Vendégmunkás erőszakolt meg egy magyar nőt Tiszaújvárosban

Vendégmunkás erőszakolt meg egy magyar nőt Tiszaújvárosban

Szexuális erőszak miatt elrendelte a Mezőkövesdi Járásbíróság egy ukrán férfi letartóztatását, aki február 11-én megerőszakolt egy debreceni nőt – közölte a Miskolci Törvényszék Sajtóosztálya csütörtökön az MTI-vel.

A nyomozás adatai szerint a hajnali órákban az ukrán terhelt egy debreceni szórakozóhelyen megismerkedett a sértettel, és felajánlotta, hogy gépkocsiján hazaviszi. Ezt követően az erősen ittas állapotban lévő nő észlelte, hogy nem a lakóhelye irányába tartanak, ezért mobiltelefonján több alkalommal értesítette a segélyhívót.

A közlemény szerint a gyanúsított végül

Tiszaújvárosba vitte a sértettet, egy utcán leparkolt a gépkocsival, és a hátsó ülésen – a sértett száját és nyakát megszorítva – letépte az alsóneműjét és vele akarata ellenére szexuális cselekményt végzett.

A sértettnek a cselekmény következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek – tették hozzá.

A bíróság álláspontja szerint – figyelemmel a kiszabható szabadságvesztés mértékére, amely 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés – a külföldi állampolgárságú terhelt szökésétől, elrejtőzésétől megalapozottan lehet tartani.

A terhelt munkavállalás céljából tartózkodik Magyarországon, feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén külföldre távozna.

Emellett annak a veszélye is fennáll, hogy a sértettet megpróbálná megfélemlíteni vagy befolyásolni, és ezzel az eljárás sikerét meghiúsítaná.

Mindezen okok alapján a gyanúsított letartóztatását a Mezőkövesdi Járásbíróság indokoltnak találta, azt egy hónapra elrendelte. A végzés végleges – olvasható a közleményben.

polkorrekt