Őszre is taxis kampánytüntetések várhatók?

Ismét tüntettek a taxisok, bár ezt most a lakosság alig vette, vehette észre. Azaz helyesbítsünk: tüntetett a pesti taxizás Bolthoz kapcsolható része. Kezd olyan érzésünk lenni, hogy akárcsak a társadalom más szegmenseiben, úgy itt is egy kisebbség folyamatosan tüntet mindenért, ha kell ha nem, míg a többség meg 0-24-ben járja a plázákat, szórva a pénzt.
Azért van annak egyféle bája, amikor a Lázár szerint ide települt multikban szórják a pénzt, de közben sírnak. Ráadásul a Bolt esetében még ide teleült multiról sem beszélhetünk, hiszen az észt szállító tallini központjából ki nem teszi a lábát, esze ágában sem volt és nincs is ide települni.
Csak a Magyarországról, nagyobb részt Budapestről befolyó bevételért tartja a markát, az adófizetési kötelezettségéről gondosan megfeledkezve, hogy aztán a bevétele 5 százalékát Ukrajna és az LMBTQ közösségek javára utalhassa.
De ezt most hagyjuk is, majd megunja egyszer a kormányoldal, hogy a Karácsony féle főváros hülyét csinál belőlük, de legalább évek óta, és ráadásul ez még szintet is lépett az április végi eseményekkel. Először a múlt hónap végén közölte a főváros, hogy a túlnyomórészt a Bolt kötelékébe tartozó sofőrök szorgalmazására megkezdődött tarifatárgyalások eredményre nem fognak vezetni, mert Kiss Ambrus és Karácsony főpolgármester nem fogja a közgyűlés elé vinni a tarifaemelés kérdését.
Ez kisebb felzúdulást eredményezett a Boltosok köreiben, míg a hagyományos taxisok egyenlőre hallgatnak. Ugyanakkor a főváros kinyilvánította, hogy az évek óta halogatott, a személyszállításban csak „fehér rendszámos” szolgáltatónak nevezett illegálisok ellen, és a szintén a Boltosok által támogatott és kezdeményezett, általuk csak létszámstopnak nevezett témakörben munkacsoportot állítanak fel, és folytatják a tárgyalásokat. Ez első éppen május 7-én esedékes.
Mindezeket megelőzően azonban BKK az évek óta rá jellemző hallgatását megtörve „létszámot” hozott nyilvánosságra és 7200 taxit közöltek az akkor is éppen tüntetni készülődő szervezőkkel.
Az azonban elkerülte a szervezők figyelmét, hogy ez a szám nem a taxisok számára, hanem az autókra kiadott közterület használati engedélyek számára vonatkozott, de sebaj. Ebből a 7200 engedéllyel rendelkező autóból az időközben megindult, hamis taxiengedélyeket vizsgáló eljárások miatt kiesett sofőrökre is tekintettel jelenleg bizony elég sok autó áll az autókiadók telephelyein, ami őket kellően nyűgössé teszi.
Megnéztük a Boltosok által emlegetett városok rendelkezéseit, azaz azokat, ahol már létezik az áhított létszámstop. Minden esetben a helyi önkormányzatok a kiadható közterület használati engedélyek (taxi droszt engedély) számát tudták csak korlátozni.
Minden más megoldás alkotmányellenes, és európai joggal szembe menő próbálkozás lenne.
Ezzel nyilván tisztában van a főváros is, nem véletlenül adta ki a fővárosi tulajdonban lévő BKK a „létszámot”, viszont a már élő rendeletek része, hogy bármiféle változás a kiadott engedélyek számát nem befolyásolhatja, különösen nem negatív irányba.
Ebből következik, hogy a most kezdődő létszámstop tárgyalások már csak ebben a 7200-as számban húzhatják meg a határt, ha csak közben feljebb nem megy. Mert hát azért arról se feledkezzünk meg, hogy közben az autókiadó kör nagyon igyekszik piaci részesedésének megóvásában.
Összefoglalhatjuk tehát a lényeget: nagy vonalakban tárgyalnak a semmiről. És ezt Karácsonyék pontosan tudják, ahogy azt is, hogy a nyári szünet előtt ezekből a tárgyalásokból valami – látszat – eredmény születésére sincs sok esély.
Sanszos, hogy ebből ősszel lesz csak valami kézzel fogható eredmény, azonban ha csak ekkor jönnek rá az internet app világának az appok bűvöletében élő csemetéi, hogy tulajdonképpen átverték őket, már jó előre borítékolható, hogy ismét tüntetni fognak.
Nyáron véletlenül sem, mert hát a szabadságolásokkal együtt általában az elvek is szabadságra mennek, ezt már a nagypolitikában jártas tüntetés-szakértők is megmondták.
