Jogerősen négy évet kapott a Márki-Zayt támogató korrupt roma vezető

Jogerősen négy évet kapott a Márki-Zayt támogató korrupt roma vezető

Jogerősen is négy év szabadságvesztésre ítélték ma a Fővárosi Ítélőtáblán Agócs Jánost, az Országos Roma Önkormányzat volt vezetőjét, aki saját beosztását bocsátotta árúba 30 millió forintért, csak lebukott.

Az elsőfokú ítélethez képest annyi változás történt, hogy Agócs egészségügyi állapota miatt börtön fokozat helyett fogházban kell letöltenie a büntetését, ugyanakkor a pénzbüntetést egymillió forintra emelte a táblabíróság. Így Agócs János nemcsak az elnöki posztjáért kapott 30 milliót bukta, hanem még fizetnie is kell.

A cigányságot megosztó, egyben felháborító bűncselekmény miatt született ma jogerős ítélet a Fővárosi Ítélőtáblán. Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) volt elnöke, a baloldali Márki-Zay Pétert teljes mellszélességgel támogató korrupt roma vezető, Agócs János állt bíróság elé a korrupciós ügyben.

Agócs a jogerős ítélet tényállása szerint 30 millió forintért árulta az elnöki posztját. Csakhogy az, akinek felkínálta az üzleteket, meg sem állt a nyomozó ügyészekig, így Agócsot a pénz átvételekor tetten érték.

A vesztegetés elfogadásának bűntette miatt Agócs János ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a súlyosításért bejelentett ügyészi fellebbezést részben alaposnak találta, ezért a mai napon meghozott ítéletével a vádlottal szemben kiszabott pénzbüntetés összegét 1.000.000 forintra felemelte – közölte az ítélőtábla a PS-sel.

Hozzátették: a terhelt megromlott egészségi állapotára tekintettel azonban a 4 év szabadságvesztés büntetés végrehajtási fokozatát eggyel enyhébben, fogházban állapította meg. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az eljárás ezzel jogerősen befejeződött.

Elsőfokú ítéletében a Fővárosi Törvényszék a 2023. november 29-én kihirdetett ítéletével Agócs János vádlottat bűnösnek mondta ki 2 rendbeli hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettében. Ezért őt halmazati büntetésül 4 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre, 260.000 forint pénzbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlott a szabadságvesztésből legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

Az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás lényege szerint a vádlott az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) képviselőtestületének elnökeként

két képviselőtársának is felajánlotta, hogy 30 millió forint ellenében lemond az önkormányzatban betöltött elnöki tisztségéről és közbenjár a korrupciós pénzt kifizető képviselő elnökké választása érdekében.

A 2023. november 29-i tárgyaláson a vádlott elismerte bűnösségét, ezért a bíróság e tényt a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte. Súlyosító körülménynek tekintette azonban a korrupciós bűncselekmények elszaporodottságát, valamint azt, hogy Agócs a cselekményét büntetőeljárás hatálya alatt követte el.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész hosszabb tartamú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás, és magasabb összegű pénzbüntetés kiszabása, a vádlott és védője enyhítés érdekében jelentettek be fellebbezéseket. A fellebbviteli főügyészség a súlyosítás iránti fellebbezést fenntartotta, a védelmi fellebbezéseket nem tartotta alaposnak.

Az ítélőtábla megállapította, hogy a törvényszék eljárási szabálysértést nem vétett. A másodfokú eljárásban is irányadó tényállás alapján okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére.

(pestisracok.hu)

polkorrekt