Donald Trump bejelentette: vizsgálatot indít a Soros-klán ellen

Donald Trump bejelentette: vizsgálatot indít a Soros-klán ellen

Az Egyesült Államok elnöke kijelentette: úgy véli, Soros finanszírozza Amerika-szerte kitört baloldali tüntetések nagy részét, és ezt ki fogják vizsgálni. Trump a baloldal és a Soros-klán által szervezett tüntetések kapcsán úgy fogalmazott: „Ez felforgatás.”

Donald Trump elnök azt javasolta, hogy kormánya indítson nyomozást Soros György és családja ellen, azzal vádolva a demokraták nagy adományozóját, hogy ő finanszírozza a tüntetéseket – írta a Bloomberg.

Az Egyesült Államok elnöke a Fox and Friends című műsorban jelentette be, hogy kormánya vizsgálatot indít a multimilliárdos Soros György ellen, mert szerinte ő finanszírozza az országszerte zajló, erőszakossá vált szervezett tüntetéseket.

Trump bejelentése alig néhány nappal azután történt, hogy egy luxusétteremben „szabad Palesztinát” skandáló tüntetőkkel találkozott.

Trump azt is megjegyezte, hogy az egyik tüntető jól öltözött volt és gazdagnak tűnt, ami arra késztette Trumpot, hogy feltegye a kérdést: vajon fizetett tüntetők voltak-e.

Ezután az elnök megismételte korábbi vádját:

Soros finanszírozza az országszerte kitört baloldali tüntetések nagy részét. A tüntetőket Soros és mások fizetik a munkájukért

– mondta Trump a Fox Newsnak adott interjúban, hozzátéve: utánajárunk Sorosnak, mert szerintem ez egy RICO-ügy ellene és mások ellen. Mert ez több, mint tüntetés. Ez valódi felforgatás.

A zsarolás és korrupció által befolyásolt szervezetekről szóló törvényt, vagyis a RICO-törvényt általában a szervezett bűnözés üldözésére használják az Egyesült Államokban. Az elnök korábban azt mondta, hogy Soros „és csodálatos radikális baloldali fia” ellen nyomozást kell indítani.

Az amerikai elnök akkor nyilatkozott ismét a Soros család ügyeiről, amikor az elnök jelezte, hogy nyomozást indít politikai ellenfelei ellen Charlie Kirk, a fiatal konzervatív aktivista meggyilkolása kapcsán.

Kormányom megtalálja mindazokat, akik hozzájárultak ehhez a szörnyűséghez és más politikai erőszakhoz, beleértve azokat a szervezeteket is, amelyek finanszírozzák és támogatják azokat

– mondta egy szerdán este közzétett videó nyilatkozatában.

Donald Trump korábban már üzent a Soros családnak. Az Egyesült Államok elnöke nemrégiben úgy fogalmazott:

Soros és pszichopatákból álló csoportja nagy károkat okozott az országunknak.

Alex Soros, a milliárdos egyik fia, szintén a demokratikus ügyek jelentős támogatója, és az Open Society Foundations igazgatótanácsának elnöke, amelyet Soros György alapított. Az Open Society Foundations szóvivője az Egyesült Államok elnökének legújabb bejelentésére egy korábbi nyilatkozatra hivatkozott, amelyet Trump múlt hónapban tett fenyegetése után adtak ki.

Az Open Society Foundations, amelyet Soros György alapított és Alex Soros vezet, nem támogatja és nem finanszírozza az erőszakos tüntetéseket. Az ellenkező állítások hamisak, és a alapítónk és elnökünk ellen irányuló fenyegetések felháborítók

– áll a nyilatkozatban.

(magyarnemzet.hu)

polkorrekt