A punk szubkultúra és az antifasiszta mozgalom összefonódása

A punk szubkultúra a 20. század második felében robbant be a köztudatba, és a lázadás, az establishment-ellenesség, valamint az egyéni szabadság hirdetése hamar a védjegyévé vált. A zene, a divat és a DIY (csináld magad) etosz mellett a punk gyökereiben mélyen ágyazódott egy erős társadalmi és politikai érzékenység is.

Ebből a termékeny talajból nőtt ki a punk és az antifasiszta mozgalom közötti szoros kapcsolat.

A punk kezdetektől fogva szemben állt a társadalmi igazságtalanságokkal, az elnyomással és a diszkrimináció minden formájával. A fasizmus és a neonácizmus, mint a gyűlöletre, az erőszakra és a kirekesztésre épülő ideológiák, a punk alapvető értékeivel élesen szemben állnak. Így szinte magától értetődő volt, hogy a punkok jelentős része aktívan fellépett ezekkel a szélsőséges nézetekkel szemben.

Számos punkegyüttes szövegeiben nyíltan kritizálta a fasizmust, a rasszizmust és a politikai elnyomást.

Olyan ikonikus zenekarok, mint a The Clash, a Dead Kennedys, a MDC vagy a Crass dalaikban élesen fogalmaztak meg antifasiszta üzeneteket, ezzel is formálva a punk közösség politikai tudatosságát. Ezek a zenekarok nem csupán szavakban hirdették az antifasiszta eszméket, hanem gyakran aktívan részt vettek antifasiszta megmozdulásokon és koncerteken is.

A zenei színtéren túl a punkok a mindennapi életben is kiálltak az antifasiszta értékek mellett. A koncertek és a szórakozóhelyek gyakran váltak a neonáci csoportok célpontjává, amire a punkok sokszor határozottan reagáltak. Az utcai összecsapások, a verbális konfrontációk és az antifasiszta fanzine-ek terjesztése mind a punkok aktív ellenállásának megnyilvánulásai voltak.

A „Rock Against Racism” (RAR) mozgalom az 1970-es évek végén Nagy-Britanniában egy kiemelkedő példa volt a punk és más zenei szubkultúrák összefogására a rasszizmus ellen.

A RAR koncertek és kampányok széles körű támogatást kaptak a punk közösségtől, és jelentős szerepet játszottak a szélsőjobboldali ideológiák elleni küzdelemben.

A punk és az antifasiszta mozgalom kapcsolata a mai napig él és virul, amint azt előző cikkünk is mutatja. Számos mai punkzenekar és aktivista folytatja a harcot a fasizmus és a rasszizmus ellen, gyakran együttműködve más antifasiszta csoportokkal. A punk szubkultúra továbbra is egy olyan tér marad, ahol a társadalmi igazságtalanságok elleni fellépés és az antifasiszta eszmék hirdetése központi szerepet játszik.

Látható tehát, hogy a punk szubkultúra és az antifasiszta mozgalom közötti kapcsolat egy mély és történelmileg megalapozott szövetség.

A punk a kezdetektől fogva magában hordozta az elnyomás elleni lázadás szellemét, ami természetes módon vezetett az antifasiszta ideológiák felkarolásához és a neonáci csoportokkal szembeni aktív fellépéshez. Ez a kapcsolat a mai napig fontos része mindkét mozgalomnak, és továbbra is erőt ad a gyűlölet és az intolerancia elleni küzdelemnek.

Azért arról se feledkezzünk meg, hogy az antifa mozgalomhoz gyakorta voltak köthetőek erőszakos és agresszív cselekedetek az elmúlt években, amelyek több európai országban is aggodalmat keltettek. Számos incidens történt, ahol antifasiszta csoportok fizikai erőszakot alkalmaztak politikai ellenfeleikkel, rendőrökkel vagy éppen járókelőkkel szemben.

Ezek az akciók gyakran a gyűlöletbeszéd elleni fellépés vagy a szélsőjobboldali ideológiák elleni tiltakozás jegyében történtek, azonban sok esetben súlyos sérüléseket és anyagi károkat okoztak.

