Az észt start-up, a magyar pénzek, az NGO-k és a DEI- ez ám a jó Bolt

…avagy az észtek álltak bele a balhéba, hát tessék….
Nemrég látott napvilágot a hír, miszerint Margus Tsahkna észt külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy Magyarország módszeresen aláássa Európa biztonsági érdekeit, és azzal vádolta Orbán Viktort, hogy Vlagyimir Putyin kezére játszik az unió támogatása helyett.
Ezen túlmenően felszólította az Európai Uniót, hogy keményebben lépjenek fel Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel szemben, és javasolta Magyarország szavazati jogának megvonását.
Az észt politikust már láthatóan az orosz és a magyargyűlölet vezeti. A balti országok riogatnak a legtöbbet azzal, hogy Vlagyimir Putyin támadást fog intézni Nyugat-Európa ellen.
Kaja Kallas észt miniszterelnök folyamatosan nyilatkozik a Weimar+ csoport nevében, és rendre szidja, gyalázza hazánkat, Orbán Viktor miniszterelnök pedig az EU és Kaja Kallas nyilatkozatait értéktelennek és a rossz brüsszeli vezetés szomorú tanúbizonyságának nevezte.
Szóval kijelenthetjük, hogy Észtország és Magyarország kapcsolatai – talán éppen az ukrán háború miatt – nem éppen felhőtlenek.
Más téren viszont nagyon is gyümölcsözőek, és talán azt is kijelenthetjük, hogy a magyar kormányközeli erők erőteljesen támogatják Ukrajnát, sőt mi több, a most éppen porondon levő Pride-ot is. Hogy hogyan? Rettenetesen egyszerű.
Van egy észt cég, amelyik úgy van Magyarországon, és úgy lapátol ki innen éves szinten komoly milliárdokat, hogy nincs is itt. A 2024-ben benyújtott, 2023-ra vonatkozó mérlegadatok alapján becsülni lehetett, hogy mintegy 45 milliárdról van szó.
Egész érdekes ennek és a fenti hírnek, videónak a tükrében, hogy mindeközben a kormányoldal potentátjai igen szép számban veszik igénybe ennek a start-up észt cégnek a szolgáltatásait, persze abban a hiszemben, hogy egy magyar céggel taxiznak egyik helyről a másikra. Ez annak a függvényében érdekes, hogy
az észt cég saját kommunikációja szerint az összbevételük, amiben természetszerűleg a magyarországi is benne van, 5 százalékát NGO-kon keresztül Ukrajna támogatására fordítják.
Ez olyannyira fontos volt számukra, hogy a háború kitörésekor még a taxi rendelő applikáció nyitó oldalán is ukrán zászló díszelgett.
Arról már többször írtunk, miért is nem a magyar fedőcég a valós szolgálgató, és hogy az miért szolgál csak és kizárólag az ÁFA eltüntetésére, ezt most nem ismételjük meg újra, annál is inkább, mivel ez a NAV oldalán is leírásra került, tehát „felsőbb körökben” is köztudott. Fogadják el tényként, hogy amikor eme szép, nagyon zöld és innovatív taxival utaznak, akkor bizony egy észt cég szolgáltatását veszik igénybe.
Nevezzük akkor nevén a gyereket és nézzük részletesen. A Bolt OÜ társadalmi felelősségvállalása részeként különböző szervezeteket támogat nemzetközi szinten.
2022-ben a cég 5 millió eurót adományozott olyan nem kormányzati szervezeteknek (NGO-k), amelyek az ukrajnai humanitárius válság enyhítésén dolgoznak. Látszólag.
Aztán hogy hova kerülnek ezek a pénzek, a jó ég se tudja. A támogatott szervezetek között szerepeltek többek között:
- Ukrán Kulturális Központ: Üzemanyagot, személyi védőfelszereléseket, gyógyszereket és higiéniai termékeket biztosítottak önkéntesek és menekültek számára Ukrajnában és Észtországban.
