Feszültség van: Erdogan az EU-nak és Netanjahunak is nekiment
A Gázai övezetnek mindenképpen részét kell képeznie majd egy független, szuverén palesztin államnak, miután véget ér a palesztin Hamász és Izrael közötti háború. Ankara pedig nem fog támogatni olyan megoldásokat, amelyek révén törölnék a palesztinokat az emberiség történetéből – jelentette ki a török államfő. Recep Tayyip Erdogan szerint az Európai Unió nem tudott korrekt módon viszonyulni a jelenlegi gázai helyzethez.
Ankara nem fog támogatni olyan megoldásokat, amelyek révén “fokozatosan törölnék a palesztinokat az emberiség történetéből”, és a Gázai övezetnek mindenképpen részét kell képeznie majd egy független, szuverén palesztin államnak, miután véget ér a palesztin Hamász és Izrael közötti háború – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő újságírók előtt a török média szombati jelentése szerint.
Erdogan úgy vélte,
az Európai Unió nem tudott korrekt módon viszonyulni a jelenlegi gázai helyzethez, és ennek következtében “mélyen megrendült a bizalma” az unióban.
Szerinte az európai országok azért állnak Izrael mellé, mert úgy érzik, “adósságuk” van a holokauszt miatt. Erdogan pénteken beszélgetett újságírókkal Kazahsztánból hazafelé tartva, a repülőgépen. Nyilatkozatában ismét kitért arra a fogadkozására, hogy megszakít minden kapcsolatot Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel az izraeli hadsereg Gázai övezeti hadműveletei miatt.
Netanjahu már nem olyan ember, akivel mi tárgyalni tudnánk
– fogalmazott Erdogan.
Hozzátette azt is, hogy nincs szó a diplomáciai kapcsolatok megszakításáról Izraellel, mert a teljes szakítás szerinte a nemzetközi diplomáciában lehetetlen volna. A török államfő elmondta: Ibrahim Kalin, a török hírszerzés vezetője folyamatosan egyeztet az izraeli hatóságokkal és a palesztin Hamász vezetőivel is annak érdekében, hogy véget vethessenek a háborúnak. Erdogan szerint Netanjahu felelős elsődlegesen a vérontásért, és “már elvesztette saját állampolgárainak támogatását is”.
Erdogan bejelentette azt is, hogy
Ebrahim Raiszi iráni elnök november végén Törökországba látogat, hogy a gázai helyzetről egyeztessen.
A török elnök kiemelte, hogy az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) közelgő rijádi csúcstalálkozóján meg fogják vitatni, miként tudnák kieszközölni tűzszünet létrejöttét a Gázai övezetben. A török elnök kitért arra is, hogy amennyire csak lehetséges, igyekszik előmozdítani a svéd NATO-csatlakozás parlamenti ratifikációját, de megjegyezte, hogy Stockholm szerinte még mindig nem tette meg a szükséges lépéseket a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű szakadár fegyveres szervezet svédországi tevékenységével kapcsolatban.