Szegény az ország, közel 600 milliót kalapozott össze a Telex

Szegény az ország, közel 600 milliót kalapozott össze a Telex

Szegény Magyarország. Itt vannak azok az igazán ágrólszakadt emberek, akik inkább kenyeret se vesznek a családnak, inkább megvonják maguktól a minimális betevő falatot is, mindezt azért, hogy a Telexnek utaljanak a sajtószabadság és a független újságírás örömére.

De ez még semmi, az adófelajánlásokból is csörgedezik egy kis guba azért. Az, hogy a Telex egy ócska propagandista csapat, az nem zavarja ezt a (minimum) 20-30 millió magyar embert, a cselédsajtó pedig boldog, mi más lehetne.

Csak az a baj, hogy így minden megélhetési kamu, amit leírnak és elmondanak nekünk a videóikban, kissé más értelmet nyer.

Szóval, jobb, ha mindenki tudja, hogy a nélkülöző magyar emberek az idei 1 százalékos felajánlások tekintetében a legjobb helyet választották. Így legalább több pia lesz a magát közszolgálatinak nevező Telex morzsapartiján, ahol jókat röhögnek majd azokon, akik csak az adójukból annyian támogatták őket, hogy a külföldi mikroadományokkal együtt még alaposabban tudják nyalni Magyar Péter ülepét.

És akkor hol vannak még a sima felajánlások és a brüsszeli taksa?

Most legalább elmondhatjuk, hogy ebben a fene nagy diktatúrában borzasztóan sz@r dolog elnyomott, földi alázott, lyukas cipőben járó ellenzéki „újságírónak” lenni.

És mi lesz még akkor, ha Magyar Péterék négyötöddel választást nyernek és a terveik szerint adót emelnek? akkor még nagyobb lóvé jöhet össze az egy százalékos felajánlásokból, ezért már megéri harcolni a kormányváltásért!

(pestisracok.hu)

polkorrekt