- Észt Menekültügyi Tanács: Kórházaknak és szállító személyzetnek nyújtottak segítséget Zaporizzsjában, valamint felmérték a Donyecki és Luhanszki területek szükségleteit.
- Lengyel Vöröskereszt: Humanitárius támogatást nyújtottak ukrajnai és lengyelországi menekültek számára, valamint segítették az Ukrán Vöröskeresztet gyógyszerek beszerzésében és szállításában.
- Orvosok Határok Nélkül: Sürgősségi egészségügyi ellátást és támogatást nyújtottak menekülteknek, orvosi felszereléseket és személyzetet küldtek Ukrajnába, valamint humanitárius válaszlépéseket készítettek elő a szomszédos országokban.
- Lengyel Humanitárius Akció: Élelmiszer- és higiéniai csomagokat vásároltak és osztottak szét, valamint pénzügyi és pszichoszociális támogatást nyújtottak a menekülteknek.
- Päästeliit: Munkafelszereléseket gyűjtöttek és küldtek ukrán tűzoltóknak, beleértve csizmákat, ruházatot, védőruházatot és egyéb szükséges eszközöket.
- MTÜ Mondo: Humanitárius segítséget nyújtottak, például élelmiszert, higiéniai termékeket, orvosi és pszichológiai támogatást, helyi NGO-kkal együttműködve.
- Lett Gyermekkórház: Támogatást nyújtottak különböző gyermekkórházaknak sürgős orvosi ellátás biztosításához.
- Nemzetvédelmi Előmozdítási Alapítvány: Gyógyszereket, felszereléseket és orvosi segítséget nyújtottak a lakóhelyüket elhagyni kényszerült áldozatoknak, valamint mentőautót küldtek Észtországból Ukrajnába.
- Ukrán Görögkatolikus Egyház Észtországban: Orvosi segélyek beszerzését és Ukrajnába szállítását koordinálták.
Ezen szervezetek legalább fele bizonyítottan szoros kapcsolatban áll Soros György Nyílt Társadalom Alapítványával, tevékenységük és a pénzek elosztása pedig az ukrajnai korrupciós ügyek ismeretében több, mint kétséges.
Kíváncsiak lennénk, hogy mindezen adatokhoz a frissen kinevezett, USAID-et vizsgáló kormánybiztos, László András vajon mit szól, különösen annak tükrében, hogy a Bolt OU jelentős donációkat tett különböző NGO-k számára, kiemelten az ukrajnai humanitárius válság támogatására. Mit szól ahhoz, hogy a vállalat 5%-ot ajánlott fel minden európai (tehát köztük a szép számban megvalósuló magyar) rendelésből, amely közvetlenül az NGO-khoz került, és állításuk szerint nem befolyásolta sem az árakat, sem a sofőrök és futárok bevételeit.
Mondjuk az más kérdés, hogy az ÁFA-t, amit kellene fizetniük, nem ők fizetik be, hanem maguk helyett magyar vállalkozókkal, a sofőrökkel fizettetik meg.
Így tehát a bruttóból adott támogatás által közvetve ők, azaz a magyar sofőrök támogatják az NGO-kat, még ha nem is akarják és nem is tudnak róla, utazásaikkal pedig magyar emberek járulnak hozzá mindehhez úgy, hogy tudatában sincsenek annak, hogy milyen szervezetekhez jut a pénzük.
És mit szól az USAID ellenőr ahhoz, hogy ez az 5 millió euró nagyságrendű adomány, melyek egy része egy soha le nem adózott magyar bevételből származik, Soros Györgyhöz köthető NGO-kon keresztül jut célba?
