A szolidaritásról nem csak beszélni kell

Minden kormányváltás fájdalommal jár. Valakinek mindig rossz. Valaki mindig csalódik. De hatalmas különbség van egy választási vereség és egy egzisztencia megszűnésében.

Tapsolnak itt a saját honfitársaink ahhoz, hogy embereket rúgnak ki, hogy cégek bankszámláját zárolják, hogy ÁVH-s stílusban interrogálnak bárkit, aki Fidesz-szimpatizáns. Ma 3 millió magyarnak ez tetszik. Tetszik nekik az, hogy családok mennek tönkre.

A magyar nép irigy nép. Meg lehet engem ezért vetni, de sajnos a magyar nép irigy nép. Persze megértjük, van ebben elnyomás, kollektív trauma és évtizedek egy olyan rendszerben, ahol arra neveltek, hogy ha neked nincs, másnak se legyen, vagy ha másnak van, azt utálni kell. Hány generációnak kell jönnie ahhoz, hogy kikúráljuk magunkat ebből?

Mert a mai 18 éves ugyanezt viszi tovább. Pedig őt már nevelhettük volna másképp is. Ő már a szabadságban, egyenlőségben nevelkedett. Ő már arra az egyetemre mehetett, amire a képességei engedték, nem úgy az én apám, akinek megmondták, hogy márpedig te lemész Miskolcra, és ha érdekel, ha nem, kohómérnöknek tanulsz. És az én apám mégis megtalálta az életben a helyét anélkül, hogy a napi célja az lett volna, hogy melyik szomszédot nyomja fel. Nem úgy ma 3 millió magyar honfitársunk.

Erre most 2026-ban visszapörgetjük a történelem kerekét és kezdjük újra: bejelentheted a szomszédodat, kollégádat, anyádat és apádat, ha ma épp rossz napod van. Éljen a Tisza transzparencia oldala. Készíthetsz Facebook-csoportokat arról, hogy melyik fideszesre (vagy szimpatizánsra, mert itt nem a párttagság számít, csak a voks) küldjék rá Magyar Péter embereit legközelebb. Vezetők félnek a fekete autótól. Nem azért, mert jogellenes tettük van, hanem mert tudják: itt nem az számít. Itt, 2026-ban, Magyarországon, nem a jog számít. Itt lincselni akarnak.

S mindeközben az új kormány még el sem kezdte a munkáját, de már mindenki igazodik… megszűnésről, leépítésről írnak a Mandiner és Origo környékén. Teljesen privát cégeknél, 15 évesekre jellemző bullying eszközökkel késztetnek fideszeseket a távozásra. Fidesz-arcok mellett dolgozókat feketelistáznak, mintha egy titkárnő vagy sajtós milliókat keresett volna naponta csak azért, mert egy felismerhető arc mellett kapott állást.

Mindeközben a 3 millió magyar Magyar Péter karmesteri mozdulataira – mert a kétértelmű banántartást én kulturált emberként inkább így értelmezem – fújja egyszerre: hajrá, legyen megtorlás!

Próbálom emberileg átérezni, hogy ha valaki utálta az elmúlt 16 évet, milyen érzelmei lehetnek. A legnagyobb empátiámmal sem tudok eljutni arra a szintű frusztrációra, hogy egyszer annak örüljek majd, hogy embereket rúgnak ki, és családok egzisztenciája szűnik meg egy-egy kormányváltás miatt.

Mert itt nem a Balásy Gyulákról, meg Wábererekről, meg Mészáros Lőrincekről van szó. Nem. Ezek az emberek a magyar társadalom elenyésző százaléka. Ők azok, akiknél teljesen mindegy, hogy milyen vagyonvisszaadásra késztetik őket – és itt ismét Isten hozott a múltban –, nekik így is van annyi tartalékuk, meg külföldi lakásuk, hogy élnek majd tovább. Balásy kimehet Miamiba, befizet 100 ezer dollárt, és kap egy vízumot. Azon a szinten ez így megy.

De a miénken nem.

Több százezer ember vagy már érintett, vagy mindjárt érintett lesz a kollektív büntetésben. És mi a bűnük? Az, hogy Fideszre szavaztak. Mert ők ebben hisznek.

Lehet itt tapsolni azért, hogy médiában dolgozók tucatjainak szűnik meg a munkahelye most, és 3 millió magyar ezt az irigységgel megfeszített gúnnyal élvezi, de hol van a védőháló a nemzeti oldalon?

Hol van a szolidaritás? Hol van a 16 év alatt felépített közösség? Hol vannak a nemzeti oldal milliárdosai, akik ilyenkor azt tudják mondani: ne félj, elkaplak. Ne félj, lesz munkád. Ne félj, nem hiába dolgoztál. Ne félj, egy kormányváltás nem dönthet téged egzisztenciális válságba csak azért, mert te másra szavaztál.

Hol van a szolidaritás?

Én még nem látom. A baloldalon – vagy hívjuk progresszívnek – ezek a hálók automatikusan jelen vannak. Alattuk valahogy mindig van egy védőháló.

Nyerhetett az Orbán-kormány kétharmaddal nem egyszer, ilyen lincshangulat, ilyen kárörömtől mámoros hangulat, ilyen gyarló hangulat sosem volt az országban.

A 3 millió honfitársunk morális korrupcióját nem tudom befolyásolni, nem tudok mit tenni a kárörömükkel. Nem tudok, mert meg sem tudom érteni.

De a 2,5 millió honfitársunkkal mi lesz? Hol van a nemzeti oldal szolidaritása?

Mert amit ma látok, az helyezkedés, arcmentés, üres szavak, és eközben családok tömegei néznek kilátástalan egzisztenciális helyzet elé.

Minden kormányváltás fájdalommal jár. Valakinek mindig rossz. Valaki mindig csalódik. De hatalmas különbség van egy választási vereség és egy egzisztencia megszűnésében.

(Gulyás Virág véleménycikke a Demokratán jelent meg)