Nyáron majd elveik és igényeik sutba dobásával ezerrel dolgoznak a taxisok, hogy Maldívon, Hurghadában nyaralhassanak, Dubajban golfozhassanak, Vegasban pókerezhessenek az autókiadók.
Ugye a fent említett esetben se tarifaemelés, se hatékony létszámstop nem lesz, tehát a mostaninál azért már kissé idegesebben fognak éhséglázadni, és megindul az Éhezők viadala taxis-verziója. Azonban az őszi szezon már erősen a 2026-os választási kampány része lesz, ebből következően ezek a tüntetések teljesen jól fognak jönni az ellenzéki kampányhoz. Az sem számít, hogy éppen az önkormányzat ellen tüntetnek, a lényeg hogy tüntessenek, aztán a saját médiáikban ezt úgy adják elő, ahogy nem szégyellik.
Emlékezzünk a folyamatosan létszámhiánnyal küzdő baloldali tüntetések médiái milyen szeretettel használták fel a békemenet képeit a hazai és nyugati közvélemény félretájékoztatására. Ráadásul Karácsony elvtárs is elszólta magát egy videóban, szerinte ez esetben – és csak ez esetben – ugyanis demokrácia van!
Sziasztok! Karácsony Gergelyt sikerült „elcsípnünk”. Ígéretet kaptunk, hogy május 7-én részt vesz a
létszámstoppos munkacsoport megbeszélésén, hogy elkerüljük az előző egyeztetéseken tapasztaltakat,
miszerint úgy utasítanak el minket, hogy arra nem tudunk válaszolni tehát tárgyalás nélkül.
Megjegyezte még, hogy véleménye szerint demokrácia van, így tüntessünk nyugodtan…
Hogy addig se unatkozzanak a taxisok, éppen a belváros autó-, és ezzel együtt taximentesítése is újabb lendületet kapott, csak úgy a szokásos liberális agybaj szerint, valamiféle zöldítésre, meg a jó ég tudja már mire való hivatkozással.
Sőt, még ezen felül is sikerült a BKK-NKH-stb. vegyes ellenőrzési csoportnak a taxis kedélyeket borzolni. Többször írtunk már a főváros területén kialakult engedély kiadások, ellenőrzések visszásságairól, ezek alapja minden esetben a BKK (főváros) szerepe, az NKH-val karöltve, évek óta megspékelve Bigyó felügyelő áldásosnak éppen nevezhető BRFK-s tevékenységével. Mondjuk – talán a cikkek hatására is – Bigyó felügyelő már jó ideje a háttérbe szorult, bár a verebek csiripelése szerint azért nem nyugszik, de a maradék kettő még bőven elég ahhoz, hogy ne haladjanak a dolgok.
Akadozik az NKH által elindított hamis papírok ellenőrzése, ennek a BKK csak örül, legalább addig sem velük foglalkoznak a hatóságok. A hétfői napon azonban újabb ellenőrzéseket jelentettek be, gyanúsan és sürgősen az első munkanapon az április utolsó napján érdeklődés hiányában csendesen elhunyt, egyébként állítólag 2000 aláírással rendelkező, de csak nagyon pár Bolt autóst megmozgató utolsó tüntetésnek nevezett valamit követően.
Egy, a taxi társaságoknak és a Boltnak is megküldött irat szerint, ha már az irodákban és irodákból nem sikerül a rendrakás, hát újabb szigorúbb utcai ellenőrzések várhatóak, műszaki szempontok alapján, melyhez a helyszínen igazságügyi szakértő segítségét is igénybe fogják venni. És tényleg komolyan is gondolják, hogy a Teslák olajcsöpögésének ellenőrzése az utcán meg fogja oldani a BKK és az NKH hivatali bénázásnak (khm, igyekszünk polkorrekten fogalmazni, hogy meg ne sértődjenek) eredményeit.
Sebaj, hadd guruljanak azok jó kis magyar forintok is az ukrán frontvonalakra, támogassák csak a Magyarországról ellopott összegekkel az LMBTQ közösségeket. Tényleg meg kell várni, amíg az autókiadó – Bolt maffia szerű ténykedése politikai botrányokat okoz? A fővárosi városháza, úgy látszik, nagyon ezt favorizálja.
De érdekes az is, ahogy látszólag a Tallinban lapító Bolt érdekeivel ellentétes követelések hangzanak el a sofőrjeik részéről, ennek ellenére ők még mindig Bolt színekben autózgatnak.
Lehet nem véletlenül csiripelték a verebek és zümmögték a méhlegelők méhecskéi a választások előtti kampánytámogatást, amik aztán egymást követő sorszámmal gurultak bele a nagy kalapba?