A legtöbb ember számára kevéssé ismert, hogy 2007. november 11-én halálesettel ért véget Madridban egy antifa támadás. Körülbelül 100 antifasiszta indult el csapatban, hogy bojkottálják a Nemzeti Demokrácia Ifjúságának általuk idegengyűlölőnek tartott tüntetését az Usera negyedben, amelyet a madridi kormányzat engedélyezett. Néhány perccel a tüntetés kezdete előtt a Legazpi metróállomáson összetalálkoztak Josué Estébanez de la Hijaval. Azon a végzetes napon 23 éves volt. Vallásos családban született Galdakaóban, egy kisvárosban Vizcayában, a Sierra del Ganguren lábánál. Erős, magas és kopaszra nyírt fejű volt, úgy tűnt, hogy a sorsa az, hogy katonaként végezze a hadseregben. És így is lett.

Vélhetőleg emiatt került az antifák támadásának kereszttüzébe, akik százan támadtak az egyetlen emberre, José pedig megpróbált élve kikerülni közülük.

Sikerült neki, ámde a végeredmény egy halott, egy 16 éves kölyök és két sebesült antifa lett, Josué pedig 26 év börtönt kapott.

2017-ban a hamburgi G20-as csúcstalálkozó alatt több antifa-csoport tüntetett a kapitalizmus ellen – autókat gyújtottak fel, üzleteket fosztottak ki. Feléjük ezt jelenti a tüntetést. A hatóságok 12 millió euróra saccolták a keletkezett kárt. Érdekes módon az antifa megúszta a számonkérést, vélhetőleg azért, mert a német bíróságok és a politika a „balszemére vak”.

A bíróság minden gyanúsítottat felmentett, mondván, hogy nem lehetett bizonyítani bűnösségüket.

Berlinben is sikerül az antifa anarchistáinak minden május elsejét zavargásokká alakítani és komoly, milliós károkat okozni a városnak, ennek ellenére a berlini Humboldt egyetem engedélyezte, hogy Antifa aktivisták politikai fórumot tartsanak a patinás intézményben. A legdurvább, hogy a hamburgi szenátus még pénzeli is az antifa fészkét, a „Rote Flora” nevű helyet. A volt színház már hosszú évek óta az Antifa kezén van és itt szervezik akcióikat, a város mégis anyagi forrást nyújt nekik, mivel kulturális civil szervezetként van bejegyezve.

Magyarországon 2023 februárjában került sor több olyan támadásra, melyeket a hatóságok antifasiszta indíttatásúnak tulajdonítottak. A támadások során külföldi és magyar állampolgárok esettek áldozatul, akik a támadók feltételezése szerint szélsőjobboldali nézeteket vallottak vagy ahhoz köthető ruházatot viseltek. Az esetek nagy visszhangot váltottak, és a hatóságok több gyanúsítottat is elfogtak.

Magyarországon zömében a Hammerbande tagjai támadtak, köztük Ilaria Salis, aki azóta Európai Parlamenti képviselő lett.

A Hammerbande (magyarul Kalapácsbanda) néven elhíresült csoport egy kelet-németországi gyökerű, szélsőbaloldali csoportosulás. A csoport a 2010-es évek második felében alakult ki Szászország területén. A csoport erőszakos módszereket alkalmaz politikai ellenfeleinek megfélemlítésére és fizikai bántalmazására.

A csoportot Lina Engel vezette, aki vőlegényével egy országos hálózatot épített ki. Ideológiájuk a szélsőbaloldali antifa nézeteken alapul, elutasítják a demokratikus berendezkedést, a szólásszabadságot és az állam erőszak-monopóliumát.

A Hammerbande tagjai szervezett támadásokat hajtanak végre, gyakran kalapácsokkal, vascsövekkel és más eszközökkel felfegyverkezve.

Célpontjaik jellemzően szélsőjobboldaliak vagy annak vélt személyek. A támadások brutálisak, súlyos sérüléseket okozva az áldozatoknak.

A csoportnak nemzetközi kapcsolatai is vannak más szélsőbaloldali csoportokkal, Budapesten is több, más nemzetiségű bandatag is részt vett az agresszív támadásokban.

Más európai országokban is dokumentáltak hasonló erőszakos cselekményeket, bár ezek gyakorisága és intenzitása országonként eltérő. Németországban például az AfD (Alternatíva Németországért) párt több politikusa is felvetette az antifa mozgalom terrorszervezetté nyilvánításának lehetőségét, különösen azután, hogy

kiderült, egy halállistát állítottak össze a párt több tagjainak nevével, és bombakészítési útmutatókkal.

