Nem adja fel Hadházy

Nem adja fel Hadházy

Hadházy Ákos hajnali négykor bejelentkezett a Facebook-oldalán – a budai várból. A bejegyzésében képeket közölt, amelyhez azt írta: „a legelszántabbak, éjjel négykor a technofasizmus ellen”, és hozzátette, hogy délután öt órakor gyülekezik a tömeg a Budai Várban, majd onnan útnak indulnak az Erzsébet hídra.

Egy órával később már élő videóban jelentkezett be a közösségi oldalán, amelyben elmondta, hogy 16:30-tól lesz gyülekező a Budai Várban, majd 17 órakor indulnak vissza az Erzsébet hídra, megint elfoglalni azt. Arra biztatta a követőit, hogy aki teheti és „van kedve”, nyugodtan látogasson el ahhoz a maroknyi emberhez, aki jelenleg is a helyszínen tartózkodik, sőt, ott töltötték az éjszakát is.

Reggel fél nyolc tájban megérkezett a munkahelyére, a Karmelita kolostorhoz Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, valamint Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, akiket a szintén a várban éjszakázó Szabó Bálint sípszóval üdvözölt.

Ekkor az Index tudósítója szerint kisebb vita alakult ki Szabó és a rendőrök között arról, hogy az aktivista leöntötte-e vízzel az egyik rendőrt, majd a rendőrök békésen szemlélték, ahogy a trombitás leterítette molinóját a Karmelita kolostorhoz vezető útra, majd elkezdte kedélyesen fújni a sípját.

Fél kilencre sikerült is összeveszniük Hadházyval, ugyanis Szabó azt állította, Hadházy szerint ő vagy bolond, vagy fizetett provokátor, mire a képviselő egy „jajj istenem” sóhajjal sétált ki a sátorból. Egyébként véleményét később az Indexnek is megerősített, miszerint Szabó Bálint vagy mentálisan zavart, vagy fizetik a provokációért.

Egyébként Kubatov Gábor is a Karmelitába volt hivatalos ma délelőtt, ahol Hadházy Ákos kempingezett, illetve Szabó Bálint garázdálkodott. Szabó és Hadházy csörtéje után nem sokkal érkezett meg Kubatov Gábor, akit Szabó azonnal lerohant. A Ferencváros elnöke frappánsan válaszolt a provokációra:

Fújd meg a trombit, fújd meg jól…

– mondta Kubatov.

Aki esetleg nem ismerné, annak a Vadhajtások oldalán találtuk meg a megoldást, ugyanis van egy szurkolói rigmus, mely a lelátókon gyakran szól: Fújd meg a sípot, fújd meg jól, b*** meg az anyád, b**** meg jól…

Akciója után Szabó Bálintot a rendőrök előállították.

Az ötórai indulást megelőzően nem volt nagy tömeg a várban, sokan a fűben heverészve élvezték a szép időt, majd kis késéssel, negyed hat tájban elindultak újra hidat foglalni, egy nemzeti színű és egy uniós zászlóval a menet elején.

Hat óra felé érkeztek meg az Erzsébet hídra, ahol az előzetes tervek szerint 20 óráig maradtak, ám arra nem számítottak, hogy a hidat a rendőrség nem zárta le teljesen, és az egyik sávban buszok közlekedtek.

A színpadra állva Hadházy Ákos megköszönte a legelszántabb tüntetők kitartását, és kijelentette, hogy az ellenállás nem balhé, hanem kitartás és elszántság. Örömét fejezte ki, hogy rengeteg fiatal volt éjszaka a Sándor-palotánál, és tudja azt, hogy ha rajtuk múlik, akkor lesz változás.

Újra elmondta, hogy ez az, amitől fél a hatalom, nem a balhétól, hanem az elszánt, határozott fiataloktól és idősebbektől.

Ezután visszaemlékezett a netadós tüntetésekre, és kijelentette, hogy az Orbán-kormányt korábban meghátrálásra lehetett bírni, de akkor szerinte még nem volt ennyire leépítve a demokrácia. Véleménye szerint ez az oka annak, hogy most sokkal nagyobb nyomásgyakorlásra van szükség, azaz egyre többen és egyre tovább kell kitartaniuk.

Szerinte most azon múlik minden, hogy mi lesz a gyorsabb, azaz mások győzik  meg a tüntetőket, hogy nincs értelme a demonstrációknak, vagy a tüntetők győzik meg a honfitársaikat, hogy lehet eredményt elérni, ha kitartanak.

Az egyik szervező bejelentette, hogy civil felszólalókat várnak a színpadra, bárki beszédet mondhat, aki csak szeretne, ám nem nagyon voltak jelentkezők, így zenét játszottak be, míg egy fiatal vállalkozott a felszólalásra.

Ő arról beszélt, hogy meg kell tanulni együtt, közösen, szolidárisan ellenállni bármilyen rendszernek, és ebben példát mutatnak. Példáján felbuzdulva egy informatikus, eredeti szakmáját tekintve történész lépett fel a színpadra, ahol arról szólt, hogy abból van elege, hogy „ebben az országban, ha nem vagy bizonyos valakik valakije, akkor nem lesz belőled semmi”, és nem lehet méltányosan megélni, majd ennek kapcsán szót ejtett az általa „nemzeti depresszió”-nak nevezett valamiről.

Negyed nyolckor színpadra állt Ujhelyi Sándor, az Új Alternatíva Párt elnöke is, aki kijelentette, hogy

„Elk*rtuk. Hagytuk, hogy a Karmelita ura teljes diktatúrát építsen ki az országban,

majd arra kérte a fiatalokat, tartsanak velük, öregekkel.

Képek: Index

polkorrekt