Az európai abszolutizmus és a brüsszeli mikromanagement

Az Európai Bizottság (EB) falai között egyre fojtogatóbbá válik az a vezetési stílus, amelyet magas rangú diplomaták és uniós tisztviselők a Bloombergnek nyilatkozva egyszerűen a hatalom fitogtatásának megszállottságaként írtak le.

Ursula von der Leyen, aki 2019 óta tölti be az elnöki posztot, a vádak szerint szisztematikusan építette le a belső kontrollt, és minden lényeges döntést egyetlen szűk, lojalista kör kezébe csoportosított át. Ez a fajta centralizáció nemcsak a bizottsági tagok elégedetlenségét szítja, hanem az egész Európai Unió hatékonyságát is veszélyezteti.

A mikromanagement csapdája: Megbénuló döntéshozatal

A Bloombergnek nyilatkozó források szerint von der Leyen kényszeres mikromanagementet folytat, ami egy ekkora szervezet esetében végzetesnek bizonyulhat. Az elnöki iroda gyakorlatilag minden lényeges ügyet magához von, ezzel pedig túlterheli a saját stábját.

A napi operatív részletekbe való belemerülés elvonja a fókuszt a fő gazdasági feladatokról és az EU-projekt újjáélesztéséről.

A bizottsági tagok egyre gyakrabban panaszkodnak arra, hogy kész tények elé állítják őket, és a kulcsfontosságú stratégiai döntésekből – amelyeket a vezető és csapata zárt ajtók mögött hoz meg – teljesen kihagyják őket.

Növekvő ellenállás a nemzeti fővárosokban

A Mujtaba Rahman, az Eurasia Group európai ügyvezető igazgatója által megfogalmazott kritika szerint, bár von der Leyen talán a legbefolyásosabb elnök az EU történetében, a rendszere egyre több hibát vét. A „kicsi, de túlterhelt” tisztviselői csoport hibái miatt az uniós tagállamok fővárosaiban – különösen Berlinben – egyre nyíltabb az ellenségeskedés. A német CDU tagjai már zártkörű üléseken követelték az Európai Bizottság hatáskörének radikális korlátozását, mivel úgy látják, a brüsszeli vezetés már nem az európai érdekeket, hanem a saját hatalmi gépezetét szolgálja.

A vákuum kitöltése: A hatalom játékának mestere

A Politico korábbi elemzéseit is megerősítve a hírügynökség rámutat: von der Leyennek nem kell tanítani a hatalmi játszmákat. Meglátta a nemzeti kormányok bizonytalansága miatt kialakult politikai vákuumot, és kíméletlenül kitöltötte azt. Megszabadult a belső kritikusoktól, szétforgácsolta a befolyásos tárcákat, és azokat hűséges szövetségesei között osztotta szét.

Bár támogatói szerint ez új tekintélyt és globális súlyt adott az Európai Uniónak, a kritikusok szerint az ár egy demokratikus deficit és egy rugalmatlan, egyszemélyi vezetés alatt álló bürokrácia, amely képtelen gyorsan reagálni a modern kor gazdasági kihívásaira.