Orosz timföld egy uniós gyárból: a rés, amelyen Moszkva átcsúszik
Egy írországi gyár heteken belül próbára teszi, mennyit ér az európai szankciós politika. Az orosz timföld ügye Limerick megyéből indul, ahol a Shannon torkolatánál működő Aughinish Alumina finomító évek óta százezer tonnaszám szállít alapanyagot Oroszországba.
Az uniós tagállamok most a 21. szankciós csomagról tárgyalnak, amely nyíltan a finomítókat és Moszkva hadiipari hálózatát célozza. A döntéshez mind a 27 ország egyetértése kell, tehát egyetlen főváros is megvétózhatja. Az egyik ilyen főváros Budapest.
A gyár tulajdonosa a United Company Rusal, Oroszország legnagyobb alumíniumtermelője. A céget Oleg Deripaszka orosz oligarcha ellenőrzi, Vlagyimir Putyin milliárdos szövetségese, akit uniós, brit és amerikai szankciók sújtanak. A svéd adóhatóság júliusban megállapította, hogy Deripaszka továbbra is ellenőrzést gyakorol a Rusal európai leányvállalatai fölött, köztük az ír üzem fölött is. Ez a megállapítás a szankciós vita kellős közepébe robbant.
Mit szállít pontosan az orosz timföld útján a gyár
A timföld az alumínium előállításának kritikus nyersanyaga. A finomító bauxitból állítja elő, majd az anyag orosz kohókba kerül, ahol alumíniummá dolgozzák fel. Az Irish Times és az OCCRP nemzetközi újságírói konzorciuma márciusban vámadatok, szállítási dokumentumok és műholdfelvételek alapján követte végig ezt az utat.
A vizsgálat szerint a kész alumíniumot egy moszkvai kereskedőcég, az ASK értékesíti tovább, amely több tucat orosz fegyvergyártót lát el. A könnyű, de erős fém vadászgépekbe, drónokba, tankokba és rakétákba épül be.
A számok magukért beszélnek. A konzorcium becslése alapján 2023 óta több mint 650 millió dollár értékű alumínium haladt át ezen a láncon. A gyár Oroszországba irányuló kivitele nagyjából megduplázódott a 2022-es teljes körű invázió óta, éppen akkor, amikor Moszkva felpörgette hadiipari termelését. A vizsgálat maga nem bizonyította, hogy a gyár közvetlenül fegyvergyártókat szolgálna ki. Azt viszont igazolta, hogy a Limerickből induló kereskedelmi rendszer bizonyíthatóan szankcionált orosz hadiipari szereplőknél végződik.
Miért nem tiltott eddig az orosz timföld kivitele
Az Unió 2024-ben betiltotta az orosz alumínium behozatalát, a timföld kivitelére viszont máig nem terjed ki tilalom. Az anyag ugyanis globális ellátási láncok része, amelyet számos polgári ágazat használ. Éppen ez a kettősség adja a rést. Ausztrália már 2022-ben tilalmat vezetett be minden közvetlen és közvetett timföldexportra, Brüsszel viszont eddig nem lépett. A gyár emiatt zavartalanul működhet egy tagállam területén, miközben ugyanez a tagállam Ukrajna védelmét finanszírozza.
Az ír kormány következetesen a gyár mellett érvel. Micheál Martin miniszterelnök szerint a finomító szankcionálása „önpusztító” lenne, mert jobban ártana az európai gazdaságnak, mint Putyin rendszerének. Álláspontja szerint a gyár az európai ellátási lánc kulcsszereplője, terméke pedig kritikus nyersanyagnak minősül, amelyet francia és svéd kohók is felhasználnak. A dunkerque-i és a svédországi üzem valóban jelentős részben az ír finomítóra támaszkodik. A gyár ráadásul annyi áramot termel és ad le a hálózatra, amennyi mintegy 200 ezer ír háztartás ellátásához elég. A kormány szerint a szankció itthon fájna, nem Moszkvában.
A nyomás mégis nő. Tizenkét tagállam 39 európai parlamenti képviselője levélben kérte Kaja Kallas uniós külügyi főképviselőtől és Maroš Šefčovič kereskedelmi biztostól a kivitel betiltását. A szignózók között liberális és néppárti politikusok egyaránt szerepeltek, ami ritka pártközi egyetértést jelez. Írország nem csatlakozott a felhíváshoz.
