A belga bíróság szerint nem antiszemita az a férfi, aki kést akart lenyomni a zsidók torkán

A belga bíróság szerint nem antiszemita az a férfi, aki kést akart lenyomni a zsidók torkán

A belga bíróság úgy véli, az írónak joga van arról írni, hogy minden zsidó ellen erőszakot akar elkövetni, aki szembejön vele, mivel ez része „polemikus” írói stílusának.

A genti büntetőbíróság kedden a szólásszabadságra hivatkozva felmentette Herman Brusselmans flamand írót az antiszemitizmus és gyűlöletkeltés vádja alól – számolt be a Politico.

„A vádlott éles, kritikus és polemikus írói stílusa a különböző rovatok elszigetelt szatirikus idézeteiben nem minősül bűncselekménynek”

– írta közleményében a bíróság.

Tavaly nyáron Brusselmans felháborodást váltott ki a zsidó közösségek körében a Humo című belga humormagazinban megjelent írásával, amelyet később eltávolítottak a honlapról.

A belga szerző azt írta, hogy amikor meglátta a képet, amelyen egy palesztin kisfiú az anyja után kiabál egy épület romjai alatt, elképzelte a fiát és a feleségét ugyanebben a helyzetben, és

„annyira feldühödtem, hogy egy hegyes kést akarok lenyomni minden zsidó torkán, akivel találkozom”.

A bíróság elismerte, hogy „a zsidó közösség egyes tagjait sérthette néhány bekezdés néhány mondata”, de „a szerző véleménynyilvánítását védi a belga alkotmányban rögzített szabad véleménynyilvánítás joga”.

Michel Kotek, a Zsidó Információs és Dokumentációs Központ elnöke az ítéletet „a belga igazságszolgáltatás szégyenének” nevezte.

(mandiner.hu)

polkorrekt