Az Európai Unióban jelenleg egyetlen ország sem sorolja az antifa mozgalmat terrorszervezetként a hivatalos listáján, ugyanakkor a téma több alkalommal is felmerült a politikai és közéleti diskurzusban. Egyes vélemények szerint az antifa csoportok által elkövetett erőszakos cselekedetek, a szervezett fellépés és a politikai célok elérése érdekében alkalmazott erőszak kimerítheti a terrorizmus fogalmát. Mások ezzel szemben hangsúlyozzák, hogy az antifa egy heterogén mozgalom, amelynek nem minden tagja vagy csoportja vesz részt erőszakos cselekményekben, és a terrorszervezetté nyilvánítás aránytalan és kontraproduktív lépés lenne.

Az antifa mozgalom terrorszervezetté nyilvánításának kérdése továbbra is megosztó Európában. A jövőben valószínűleg további vitákra és elemzésekre lehet számítani a mozgalom tevékenységével és a lehetséges jogi lépésekkel kapcsolatban.

Az antifa mozgalom bár hangsúlyozza az fasizmus és náci eszmék elleni küzdelmek mellett az antiszemitizmus elleni küzdelmet is, mégis rendre felállnak Izrael ellen, a palesztinokat és a Hamaszt támogatva.

Érdekes és összetett kérdés ez a kettősség az antifa mozgalom Izrael-ellenes kiállása és az antiszemitizmus elleni küzdelmük között. Több tényező is magyarázhatja ezt a látszólagos ellentmondást:

• A cionizmus kritikája és az antiszemitizmus összekeverése: Az antifa mozgalmak gyakran élesen kritizálják Izrael állam politikáját, különösen a palesztinokkal való konfliktust és a megszállást. Ezt a kritikát azonban nem minden esetben sikerül elválasztani az antiszemitizmustól, és néha olyan retorikát használnak, amely antiszemita sztereotípiákat idézhet fel vagy erősíthet. A cionizmus, mint politikai ideológia kritikája legitim lehet, de ha ez átcsúszik Izrael létjogának megkérdőjelezésébe vagy a zsidó nép kollektív démonizálásába, az már antiszemitizmusnak minősül.
• A „nyugati elnyomó” narratíva: Egyes antifa csoportok a palesztin-izraeli konfliktust a globális „elnyomó” és „elnyomott” narratívába helyezik, ahol Izrael a nyugati hatalmak által támogatott elnyomóként, a palesztinok pedig az elnyomottként jelennek meg. Ebben a keretrendszerben a Hamasz, annak ellenére, hogy egy iszlamista szervezet, amelynek antiszemita nézetei vannak és terrort alkalmaz, az „elnyomással szembeni ellenállás” szimbólumává válhat egyesek szemében.
• A dekolonizációs és interszekcionális megközelítés: A dekolonizációs elméletek és az interszekcionalitás befolyása alatt egyes antifa csoportok a palesztinok helyzetét a gyarmatosítás áldozataként értelmezik, párhuzamot vonva más elnyomott csoportok helyzetével. Ebben a megközelítésben az Izrael általi megszállás a gyarmati elnyomás egy formája, és a palesztinok harca az önrendelkezésért legitimnek tekinthető. Ez a nézőpont azonban figyelmen kívül hagyhatja a Hamasz ideológiáját és tetteit.
• Az antiszemitizmus eltérő értelmezése: Nem minden antifa csoport értelmezi ugyanúgy az antiszemitizmust. Egyesek a klasszikus rasszista antiszemitizmusra koncentrálnak, míg mások a cionizmus kritikáját is bevonják a fogalomba. Ez a széles értelmezés vezethet ahhoz, hogy egyesek, miközben elutasítják a hagyományos antiszemitizmust, élesen kritizálják Izraelt és támogatják a Hamaszt.
• A szélsőbaloldali ideológia bizonyos elemei: A szélsőbaloldali ideológiában időnként megjelenik egyfajta antikapitalista és antiimperialista szemlélet, amely Izraelt a nyugati imperializmus bástyájaként és a globális kapitalista rendszer részeként azonosíthatja. Ez a szemléletmód torzíthatja a konfliktus komplexitását és hozzájárulhat az Izrael-ellenes állásponthoz.

