Nem kérnek Pottyondyból Erdélyben – dühös is miatta

Nem kérnek Pottyondyból Erdélyben – dühös is miatta

A szésőliberális humorista, Pottyonsy Edina arról számolt be, hogy az erdélyi stand-up turnéját eddig már két városban szabotálták, a helyiek tojásdobálással és verekedéssel fenyegetik.

Nem ez az első hasonló esemény az életében, ugyanis tavaly nyáron arról posztolt, hogy nem engedik fellépni az önkormányzati fenntartású művelődési intézményekben Sopronban.

Az alábbiakban Facebook kirohanása:

„Borzasztóan dühös vagyok. Az erdélyi stand-up turnémat eddig már két városban lehetetlenítették el a Fidesz helyi janácsirjai. Van itt minden: telefonálgatás „magas helyekről”, nyugdíjas kommandók mozgósítása, közösségi médiás hecckampány. Lemondták Sepsiszentgyörgyön az egyik helyszínt, megállapodtunk egy másikkal, majd pár nap múlva az is lemondta.

Megállapodtunk egy harmadikkal, az is… És így tovább. Ez történik Székelyudvarhelyen is. Verekedéssel, balhéval, tojásdobálással fenyegetőznek. A Konzulátus legalább egy esetben azt nyomozta, hogy kik segítenek nekünk helyben, és biztos vannak a nyomásgyakorlásnak ennél durvább vagy éppen kifinomultabb eszközei is. Mindenesetre két városba nem tudom elvinni az előadásom, két városban erővel, erőszakkal elveszik a helyi magyarok jogát a kultúrához, a szórakozáshoz.

A polgárháborút sikerrel vitte Orbán Viktor Erdélybe is. Sikerrel fordítja szembe a magyart a magyarral, a székelyt a székellyel, a határon túlit az anyaországival. Remegek a dühtől, ha arra az ostoba keménykalapos butaságra gondolok, hogy a Karmelitából hergelt erdélyi fideszesek az ellenséget Sebestyén Balázsban látják, meg bennem. És a hangnemtől, ami jól illeszkedik a poloskázó főnökükhöz, például, hogy “Tekenyőt a belemnek hozzanak-e?”. Hát egyen meg benneteket a medve, buz*k!

És ezek azok a fideszes janicsárok, akiknek teljesen jogosan folyik a panasz a szájukból amikor a román elnyomásról van szó, amikor a románok korlátozzák a jogaikat. De amikor egy liberális előadó menne hozzájuk, minden lehetséges módon ellehetetlenítik. Üldözik. És azokat az erdélyi magyarokat is, akik személyesen szeretnének meggyőződni arról, hogy tényleg egy akkor tufa, magyargyűlölő szuka ez a Pottyondy, mint ahogy a fideszes elvtársak mondják.

Ez a jól szervezett aknamunka is mutatja, hogy mit is gondolnak a Fideszben az erdélyi magyarokról és mire is tartják őket. Nem hazafiság, nem tisztelet, nem szolidaritás, hanem kizárólag a hatalmi érdek mozgatja ebben is a kormánypártot. Ha nem így lenne, legalább az beleférne, hogy engedik szabadon tájékozódni és szabadon szórakozni azokat az embereket, akiknek nap mint nap meg kell küzdeniük azzal, hogy magyarként hátrányt szenvednek.

De akárhogy is, megyek, csinálom, amíg lehet. Ez az én hazám is. Ez az én közönségem is. Aljas gazemberek, nem félemlítetek meg!”

 

#Erdély
#Pottyondy Edina

polkorrekt