Árat emel a Magyar Telekom

Árat emel a Magyar Telekom

A Magyar Telekom bejelentette, hogy március elsejétől megemeli árait. 15% inflációkövető díjkorrekciót alkalmaz 2024. március 1-jétől a Magyar Telekom – közölte a távközlési vállalat.

Felidézték: a Központi Statisztikai Hivatal 2023-ra vonatkozóan, az év második felében tapasztalt, enyhülő inflációs nyomás mellett, 17,6%-os éves fogyasztói árváltozást állapított meg. A Magyar Telekom a gazdasági és piaci folyamatokat, valamint ügyfelei érdekeit figyelembe véve ennél alacsonyabb mértékű, 15%-os inflációkövető díjkorrekciót alkalmaz – írják.

A Magyar Telekom 2024. március 1-től korrigálja az Általános Szerződési Feltételekben és az előfizetői szerződésekben szereplő szolgáltatások és díjcsomagok havidíjait, ugyanakkor a forgalmi típusú díjak változatlanok maradnak.

A módosított havi díjakat tartalmazó számlát az üzleti vezetékes szolgáltatással rendelkező ügyfelek márciusban, a lakossági vezetékes, lakossági mobil- és üzleti mobil-előfizetők pedig áprilisban kapják meg.

(media1.com)

polkorrekt