Belgium külügyminisztere, Maxime Prévot viszont bejelentette, hogy uniós szinten szorgalmazza a gyár szankcionálását. A svéd hatóságok időközben 5,1 millió eurót zároltak a Rusal ottani kohójának adószámláján, két vezetőt pedig őrizetbe vettek szankciókijátszás gyanújával.
A magyar szál veto, lobbi és egy eltűnt iparág
Itt lép be Magyarország, méghozzá három rétegben. Az első a vétójog. A szankciós csomag egyhangú jóváhagyást igényel, Budapest pedig sorozatosan élt a blokkolás eszközével. Februárban Magyarország egyben megvétózta a teljes 20. csomagot, először vetemedve idáig, ráadásul egy
Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitelt is feltartóztatott. Az indok a Barátság kőolajvezeték leállása volt. A most készülő 21. csomag sorsa is Budapesten fordulhat meg, hiszen a magyar kormány álláspontja a friss fejlemények szerint sem enyhült.
A második réteg a dokumentált lobbitevékenység. Az OCCRP által közölt hangfelvételek szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter több alkalommal is egyeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel arról, hogyan lehetne bizonyos szankcionált orosz személyeket levenni a listáról. A felvételeken a magyar tárcavezető készségesen áll a kérések rendelkezésére. Budapest az elmúlt négy évben többször csikart ki kivételeket a Kreml közeli szereplők javára, jóllehet ezt a kormány rendre a nemzeti érdek védelmeként állítja be. A magyar fél cáfolja, hogy bármit is a közérdek ellenében tenne.
A harmadik réteg pedig a legkeserűbb irónia. Magyarországnak egykor saját, pontosan ilyen ipara volt. Az Ajkai Timföldgyár a Bakony bauxitkincsére épült, és a rendszerváltás után a MAL Magyar Alumínium Zrt. üzemeltette. A gyár termékeinek túlnyomó részét az Unióba exportálta, európai piaci részesedése elérte a 12 százalékot. Aztán 2010. október 4-én átszakadt a vörösiszap-tározó gátja, a katasztrófa tíz ember életét követelte, és elárasztotta Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt.
A gyár állami irányítás alá került, 2013-ban leállt a timföldgyártás, a cég pedig csődbe ment, mintegy 170 milliárd forint tartozást hátrahagyva. Magyarország azóta importra szorul ott, ahol korábban exportált. A magyar háztartások így kettős értelemben is érintettek, hogy egyrészt a hazai iparág eltűnése, másrészt egy olyan uniós döntés miatt, amelyet a saját kormányuk blokkolhat.
Miért fontos mindez a magyar olvasónak
A tét nem csak írországi munkahelyek kérdése. Az orosz timföld ügye pontosan azt a szerkezeti gyengeséget mutatja meg, amelyet a szankciós rendszer nem tud kezelni,hogy ha egy nyersanyag egyszerre szolgálja a polgári és a katonai piacot, és az európai ipar is függ tőle, akkor a tilalom mindig elakad. Ugyanez a logika érvényes a magyar gazdaságra is, amely az orosz energiától az akkumulátoripar kínai függéséig számos ponton ki van téve hasonló kettősségnek. Aki érteni akarja, hol csúszik át Moszkva az európai gazdasági védvonalakon, annak érdemes Limerick felé néznie. A válasz viszont Budapesten is megszülethet.
Az ír kormány júniusban hivatalos vizsgálatot indított a gyár működéséről, amely a következő hetekben zárulhat le. Helen McEntee külügyminiszter szerint, ha kiderül, hogy az anyag az orosz hadiipari láncba kerül, Írország támogatja a kivitel korlátozását. Kallas ugyanakkor jelezte, hogy Európának minden kiskaput be kell zárnia. A kérdés így már nem az, hogy létezik-e a rés, hanem hogy lesz-e politikai akarat a bezárására. És hogy Budapest melyik oldalra áll.
A Polkorrekt véleménye
A szankciós politika akkor válik komolytalanná, amikor a saját gazdasági kényelmünk fontosabb lesz a kimondott elveknél. Ha egy orosz oligarcha tulajdonában lévő gyár uniós földről táplálhatja a háborús gépezetet, miközben ugyanaz az Unió pénzeli Ukrajna védelmét, akkor a kettős mérce nem elszólás, hanem rendszerhiba. Budapest szerepe itt különösen kényes: a magyar kormány egyszerre hivatkozik nemzeti érdekre, miközben a dokumentumok tanúsága szerint a Kreml kéréseit is teljesíti.
