„Agyhalott” tanulmány miatt ment neki a briteknek Frank Füredi

„Agyhalott” tanulmány miatt ment neki a briteknek Frank Füredi

Sikerült brit közpénzből azt kikutatni, hogy William Shakespeare túlságosan „fehérré, férfiassá és ciszneművé” tette a színházat. A szociológusnak ez nagyon nem tetszett.

Szombaton a The Telegraph hasábjain egy olyan tanulmányt mutattak be, amely szerint William Shakespeare túlságosan „fehérré, férfiassá és ciszneművé” tette a színházat.

A hírre vasárnap Frank Füredi is reagált.

Ez a fajta, úgynevezett »tanulmány« bizonyítja, hogy a társadalomtudományok és a bölcsészettudományok területén a sokat finanszírozott kutatások nagy része agyhalott.”

– írta az MCC Brussels ügyvezető igazgatója.

Megjegyezte, hisz az akadémiai szabadságban, de muszáj azt a következtetést levonnia, hogy a Művészeti és Bölcsészettudományi Kutatási Tanács – amely ezt a tanulmányt finanszírozta – „egy csapat szellemi könnyűsúlyú emberből áll, akik elidegenedtek a valódi tudományosság eszméitől”.

(mandiner.hu)

polkorrekt