De menjünk tovább. A porondon levő „pride-törvény” – mely mint tudjuk, korántsem a betiltásról és a gyülekezési jogról szól – kapcsán is érdemes egy kicsit kutakodni. Bár a tavalyi rendezvényen elhangzott a támogatók között a Bolt neve is a vezér-kamionról, a hivatalos támogatók között a cég nem lelhető fel. Ennek egyetlen oka lehet, mégpedig az, hogy reklámszerződés keretében került sor a támogatásra, ahogy a cég azt a Sziget fesztivállal, vagy korábban a Hungaroringgel is tette. A reklámtevékenység azonban adóköteles, ám a magyar fedőcég korábbi mérlegeiben bevételként csak az észt partnertől kapott pénzek szerepelnek. Felmerül tehát a kérdés: ha valaki reklámszerződést kötött, akkor az ki volt, ha pedig nem, akkor miért hangzott el a cég neve?
Mindezzel együtt annyira köztudott, hogy a Bolt elkötelezett a sokszínűség, egyenlőség és befogadás (DEI) iránt, hogy azt még az összes AI program is élből vágja. Sőt, azt is tudja, ahogy most már mi is, hogy milyen módon és formában.
Toborzási és előléptetési gyakorlatok:
- Elfogulatlan toborzás: A vállalat célja, hogy a világ minden tájáról a legjobb tehetségeket vonzza be, és ennek érdekében igyekszik eltávolítani az előítéleteket a toborzási folyamataiból, biztosítva, hogy a tehetség minden háttérből érkező jelölt számára elérhető legyen.
Meritokrácia előmozdítása: A Bolt olyan kultúrát kíván kialakítani, ahol az emberek érdemeik alapján haladhatnak előre, és nem szenvednek hátrányt demográfiai tényezők miatt.
Képzések és tudatosságnövelés:
- DEI képzések: A vállalat célja, hogy 2025-re minden alkalmazottját képzésben részesítse a sokszínűség és befogadás témájában, ezzel is növelve a tudatosságot és az elfogadást a munkahelyen.
Célkitűzések és mérőszámok:
- Nők arányának növelése vezetői pozíciókban: A Bolt célja, hogy 2027-re a női vezetők arányát 30%-ra, a női menedzserek arányát pedig 40%-ra növelje.
- Nemzetközi piacokról érkező alkalmazottak arányának növelése vezetői szerepekben: A vállalat célja, hogy 2027-re a nemzetközi piacokról érkező alkalmazottak arányát a vezetői pozíciókban 25%-ra növelje.
- Nemek közötti bérszakadék megszüntetése: A Bolt elkötelezett amellett, hogy elérje a 0%-os korrigált nemek közötti bérszakadékot.
Munkavállalói közösségek és támogatás:
- LMBTQI+ közösség támogatása: A vállalat olyan munkahelyi környezetet kíván teremteni, ahol mindenki értékesnek és megbecsültnek érezheti magát, függetlenül szexuális irányultságától vagy nemi identitásától. Ez magában foglalja az LMBTQI+ alkalmazottak tapasztalatainak és perspektíváinak kiemelését, különösen a Pride hónap során.
- Női vezetők támogatása: A Bolt különböző programokat és fórumokat hozott létre, mint például a „Female-led Fridays”, hogy támogassa a női munkavállalókat és vezetőket a szervezeten belül.
Kulturális kezdeményezések:
- Nyitott és befogadó kultúra: A vállalat ösztönzi az alkalmazottakat, hogy nyíltan beszéljenek igényeikről és tapasztalataikról, legyen szó akár neurodiverzitásról, akár más egyedi szükségletekről, ezzel is elősegítve egy támogató és megértő munkakörnyezet kialakítását.
Ezek az intézkedések és célkitűzések tükrözik a Bolt elkötelezettségét a sokszínűség, egyenlőség és befogadás iránt, és hozzájárulnak egy olyan munkahelyi környezet kialakításához, ahol minden munkavállaló értékesnek és megbecsültnek érezheti magát – írja az AI.
Ennek kissé ellentmond a holnap már negyedik alkalommal sorra kerülő hídfoglaló Pride-tüntetés a Momentum és Hadházy Ákos vezényletével, mert nem csak a civil autósok, de a taxisofőrök is erőteljesen káromkodnak, hiszen nemhogy autózni, de dolgozni sem tudnak az esetenként 3-4 híd lezárásával járó hisztéria miatt.
