Juhászkutyákat mentettek sok állatvédő szervezet összefogásával – videókkal

Juhászkutyákat mentettek sok állatvédő szervezet összefogásával – videókkal

Nagy videó-összefoglalónkban a a kutyamentés mozzanatai mellett két állatvédő szervezet elnöke is nyilatkozik az általa tapasztaltakról. Bár direktben nem mutatunk gyomorforgató részleteket, de a felvétel megtekintése egyeseknek így is megterhelő lehet.

Egy matracon kuporgott az illegális állatszaporító, miközben zajlott az állatmentés a csöngei területen

A beszámolók alapján több tucat, vagy akár száznál is több, rendkívül rossz körülmények között tartott kutyát és állati tetemeket találtak az állatvédők, akik a hatóságok kíséretében érkeztek a Vas vármegyében élő osztrák asszony házához.

Állati ürülékkel szennyezett házában, kutyák között, egy matracon feküdt az a nő, akinek a területére rendőrök, a kormányhivatal munkatársai és több állatvédő szervezet önkéntesei érkeztek szerdán reggel a Vas vármegyei Csöngére. Erről az RTL Klub Híradója számolt be. A riport 13:23-nál kezdődik.

Információink szerint a tulajdonos nem nyitott ajtót, így először azt gondolták, hogy nem tartózkodik otthon. A hatóság és a szakemberek a kapun lévő lánc levágása után az udvarra belépve azonnal látták, hogy az állatokat nagyon rossz körülmények között tartja a gazdájuk.

Ürülék, állati maradványok, műanyag hulladék fogadta az érkezőket, akik hamarosan megkezdték a kutyák és más állatok kimenekítését. A reggel 8-kor kezdődő állatmentés még az esti órákban is tartott.

Úgy tudjuk, hogy a tulajdonost csak órákkal később találták meg, amikor a házból is megkezdték az állatok kiszabadítását.

Az osztrák nő a házban, egy matracon feküdt és felmerült annak a gyanúja, hogy megmérgezhette magát, ezért mentő érkezett és rendőri kísérettel a szombathelyi Markusovszky kórházba szállította az asszonyt.

A területen kecskék, birkák, pulykák és tyúkok is éltek. Az elmondások alapján illegális szaporítótelepet számoltak fel a hatóság bevonásával.

Mint kiderült, a településen és a vármegyében is több helyszínre vonult ki a hatóság.

A nő a riportban elhangzó adat alapján 1500 euróért árulta a kutyakölyköket. Szintén ott hangzott el – egyelőre nem megerősített információként -, hogy az asszony fűrésszel darabolt fel lovat és a húst a kutyáknak adta.

Az elmondottakból kiderült, hogy az asszony baja korábban már meggyűlt az osztrák hatóságokkal, mivel éheztette a lovait. Nyolc éve Ausztriában eltiltották az állattartástól. A kisebb szigor miatt választhatta új lakhelyének Magyarországot.

A Szurkolók az Állatokért Alapítvány, a NOÉ Állatotthon Alapítvány és az Állatvédők Vasi Egyesülete is tudatta a látogatókkal, hogy éppen a „pokolban” dolgoznak. Ezt a következő linken elérhető kép is alátámasztja, ahol kitakaratlanul láthatók kutyatetemek.

Az elkobzott kutyák állatorvosi vizsgálat után az állatvédő szervezetekhez kerülnek.

A történet folytatódott

Hétfőn reggel nyolc órakor gyülekeztek az állatvédők az ország számos pontjáról két kőszegpatyi ingatlan előtt. A ház annak az osztrák nőnek a tulajdona, aki ellen körözést adtak ki, miután egy hasonló csöngei kutyamentés során mérgezést mímelt az otthonában, majd megszökött a kórházból.

Egyelőre nem lehet biztosan tudni, hány szaporítótelepnek használt háza lehet Nyugat-Magyarországon. Az állatvédők 18 ingatlanról beszélnek, de a kőszegpatyi mentés végén már egy újabbról is hírt kaptak, a közeli Szakonyból, ahol többféle baromfit tart.

Videónkban Vértesi Andrea, az Állatvédők Vasi Egyesületének az elnöke és Kapin Richárd, a Szurkolók az Állatokért Alapítvány elnöke számol be a tapasztalatairól.

Délelőtt már közöltünk egy elgondolkodtató interjút egy olyan károsulttal, aki 1500 eurót fizetett egy hamis papírokkal felvértezett kölyökkutyáért, ami – mint az később kiderült – súlyos beteg volt. Az osztrák férfi családtagként szereti a komoly operáción átesett ebet és szinte megszállottan próbálta megakadályozni a szintén osztrák nőt az állatkínzásban és mások átverésében. A férfi négy éves munkája most hozta meg a gyümölcsét, mert nem adta fel, amikor sokadszor is falakba, elutasításba ütközött.

A nagyszabású vasi és győr-moson-soproni állatmentő akciókról Európa több országában is beszámolt a sajtó. Feltételezhető, hogy Nyugat-Európában több száz olyan juhászkutya élhet, ami a körözött osztrák nő illegális magyarországi kutyafarmjainak valamelyikén született.

Várhatóan a hatóságok is erélyesebben lépnek fel az állatokat csupán pénzforrásnak használó illegális szaporítók ellen.

Rendőrök ellenőriztek egy gyalókai portát, bejelentés alapján – nem találtak illegális szaporítótelepet

 

polkorrekt