Transznemű olimpikon ünnepelte Charlie Kirk kivégzését

Az Egyesült Államok kerékpáros szövetsége, a USA Cycling hivatalos közleményben határolódott el Chelsea Wolfe „transznemű” (biológiai férfi) BMX-versenyzőtől, aki a tokiói olimpián az amerikai csapat tartalékos sportolójaként szerepelt. Wolfe az Instagramon több bejegyzésben is ünnepelte Charlie Kirk kivégzését – számolt be a Fox News.
A USA Cycling közleményében hangsúlyozta: „A jelenlegi és korábbi olimpiai válogatott sportolók véleménye kizárólag a sajátjuk, és nem tükrözi a szövetség álláspontját. Chelsea Wolfe 2023 óta nem tagja sem a nemzeti válogatottnak, sem a USA Cyclingnek”.
Wolfe közösségi oldalán megosztotta a hírportál tudósítását Kirk haláláról, amelyhez egy „We did it!” (Megcsináltuk!) feliratú animációt illesztett, majd egy szelfit is feltöltött, amelyben a konzervatív vezetőt „nácinak” nevezte.
Az egyik bejegyzésében azt írta: „Nácinak lenni választás kérdése, nem kellett volna így élnie, de ő ezt választotta, és most halott. Ne éld úgy az életed, hogy a világ jobb legyen a halálod után”.
A bejegyzések hatalmas felháborodást váltottak ki.
Kritizálta azokat többek között Martina Navratilova világhírű teniszező, aki közismerten liberális nézeteket vall, valamint Riley Gaines konzervatív sportoló és közéleti szereplő is.
Wolfe úgy reagált a kritikákra, hogy egy újabb posztban egy gúnyos mémmel azt üzente:
„A rosszallásotok semmit sem jelent. Láttam már, titeket mi tesz boldoggá”.
Nem ez volt az első alkalom, hogy Wolfe provokatív kijelentéseivel botrányt keltett. Még 2020 márciusában a Facebookon arról írt, hogy az lenne a célja, hogy megnyerje az olimpiát, majd a dobogón felgyújtsa az amerikai zászlót. A bejegyzésben úgy fogalmazott: „Erre kéne figyelniük a világjárvány idején, ahelyett, hogy transznemű gyerekeket bántanak”.
A sportoló 2021-ben a genderalapon meghatározott sportkategóriák miatt kerülhetett be a tokiói olimpiai csapat tartalékosai közé. Akkor az Egyesült Államok Olimpiai és Paralimpiai Bizottsága (USOPC) olyan szabályozást alkalmazott, amely lehetővé tette a biológiai férfiak indulását a női kategóriában. Azóta azonban változások történtek: idén júliusban az USOPC jelezte, hogy be fogja tartani Donald Trump elnök rendeletét, amely kizárja a biológiai férfiakat a női számokból. Szeptemberben a USA Cycling is szigorított: új szabályaik szerint a női kategóriában csak azok indulhatnak, akik biológiai értelemben is nők.