Gyanúsítottként hallgatták ki és rabosították a Tisza Párt „programkoordinátorát”

Gyanúsítottként hallgatták ki és rabosították a Tisza Párt „programkoordinátorát”

Gyanúsítottként hallgatta ki és rabosított a múlt héten a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága Zelcsényi Miklóst, a Tisza Párt programkoordinátorát, aki akár börtönbüntetést is kaphat, ha bűnösnek találják jelentős vagyoni hátrányt okozó csalás miatt.

Zelcsényi Miklóst költségvetési csalással, ezen belül is jelentős vagyoni hátrányt okozó csalással gyanúsítják.

Amennyiben bűnösnek találják, akkor 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják.

Zelcsényi Miklós kitart az ártatlansága mellett – számolt be a 444.hu

A portál szerint a feljelentést, amely alapján vizsgálat indult Zelcsényivel szemben, már 2019-ben megtették. Az addig sportrendezvények (korábbi hírek szerint az Ultrabalaton futóverseny) szervezésével foglalkozó férfi még tavaly tűnt fel a Tisza Párt környezetében.

polkorrekt