A második világháború óta a legnagyobb puccs készült Németországban

A második világháború óta a legnagyobb puccs készült Németországban

Összesen 26 ember áll Németországban bíróság elé, akik a vád szerint államellenes összeesküvésben vettek részt, meg akarván dönteni a jelenlegi német államrendet, és puccs révén saját csoportjukat hatalomra juttatni.

Az összeesküvők egy szélesebb mozgalom, a „Reichsbürger-mozgalom” tagjai, amely nem ismeri el az 1945 óta létező Német Szövetségi Köztársaságot. De mit is terveztek a puccsisták, milyen ideológia állt mögöttük, és milyen tényleges veszélyt jelentettek Németországra nézve?

A Reichsbürgerek

Kedden Frankfurtban elkezdődött az a per, amelyben Németország 1945 utáni történelme egyik, ha nem a legnagyobb államcsínytervének főkolomposai állnak bíróság elé. A vádlottak az úgynevezett „Reichsbürger-mozgalom” tagjai. A Reichsbürgerek – vagyis „birodalmi polgárok” – úgy vélik, hogy a Német Szövetségi Köztársaság államszervezetét és alkotmányát a második világháborúban győztes szövetséges hatalmak kényszerítették Németországra 1945-ben, ezért a mai német állam illegitim. Ezzel szemben az 1871 és 1918 között fennálló Német Császárság (vagy Német Birodalom) jogilag még mindig létezik, ők pedig e birodalom állampolgárainak tekintik magukat – innen az elnevezésük.

A német hírszerzés szerint a Reichsbürger-mozgalomnak ma több mint 23 ezer híve lehet Németországban, de nem egységes mozgalomról van szó, hanem több kisebb-nagyobb csoport is létezik, amelyek olykor egymással is konkurálnak. A Német Császárság iránti nosztalgia mellett a legtöbb Reichsbürger különböző összeesküvés-elméletekben hisz, elutasítja a demokráciát, és egyesektől az antiszemitizmus sem áll távol. Bár több ideológiai elem közös a nemzetiszocializmussal, a „birodalmi polgárok” többségükben nem neonácik, ugyanis az 1918-ig létezett német állam jogfolytonosságában hisznek.

A per és vádlottjai

A Reichsbürger-mozgalom valószínűleg nem tett volna szert különösebb nemzetközi ismertségre, ha 2022. december 7-én a rendőrség rajta nem üt XIII. Reuss Henrik hercegen (Heinrich XIII. Prinz Reuß), egy kelet-németországi, türingiai eredetű nemesi família sarján. A 71 éves herceg – aki a mai német törvények szerint már csak személynévként, nem rangként használhatja a „herceg” kifejezést – korábban ingatlanbefektető volt, nyugdíjas korára azonban egy államellenes összeesküvés főszereplőjévé vált. A rendőrök hajnalban, hálóruhában ütöttek rajta a nemesi család utódján, és előzetes letartóztatásba helyezték – Reuss nem tanúsított ellenállást, és együttműködő volt a hatóságokkal.

https://twitter.com/medyanews_/status/1793576669753799039?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1793576669753799039%7Ctwgr%5E941eb231e7146a3bd9da79fbc0927fde40352e88%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fwww.portfolio.hu%2Fglobal%2F20240524%2Fa-masodik-vilaghaboru-ota-a-legnagyobb-puccs-keszult-nemetorszagban-mi-lett-volna-ha-megdontik-az-allamrendet-a-reichsburgerek-687651

A herceg mellett az államellenes összeesküvés több szereplőjére is lecsaptak a rendőrök:

összesen 26 ember ellen zajlik eljárás, három különböző, de egymással összefüggő perben.

A vád: terrorszervezethez tartozás, illetve hazaárulásra irányuló bűncselekmény tervezése. A vádlottak arra készültek, hogy egy bizonyos napon, amit ők X-napnak neveztek,

behatolnak a német parlamentnek, a Bundestagnak helyet adó épületbe, a Reichstagba, letartóztatják a képviselőket, majd Németország-szerte átveszik a hatalmat.

