Hadházy Ákos újra a Ferenciek terén tüntetett

Hadházy Ákos hónapokon át tartó, keddi rendszerességgel szervezett tüntetéssorozata augusztus 2-án ért ideiglenes nyugvópontra. Akkor a hatvanpusztai birtoknál tartott demonstrációval zárta a nyári időszakot, ám távollétében sem maradtak el a fővárosi megmozdulások: a szervezést fiatal aktivisták vették át, és a lendület kitartott – legutóbb például buszokkal vonultak a Szuverenitásvédelmi Hivatal épületéhez tiltakozni.
A szeptemberi újranyitó demonstráció kedden, kora este kezdődött a Ferenciek terén, ahol a kezdeti percekben még csak kisebb tömeg gyűlt össze. A színpad mellett zene szólt, a tér lassan telt meg, de a hangulat így is gyorsan tüzesedett: „Mocskos Fidesz!” – skandálták ritmusosan a résztvevők.
Az elmúlt hetekben Hadházy több alkalommal is megjelent Hatvanpusztán, sőt, egyszer még autós üldözésbe is torkollott a helyszíni jelenléte. A mostani demonstrációt a „Szeptemberben újrakezdjük” szlogennel hirdette meg, és 17:30-kor vette kezdetét.
A színpadon elsőként Vida Kata, Lengyelországban élő civil aktivista lépett fel, aki kemény szavakkal illette a jelenlegi kormányt:
– Elegem van abból, hogy Magyarország nem előre halad, hanem visszafelé csúszik. Távolodunk a nyugat-európai értékektől, és egyre közelebb kerülünk az orosz mintákhoz – fogalmazott.
Arról is beszélt, hogy Lengyelországban sem a helyiek, sem az ott élő ukránok nem értik, miért hátráltatja Magyarország a fegyverszállítmányok eljuttatását Ukrajnába, különösen úgy, hogy a kárpátaljai magyar közösség is érintett a háború következményeiben. Beszédét erős, provokatív mondattal zárta:
„Lengyel–magyar két jó barát, Orbán Viktor, a k*rva anyád!”
Ezt követően Perintfalvi Rita lépett a mikrofonhoz, aki korábban feljelentést tett egy, általa provokátornak tartott személy ellen, és most a helyszínen is jelen volt az illető.
– Már mindannyian célkeresztben vagyunk, akik merjük kimondani, mit gondolunk a hatalomról – hangsúlyozta. Majd a kormánypárti szavazók felé fordult: – Nektek ez még mindig belefér? Meddig mennek el a megfélemlítésben és a terrorban? – tette fel a kérdést.
Beszédében többször is visszatért a felnőttfilmes vádakra is, hangja remegett és látszott rajta a nyugtalanság.
A felszólalók között volt Fleck Zoltán jogász, egyetemi tanár is, aki a közönséget arra biztatta, hogy ne hagyják magukat beletörődni a jelenlegi helyzetbe:
– Fordítsuk vissza ezt a kifordult világot, és teremtsük meg magunk körül a normális Magyarországot. Ez rajtunk múlik – mondta.
Végül Hadházy Ákos lépett a színpadra, aki rövid beszédében értékelte az elmúlt hónapokat. – Sokan nem hitték, hogy hónapok múltán is ennyien összegyűlünk ugyanazért az ügyért, de megmutattuk: a magyarok igenis képesek kiállni a szabadságukért – mondta.
Hangsúlyozta: bár nem tekinti magát az ellenzék vezetőjének, szerinte csak akkor lehet valódi politikai változást elérni, ha az ellenzéki pártok közösen állítanak fel egy minimumfeltétel-rendszert, például hogy nem fogadják el a választás eredményét, ha nem biztosított az esélyegyenlőség a kampányban és a médiában.
Beszédének végén bejelentette, hogy a tüntetéssorozat folytatódik: jövő héten Dunaújvárosba szerveznek demonstrációt, majd ismét Budapesten találkoznak a tiltakozók, és a hatvanpusztai „kirándulások” is folytatódnak.
A Ferenciek teréről a résztvevők közösen vonultak át a Pollack Mihály térre, ahol a „Zöld Palotanegyedért” kezdeményezés demonstrációja zajlott. A vonulás idején a forgalmat szokásukhoz híven korlátozták a tüntetők: leállták a Ferenciek terén a zebrát, ezért az autósok dühösen dudáltak, sokan pedig megfordultak. A menetet énekszó kísérte: „Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a mocskos Fidesz” – hangzott az egyik rigmus.
A Pollack Mihály téri esemény fókuszában a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának építése állt. A szervezők nem a fejlesztést vagy az egyetemet kifogásolják, hanem a túlzott beépítést és a zöldfelületek drasztikus csökkentését. „Több zöldet, kevesebb betont, élhetőbb várost!” – fogalmazták meg követeléseiket.
A rendezvényen Karácsony Gergely főpolgármester is felszólalt. Beszédében köszönetet mondott a tüntetőknek, és rámutatott: Budapest szenved a kormány „megvetésétől”, amely a várost terepasztalként kezeli. – Változás kell, olyan, amely több zöldet, kevesebb betont és kevesebb önhitt, akarnok politikust hoz – fogalmazott, hozzátéve, hogy vissza kell adni az önkormányzatok valódi önrendelkezését.
Pikó András, Józsefváros polgármestere hangsúlyozta: az önkormányzat minden jogi eszközt kimerített, még a pápának is levelet írtak, hogy felhívják a figyelmet az ügyre. – Tiszteletet a Palotanegyednek, az épített örökségnek és a magyar történelemnek – mondta, megemlítve a Magyar Rádió legendás stúdióját, amely a tervek szerint szintén áldozatul esik a beruházásnak.
A keddi, a szokásosan 300 főnél is kevesebb embert megmozgató tüntetések így kettős üzenettel zárultak: egyrészt a korrupció és a politikai megfélemlítés elleni kiállás, másrészt a városi zöldterületek és a történelmi örökség védelme melletti elköteleződés jegyében.