Kínaiak, szlovákok és németek veszik meg tömegével a magyar ingatlanokat
A végleges adatok szerint 14 százalékkal csökkent tavaly a lakáspiaci forgalom, ám a külföldiek több magyarországi lakóingatlant vásároltak. Összesen 8 ezer lakás került külföldiekhez, ami 10 százalékkal meghaladja a járvány előtti, 2018-ban elért rekordot. A magyar piacon 6 százalékos a külföldi vevők részesedése, azaz minden tizenhetedik ingatlan hozzájuk került.
Főként német, szlovák és kínai állampolgárok vásároltak lakást Magyarországon, a németországi vevők száma több mint 60 százalékkal nőtt.
Rekordot értek el a külföldiek a magyarországi lakáspiacon a múlt évben az ingatlan.com hivatalos KSH-adatokat feldolgozó elemzése szerint, amelyből kiderül az is, hogy 2023-ban melyik ország területéről érkezett a legtöbb érdeklődés a hazai lakóingatlanokra.
Főszerepben a németek és a szlovák nyugdíjasok
A trenddel szembementek a külföldi lakásvásárlók. A múlt évben ugyanis 138 ezer lakás cserélt gazdát, ami 14 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól.
Ugyanakkor a külföldiek 8 ezer lakóingatlant vettek, ez majdnem 10 százalékkal haladja meg a pandémia előtti, 2018-as csúcsértéket és 38 százalékos növekedést jelent éves szinten.
Igaz, 2021-ben a járvány miatt visszafogott volt a külföldről érkezők aktivitása.
A külföldiek élénk érdeklődése a hazai ingatlanok iránt több okkal is magyarázható. Egyrészt erősödött az euró a forinttal szemben, ezért a külföldiek olcsóbban tudtak ingatlant vásárolni akár befektetési céllal. Másrészt sok olyan külföldről érkező vevő vagy bérlő is megfigyelhető a hazai ingatlanpiacon, akik rövidebb vagy hosszabb távra Magyarországon keres otthont. Tipikus példa erre a német nyugdíjasok helyzete, akik előszeretettel vásárolnak a Balaton környékén ingatlant.
A KSH legfrissebb adatai szerint
a legtöbb magyarországi lakóingatlan 2022-ben a németekhez került, ők több mint 2 ezer lakás vásároltak főként a Balaton mellett Zala és Somogy vármegyében.
Második helyet a Szlovákiából érkező vevők szerezték meg 1000 feletti ingatlannal, akik a határhoz közeli térségben szereztek lakásokat főként Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében.
A szlovák vásárlók között döntő többségben vannak a nyugdíjasok, a lakásvásárlók kétharmada 65 év feletti volt 2022-ben. A harmadik helyen a Budapestre fókuszáló kínaiak állnak, akik 814 lakóingatlant vettek 2022-ben.
A kínai vevők több mint 90 százaléka már évek óta a fővárosban vásárol ingatlant.
Az ingatlan.com idei adatai szerint szintén Németországból érdeklődtek a legtöbben az eladó lakóingatlanok iránt. A németországi érdeklődések száma 2023-ban meghaladta a 60 ezer darabot.
Ausztriából közel 10 ezer, az Egyesült Államokból pedig több mint 5 ezer érdeklődés érkezett. A hollandiai, egyesült királyságbeli, írországi, romániai és szlovákiai érdeklődések száma is meghaladta 2-4 ezres darabszámot az idei évben.
A külföldről jövő érdeklődéseknek egy részét főként az Egyesült Királyságból érkezőkét – magyar vevőjelöltek adják, akik befektetés vagy otthonteremtés céljából szeretnének lakást vásárolni.
(novekedes.hu)