A tervekben a puccsisták elismerték, hogy az erőszakos hatalomátvételhez gyilkosságokra is szükség lesz.

Reuss és az összeesküvés többi vezetője Frankfurtban állt bíróság elé a kedden kezdődött perben, a többiek a nem sokkal korábban indult stuttgarti, illetve a június közepén induló müncheni perben néznek szembe az igazságszolgáltatással. A frankfurti per fontosságát jelzi, hogy csak emiatt külön épületet emelt a helyi felsőbb szintű bíróság.

A vád szerint a magukat „Hazafias Uniónak” nevező csoport tagjai Reuss türingiai vadászkastélyában tartották titkos találkozóikat, és ha sikerül a tervezett puccs, a herceg lett volna az új német állam államfője. A puccsisták létrehoztak egy „Tanács” nevű szervezetet, amely a tervezett új állam kormánya lett volna. A csoport több tagja is különböző fegyveres szervezetek egykori tagjaiból verbuválódott.

A frankfurti per vádlottjainak egyike Michael Fritsch, aki korábban a hannoveri rendőrség főfelügyelője volt, később, a Covid-járvány idején a vírustagadók tüntetéseinek lelkes résztvevőjévé vált. A puccs sikere esetén ő lett volna az új német állam belügyminisztere. Fritsch vázolta fel nagy vonalakban az új német állam belbiztonsági struktúráját: eszerint Németország-szerte 286 úgynevezett „honvédelmi századot” állítottak volna fel, melyek feladata az új rend biztosítása lett volna. A vád szerint a volt főfelügyelő katonákat és rendőröket is megkísérelt toborozni a leendő honvédelmi századokba.

Magát a Hazafias Uniót 2021 júliusában három személy alapította: Maximilian E., Rüdiger von P. és Peter W. Maximilian E. korábban a német haderő, a Bundeswehr egyik különleges alakulatának ezredese volt.

Később a koronavírus miatt hozott intézkedések elleni tüntetések egyik szónoka lett. Az ő feladata volt többek között német katonák toborzása a puccsisták fegyveres szárnyába. Rüdiger von P. szintén a Bundeswehrből érkezett, ahol alezredesként az ejtőernyős zászlóalj parancsnoka volt. Ő volt a Hazafias Unió fegyveres szárnyának vezetője, aki szintén a toborzásért, illetve a fegyverbeszerzésért felelt. Az ő „szárnysegédje” volt Peter W., akit többek között lőgyakorlat szervezésével vádolnak.

A frankfurti fő per kilenc vádlottja közül tehát négy fegyveres szervezetekből került ki. A vádlottak közé tartozik továbbá Birgit Malsack-Winkemann, a német szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt 2017 és 2021 közötti Bundestag-képviselője. A vád szerint az ő egykori képviselői igazolványával jutottak volna be a puccsisták a Reichstag épületébe, és vették volna őrizetbe a parlamenti képviselőket. Malsack-Winkemann lett volna az új államot irányító „Tanács” igazságügyi minisztere. Az AfD számára természetesen kellemetlen, hogy egykori képviselőjük is az összeesküvés része volt, ezért igyekeztek csökkenteni az államellenes szervezkedés jelentőségét, a résztvevők magas életkorára utalva „rollátorpuccsnak” nevezve azt.

Johanna F.-J. egy szélsőséges minipárt, a Bázis (Die Basis) politikusa volt, aki a vád szerint egy rokonától 150 ezer eurót gyűjtött a puccshoz szükséges fegyverek és járművek beszerzésére. A vállalkozó Hans-Joachim H. saját vagyonából különített el 160 ezer eurót az államcsínykísérlet céljaira. A per kilencedik vádlottja, Vitalia B. orosz állampolgár, aki az orosz kapcsolatért felelt, és a vád szerint 2022 júniusában elkísérte Reuss herceget egy a lipcsei orosz főkonzulátuson zajló tárgyalásra. A per egy korábbi, tizedik vádlottja idén márciusban betegségben elhunyt.