Ennek fényében különösen bájos tehát, hogy éppen most szerveződik két taxis tüntetés, melyek szervezői igen erőteljesen csatlakozni szerettek volna a hídfoglaláshoz, bár ezen ötletüket előző cikkünk megjelenésének másnapján azonnal elvetették.
Egyébként maga a csatlakozási ötlet alátámasztja a fentebb leírtakat, azaz azt, hogy a Bolt minden törekvése a sokszínűség, az egyenlőség és a befogadás a magyar állásponttal teljes mértékben szembemenő támogatása. Így van ez még akkor is, ha a sofőrök java része azt sem tudja, mi az az NGO.
És hát ne feledkezzünk meg kedvenc főpolgármesterünkről és kicsiny stábjáról sem. Ők azok, akik nyíltan szembe mennek a magyar kormány minden törekvésével, olyannyira, hogy egyes pesti rossznyelvek szerint, ha a kormány megnyitná a hídfoglaló tüntetések miatt a Lánchidat, Karácsony még a tüntetéseket is betiltaná. Persze ez csak vicc, de minden vicc mögött sok okosság rejlik.
Azt is tudjuk, hogy a főpolgármester szívén viseli a Pride-ot, olyannyira, hogy minden nyáron szivárványos zászló leng a Városházán. De nem csak ez a kapcsolat a DEI-t egyébként olyan behatóan támogató cég magyar fedőcége és Karácsony között. Rossznyelvek és urban legendek szerint van itt pénz is a háttérben, többek között az ominózus „befizetett” adományok érdekesek, mely bankjegyek egymás utáni sorszámmal kerültek az adományládikába, elég szép nagyságrendben. Pénzügyekben jártas emberek állítása szerint ilyen egymás utáni sorszámú bankjegyek elsősorban közel-keleti, kiemelten Dubaji bankokból érkeznek, és hát mit ad Isten, a magyar Bolt egyik tulajdonosának ott van cége, bejegyzett lakcíme, miegymása. De persze ez biztosan mind-mind véletlen. Ahogy az is véletlen, hogy az egyik legnagyobb bérautó kiadó, aki a Bolt tevékenységén nőtte ki magát, elég sűrűn megfordul Dubajban, hiszen K. József imád golfozni. Biztos az is véletlen, hogy az éppen szerveződő egyik tüntetés amúgy a Bolt színeiben taxizó meghirdetőjének felesége a Fővárosi Önkormányzatnál dolgozik, amelynek udvarán egyébként is gyakorta és szép számban parkolnak a start-up cég azért annyira nem zöld és nem környezetbarát autói.
Valahogy úgy érzi az ember ezzel a Bolt-kérdéssel kapcsolatban, mint ahogy Ezópus A vándor és a kígyó című történetét olvasva. Megvan, ugye? Egy vándor útja során egy kis dermedt kígyót talál a földön. Keblébe rejti, hogy teste melegével újra életre keltse, de a kígyó életre kelve halálos marást ejt jótevőjén.
És még egy gondolat. Emlékezzünk vissza a nem is olyan régen Lengyelországban zajlott balhékra. Igen, itt is a Bolt miatt állt a bál, és zajlottak a tüntetések, amikor is a cég az ukrán és egyéb bevándorló hátterű, sokszor még jogosítvánnyal sem rendelkező sofőröket a keblére ölelte, és maffiamódszerekkel védték őket a valódi sofőrök ellen. De hát tudjuk, a zavarosban jó halászni, és ahogy ott is, itthon is biztosak lehetünk benne, nekik jó a káosz, és annak megteremtése, hiszen ilyenkor talán az aranyhal is horogra akad.
Csak nehogy így járjanak a Pride és az NGO-k ellen olyan vehemensen küzdő potentátok is, miközben a menő zöld taxiban éppen rögzíti csevegésüket a nagyon innovatív app.