Fontos megjegyezni, hogy az antifa mozgalom nem egy monolitikus szervezet, és a fent említett tényezők eltérő mértékben befolyásolhatják az egyes csoportok és egyének álláspontját.

Azonban az a tendencia, hogy egyes antifa csoportok Izrael-ellenes retorikát használnak és a Hamaszt támogatják, miközben elvileg az antiszemitizmus ellen küzdenek, valóban egy paradoxon, amely mélyebb ideológiai és politikai gyökerekkel rendelkezik.

Ez a kettősség rávilágít arra a veszélyre, hogy a cionizmus kritikája könnyen átcsúszhat antiszemitizmusba, különösen akkor, ha ideológiai előítéletek és leegyszerűsítő narratívák befolyásolják a véleményformálást.

Antifa a lelátókon

Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon a kommunista uralom évtizedei miatt nem alakult ki komolyabb antifa mozgalom, ezért is szorultak „import antifákra” a Becsület Napja megemlékezések ellen küzdő, Gulyás Márton, Jámbor András és Nefelejcs Gergő nevével fémjelzett hazai antifa kezdeményezések.

Ez Németországról, Olaszországról, Spanyolországról, Görögországról sajnos már nem mondható el, ugyanis míg az előbb felsorolt országokban inkább szélsőjobbos szcéna terjedt el, addig délen és nyugaton inkább az antifa erősödött.

A stadionokban is eszerint alakult ki a meghatározó ideológia: Magyarországon szinte minden tábor jobbos, a lengyeleknél is inkább nemzeti érzelműek, a jobbos, nemzeti, nacionalista ideológia a mérvadó. Mindössze egy hírhedt balos táboruk van, a Polonia Varsó. Ők 2012-ben kiverték azt a 10-12 embert a szektorból, aki szervezte a balos köröket és azóta nem mehetnek a Polonia stadion környékére sem.

Németországban már merőben durvább a helyzet, ott szinte minden klubnál eltüntették a jobbos hangokat és az antifa szerezte meg az uralmat. Szinte minden nagyobb táborból kiszorították, megbélyegezték, megsemmisítették a jobbos csoportosulásokat, kitiltásokkal, bebörtönzésekkel, perekkel, mondván, ezek az elemek nácik.

Meg kell említeni a St. Paulit, ugyanis a hamburgi egyesület a leghírhedtebb az antifa szurkolóiról.

A többi ország sem marad el a németek mögött, ugyanis az egyik legnagyobb nemzetközi szövetség az antifa ultrák között az Olympique de Marseille, Livorno, AEK Athén hármasa. A Livornonak egyébként a római Lazio az ádáz ellensége, köszönhetően a szélsőjobbos-szélsőbalos ellentétnek, mely e két csapat között szinte a legnagyobb  Európában.

Az antifa szurkolók öltözete – az utcákon kommandózó társaikhoz hasonlóan – a fekete egyenruha, azaz a Black Block. Számukra ez kiemelten fontos, mivel vélik, hogy a meccseken, tüntetéseken, balhékban, leszámolásaikban ezt alkalmazva a rendőrség nehezebben tudja őket azonosítani.

És ha már a divat….

És ha már az antifa black block öltözeténél tartunk, érdemes arról is szót ejteni, hogy mennyire figyelnek a divatra. Az köztudott, hogy Budapesten a megtámadott magyarok és külföldi turisták is azzal vívták ki az antifák ellenszenvét, hogy military, hazafias feliratokkal ellátott ruhákat, esetleg hagyományőrző ruhadarabokat viseltek, vagy valami olyat, amit az antifák annak véltek.

Nos, Németországban már odáig jutott az antifa ruha-fétise, hogy egyes márkákat teljes mértékben ellehetetlenítettek. Ezek közül a Thor Steinar, mely azért kapta meg a bélyeget, hogy rúna feliratokkal operált a termékein.

Több olyan incidens volt, hogy a márkaboltokat Molotov-koktélokkal támadtak meg, illetve az alkalmazottakat is megverték, megfélemlítették.

Az antifa ragaszkodik a feketéhez, emellett a vörös szín jelenik még meg öltözékükben úgy, mint a zászlóikon is. Ezt a színkombinációt viselik még cipőfűzőn, a bakancsaikon is.