A Reichstag épülete Berlinben. Forrás: Jürgen Matern / Wikimedia Commons

Mi a puccsisták ideológiája?

A „Hazafias Unió” tagjai meglehetősen obskúrus összeesküvés-elméletekkel igazolták elképzeléseiket. Szerintük a német politikai elit egy „pedofil hatalmi elit”, amely egy föld alatti alagútrendszert működtet, amelyben gyerekeket tartanak fogva azzal a céllal, hogy vérükből „fiatalító elixírt” nyerjenek ki. A puccsisták olyannyira hittek ebben a konspirációs teóriában, hogy félmillió eurót fizettek svájci csalóknak, akik azt állították, hogy be tudnak jutni a titkos alagútrendszerbe.

Emellett létezik szerintük egy úgynevezett „Szövetség”, amelynek az Egyesült Államok és Oroszország kormánya is tagja, valamint különböző titkosszolgálatok és más szervezetek. Ez a „Szövetség” a puccsisták véleménye szerint belátható időn belül arra készült, hogy átvegye a hatalmat Németországban. A „Szövetség”, mindenekelőtt Oroszország a puccsisták szerint támogatólag lépne fel velük szemben, amennyiben átvennék a hatalmat, ezért is próbált meg Reuss herceg kapcsolatba lépni Moszkvával. Egyes elképzelések szerint a „Szövetség” fogja megadni a jelet az államcsíny megindítására, például néhányan úgy vélték, hogy II. Erzsébet brit királynő halála ez a jel.

Mennyire kell komolyan venni az összeesküvést?

Nancy Faeser belügyminiszter szerint nem „ártalmatlan őrültek”, hanem veszélyes terrorgyanús személyek tervelték ki a puccsot. Hogy pontosan mekkora veszélyt jelentett az összeesküvés a német államrendre nézve, a perek során válik majd világosabbá, mindenesetre van néhány arra utaló jel, melyek szerint valóban nem néhány „holdkóros” „pancserpuccsa” készülődött.

Erre utal, hogy az összeesküvésben négy, viszonylag magasra jutott rendőr-, illetve katonatiszt is részt vett, de

a puccsistáknak komolyabb fegyverarzenál is rendelkezésre állt: 380 lőfegyver és 350 szúró- és vágófegyver.

Az is kiderült, hogy az összeesküvők listákkal rendelkeztek, amelyen hivatalnokok és választott tisztségviselők nevei szerepeltek. Németország-szerte mintegy 10 ezer polgármestert vettek fel a listákra, párthovatartozásukkal és hivatalosan elérhető címükkel együtt. Ezenkívül számtalan hivatalnok és választott tisztségviselő nevét és adatait is összegyűjtötték. Hogy pontosan mi volt a tervük a listákkal, az nem derült ki, mindenesetre látható, hogy az összeesküvők komolyan felkészültek.

Azt is számításba kell venni, hogy a puccs során olyan szélsőséges személyeket is mozgósíthattak volna a résztvevők, akik maguk nem is tudtak a tervekről. Mint említettük, Németország-szerte mintegy 23 ezer Reichsbürger lehet, és sokan közülük fegyveres szervezetekben teljesítenek szolgálatot. A legnépesebb német tartományban, Bajorországban jelenleg 5406 „birodalmi polgárt” tartanak számon, és ez négy év alatt 38 százalékos növekedést jelent. A számon tartottak között három rendőr és nyolc köztisztviselő is van. A hatóságok szerint ráadásul egyre több Reichsbürger kész erőszakot alkalmazni.

A Reuss-csoport tehát csak a jéghegy csúcsa, és bár kicsi a valószínűsége, hogy jelenleg szerveződne más, a mostanihoz hasonló méretű és ambíciójú összeesküvés, a „birodalmi polgárok” nem elhanyagolható veszélyt jelentenek a német államrendre nézve.

(portfolio.hu)

polkorrekt