Szélkakas a torony tetején: így fordulnak naponta az igazságok

A közélet ma már nem egyszerűen változik, hanem szinte látványosan irányt vált, mint egy templomtorony tetején forgó szélkakas: nem kérdez, nem emlékezik, csak az aktuális légáramlatra reagál.

És ami igazán szembetűnő, hogy ezek az irányváltások nem apró korrekciók, hanem egész narratívák cseréje egyik napról a másikra.

Ott van például az ipar és környezet kérdése. Az akkumulátorgyárak kapcsán egyszerre jelenik meg az a megnyugtató állítás, hogy „nem szennyeznek (nagyon)”, miközben a társadalmi aggodalmak nem tűntek el. Nem történt áttörő technológiai csoda egyik napról a másikra, mégis mintha a hangsúly eltolódott volna: a vita helyét átvette a relativizálás. A szélkakas itt is fordult egyet.

A migráció kérdésében látszólag nincs mozgás: „rossz”. Ez az egyik kevés pont, ami stabilnak tűnik. De mellette ott a háborús vészhelyzet, amely viszont „jó” vagy legalábbis indokolt. Két olyan állapot, amelyek korábban együtt jelentettek fenyegetést, most eltérő értékelést kapnak. Nem az események változtak gyökeresen, hanem a róluk alkotott keret.

A gazdaságpolitika szintén külön fejezet. A védett árak, az árrésstop, amelyek korábban kivételes, ideiglenes eszközökként jelentek meg, ma már szinte állandó elemei a rendszernek. A piac és az állam viszonyáról szóló vita nem lezárult, hanem egyszerűen elcsendesedett. A szélkakas itt nem viharban forog, hanem egyfajta tartós huzatban.

A külpolitikai térben még látványosabb a mozgás. Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij találkozójának kérdése például nem pusztán egy esemény, hanem annak megítélése: megtörtént-e, milyen jelentősége van, és mit kell róla gondolni. A válaszok nem mindig lineárisan épülnek egymásra, inkább egymást váltják.

Brüsszel szerepe talán a legbeszédesebb. Ursula von der Leyen kijelentései, az uniós források körüli viták, a jogállamiság kérdése mind olyan témák, amelyeknél a hangnem és az értelmezés gyorsabban változik, mint maga a helyzet. Az Európai Néppárt részéről felmerülő szankciófeloldási gondolat pedig újabb csavar: ami tegnap még feltétel volt, ma már lehetőségként jelenik meg.

És ott van a „jogállamiság helyreállt” típusú kijelentés. Nem egy hosszú, dokumentált folyamat végpontjaként jelenik meg, hanem inkább egy kommunikációs állapotként. Mintha a valóság nem is annyira változna, mint inkább a róla szóló mondatok.

Ebben a közegben a szélkakas nem hibás. Ő pontosan azt teszi, amire készült: jelzi a szélirányt. A kérdés inkább az, hogy van-e még fix pont, amihez képest ezt az irányt értelmezni lehet. Mert ha minden folyamatosan elmozdul, akkor nemcsak az irány változik, hanem az is bizonytalanná válik, hogy egyáltalán mihez képest beszélünk róla.

A végén talán nem is az a legfurcsább, hogy az állítások változnak, hanem az, hogy milyen gyorsan válik természetessé ez a változás. Mintha a szélkakas már nem is egy vihar tetején állna, hanem egy körhintán, amelynek nincs megállása.