A kereszt nem áldás, hanem üzenet – avagy valójában mit is üzent Szent Gellért a Pride-on vonulóknak

Az összes ellenzéki, a Pride-on vonuló politikus és influencer egy emberként osztogatja az alábbi képet, mely szerintük a „nap legerősebb fotója” volt a szombati vonuláson. És egyébként igazuk van. Valóban az volt, csak egyáltalán nem olyan értelemben, ahogy azt ők gondolják. Ahhoz, hogy valóban értelmezni tudják, miért is erős ez a kép, nem ártana némi történelmi ismeret is.

Ugyanis a Gellért-hegyi szobor nem áld, hanem tanít és figyelmeztet.

Ha valaki feltekint a Gellért-hegy oldalába vágott sziklák és lombok közül kibukkanó monumentális szoborra, talán úgy véli, egy püspök épp áldást oszt a városra. Hosszú palást, komoly tekintet, magasba emelt kéz. Mintha a keresztény világ békéje és kegyelme áradna le a Dunára. De ha jobban belegondolunk, nem erről van szó.

Amit a kezében tart, az nem az áldás jele, hanem a kereszt, mint tanító eszköz, mint mementó a pogányságból kiemelkedő, új útra térő Magyarország számára.

Egy velencei tanító küldetése a magyarok földjén

Szent Gellért püspök nem harcos volt, nem politikus és nem is csodatévő szent. Ő tanító volt. A velencei bencés szerzetes a kereszténység tanait hozta el az akkori zűrzavaros, törzsi Magyarországra, ahol a frissen megkoronázott István király még csak próbálta összefogni a földet és a lelket.

Gellért a hitet nem karddal, hanem tudással és meggyőzéssel terjesztette. A kereszt, amit a kezében tart a szobron, nem fenyegetés, nem harci zászló, hanem eszmei világítótorony egy ismeretlen part felé induló nép számára.

A kereszt nem dekoráció, hanem állásfoglalás

A Gellért-hegyi szobor nem pusztán tisztelgés egy vértanú előtt. Az alkotó, Jankovits Gyula szobrász 1904-ben nem véletlenül ábrázolta a püspököt a keresztet magasba emelve, határozott mozdulattal. Ez a gesztus nem liturgikus áldás. Ez egy állásfoglalás.

Ez a kereszt a pogányság fölé emelkedő új rend jelképe. A szobor egyfajta drámai jelenetet rögzít: Gellért megáll a hegyen, és a nép felé fordulva nem könyörög, nem simogat – hanem tanít. A kereszt itt nem a hit jutalma, hanem a hit feltétele.

A város felett lebegő kérdés

Mára, több mint ezer év múltán, a kereszténység szinte természetes része a magyar kultúrának. Ám a szobor még mindig kérdez. Nemcsak azt, hogy kik vagyunk, hanem hogy mit viszünk tovább abból, amit Gellért hirdetett. A kereszt, amit tart, nem pusztán vallási jelkép. Az a gondolkodás, a hit, a tanulás, a lelkiismeretvállalás keresztje is.

Talán ezért is olyan megrendítő, hogy Gellért maga épp ezen kereszt miatt halt meg: a Vata-féle pogány lázadás során egy hordóba zárva a Gellért-hegyről a mélybe lökték.

Halála nem volt más, mint a kereszt visszautasítása – a tanítás elutasítása.

 hegy, a vízesés és az örök kereszt

A szobor környezete – a természetbe illeszkedő vízesés, a körívben álló oszlopok – mintha menny és föld határát jelölnék ki. Az alak időtlen. Mintha örökre ott állna, nemcsak a múlt tanújaként, hanem jövőt kijelölő küldöttként is.

Aki ránéz, ne csak egy kedves püspököt lásson, aki áldást oszt a Duna fölött. Hanem egy embert, aki egy idegen országban, idegen nyelven és kultúrában is vállalta, hogy kimondja az igazságot, és felmutatja: ez az út, ezen kell menni.

Nem áld, hanem elvár

A Gellért-hegyi szobor tehát nem vigasztaló, hanem elgondolkodtató. Egy velencei szerzetes alakja, aki nem hajolt meg a kor szelleme előtt. Kezében a kereszt nem dekoráció, nem hatalmi jelkép, hanem örök kihívás.