A migráció ügyében a magyaroknak volt igazuk
Egyre többször hallani nemzetközi fórumokon, diplomáciai találkozókon és a médiában: a magyaroknak volt igazuk, amikor azt mondták, hogy az illegális bevándorlás nem a megoldás, hanem a probléma maga – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
Bakondi György közölte, évente egymillió ember próbált illegálisan bejutni Európába, a személyazonosságukat pedig nem tudták igazolni. Akik megkapták a menekültstátuszt, azoknak számottevő része nem igyekezett beilleszkedni, dolgozni, a többségi társadalomhoz igazodni.
Ebből közbiztonsági és szociális társadalmi feszültség keletkezett. Előfordult, hogy több szociális ellátást kaptak egyes menekültek, mint azok, akik nyugdíjasként az egész életüket ledolgozták
– tette hozzá.
Kiemelte, hogy a társadalmi feszültségnek politikai következményei lettek. A választásokon a konzervatív nemzeti, patrióta pártok nagyon jól szerepeltek, ami azt mutatta, hogy a lakosság tűrőképessége elérte azt a szintet, amivel már a kormányzó elitnek is foglalkoznia kell.
Egy közvélemény-kutatás szerint az észak-afrikai országokban élő fiatalok 50-70 százaléka a kivándorlás mellett döntene. Ezek az adatok Nigériában vagy Ugandában még rosszabbak lennének – ismertette Bakondi György.
A főtanácsadó elmondta, figyelemmel kísérik a görög-török határtérség adatait, mert az odaérkezők jelennek meg később a magyar határ közelében embercsempészek közvetítésével.
(hirado.hu)