Terence Hill fotókkal emlékezett Bud Spencerre a születésnapján

Bud Spencer október 31-én lett volna 94 éves, egykori kollégája és barátja nem feledkezett meg az évfordulóról.
Boldog születésnapot, Bud – hiányzol
– írta a színész az október 31-én közzétett posztjában.
Az első képen Spencer látható a „Kincs, ami nincs” egyik jelenetében, a másodikon pedig Hill, aki ugyanezt a jelenetet játssza el.
Bud Spencer, azaz Carlo Pedersoli 2016 nyarán halt meg, 86 éves korában. A nápolyi születésű színész filmes karrierje előtt volt vízilabdázó és kereskedő is. Legismertebb alakításai a szintén olasz származású Terence Hillel, azaz Mario Girottival közös filmjeihez kötődnek. A páros első közös filmjei a spagettiwestern-komédia műfajában készültek, ilyen volt például az „Isten megbocsát, én nem!” vagy „Az ördög jobb és bal keze”. Később olyan, jellemzően bűnügyi vígjátékokat mutattak be, mint a „Különben dühbe jövünk”, a „Kincs, ami nincs”, az „Én a vízilovakkal vagyok”, a „Nincs kettő négy nélkül”, a „Bűnvadászok” vagy a „Nyomás utána”. Utolsó közös filmjük az 1994-es „Bunyó karácsonyig” volt.
A felejthetetlen színészpáros Magyarországon különösen nagy népszerűségnek örvendett, hagyománnyá vált például az országos Spencer–Hill Fesztivál és Budapesten, a nyolcadik kerületben szobrot is avattak Pedersoli tiszteletére.