat rendező hazai „médiaelittől”, könnyűzenészektől, a belterjes ballib „művészvilágtól”, illetve legújabb gyűjtőnevükön a Tisza Párttól.
Ebben a képletben a politikai iszlám és a radikális baloldal tökéletesen egymásra talált. Nem azért, mert szeretik egymást, hanem mert ugyanazt gyűlölik: a nyugati civilizációt, a kereszténységet, a nemzetállamot, a hagyományos közösségeket. A konzervatív, normális értékrenddel bíró, jobboldali embereket. Ez az úgynevezett vörös–zöld szövetség (iszlám zöld, gy. k.). Egyik oldalról vallási fanatizmus, másik oldalról ideológiai nihilizmus. A végeredmény ugyanaz: a központi értékhordozó, csendes többség szétverése.
És igen, ebben a történetben már nem csak „Brüsszel” van benne!
A Tisza ebben a játszmában nem ártatlan szemlélő. Lehet ezt szépíteni, lehet tagadni, próbálják is állandóan lehazudni még a csillagokat is az égről, de a politikai irány egyértelmű: -Teljes igazodás az EU progresszív fővonalához. Migránskvóta támogatása. „Nyitottság”, „befogadás”, „európai értékek” mantrázása, miközben pontosan tudják, hogy ezek az eszközök nem integrációt hoznak, hanem demográfiai és kulturális katasztrófát, majd polgárháborút is akár.
A migránskvóta ugyanis nem humanitárius kérdés, hanem egy csőre töltött politikai fegyver. Tömegek betelepítése olyan kultúrkörből, ahol az iszlám nem magánügy, hanem konkrét jogrend, ahol a vallás és az állam nem válik szét, ahol a nő alávetett, a keresztény és a zsidó másodrendű (az életük sem számít), a szólásszabadság pedig ismeretlen fogalom. Aki pedig ezt relativizálja, az nem simán ostoba, az szándékosan hazudik.
Az iszlám ugyanis „iszlamizál”. És ez nem rasszizmus, ez nem „gyűlölet”, hanem empirikus tapasztalat. Ahol kritikus tömeg alakul ki, ott párhuzamos társadalom jön létre. Saját normáik, saját törvényeik és már indul is a nyomásgyakorlás, a félelemkeltés. És amikor valaki ezt szóvá teszi, azonnal jön az „iszlamofóbia” vádja, a pofazáró eszköz. Vita nincs, csak a hallgatás kötelező vagy jön az elhallgattatás.
A kereszténység lebontása ebben a rendszerben még csak nem is mellékhatás, hanem a konkrét cél. A kereszténység ugyanis az utolsó nagy kulturális védőfal Európában. Amíg létezik, addig van erkölcsi alap, van transzcendens mérce, addig van meg a nemet mondás képessége a társadalmakban. Ennek az eltörlésén dolgoznak most Brüsszelben, a Tiszában és Belpesten. Hogy minden kiirtott vagy ki sem alakult identitás helyére betolható legyen a progresszív ideológia, aztán meg az iszlám politikai struktúrája. Kívülről ugyan látszólag érthetetlen az együttműködésük, pedig természetükben nem sokban különböznek, belülről ugyanazt csinálják: -teljes alávetést követelnek.
Ezért hazugság az is, hogy „ez csak vallási sokszínűség”. Álszent propaganda. Ez egy újabb, a történelemben már sokadik civilizációs konfliktus, amelyet -szomorú, de- a Nyugat saját „elitje” hívott be a házba, jódolgában már jobb dolga nem lévén. Pénzért, hatalomért? Ideológiai mámorért? Egyébként -legalább is azt gondolom- minden kell nekik. Ilyen a természetük. Aki pedig ebben még részt is vesz, az sem semleges. Se nem „jó szándékú”. Az aktív szövetséges.
Nem hiszem egyébként, hogy kellene finomkodnunk, maszatolni, várni a semmire. Inkább beszéljünk róla! Sokat. Mert a végeredmény mindig, mindenhol ugyanaz: -nemzeti önrendelkezés helyett külső diktátum, keresztény kultúra helyett importált ideológia, szabad konzervatív hangok helyett progresszív véleményterror. Én ennek a kiteljesedését soha nem szeretném meglátni. Pedig ez nem egy jövőbeli veszély. Ez már zajlik.
Szóval, aki még mindig azt mondja, hogy „ilyen itt nem történik meg”, az vagy nem érti az egészet, vagy nem is akarja érteni. Például mert azért fizetik, hogy ne értse. Persze ne zárjuk ki azokat sem, akik nem a legélesebb kések a fiókban, mellé egy jó nagy adag proletár öntudattal.
Hozzáteszem, hogy a történelemben a fentebb idézett mondat és hasonló társai mind ugyanott, ugyanakkor hangzottak el. Na, hol, mikor? Mindenhol és mindenkor, közvetlenül a bukás előtt.
