Milyen képek miatt korlátozzák a Nemzetközi Sajtófotó Kiállítás látogatását?
A Mi Hazánk kezdeményezése nyomán 18 év alattiak nem látogathatják ezentúl a Nemzeti Múzeum kiállítását, „mert az sérti a gyermekvédelmi törvényt” – írja a párt közleményében. Erről Csák János miniszter tájékoztatta a Mi Hazánkat.
Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese kért törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatását Csák János minisztertől a Nemzeti Múzeumban megtekinthető Nemzetközi Sajtófotó Kiállítás tartalma miatt, „azon ugyanis a 2022-es év legfontosabb eseményeként jelenítik meg az LMBTQ+-kisebbség elleni erőszakot, illetve a meleg idősotthont ábrázoló képsorozaton tekinthetik meg az odalátogatók például azt, hogy női ruhába és tűsarkúba öltözött férfiak rúzsozzák magukat” – áll a közleményben, amit a 24.hu szúrt ki.
„Megkeresésemre válaszul Csák János közölte, hogy a családok védelméről szóló törvény érvényre jutásának biztosítását kérte számon L. Simon László főigazgatón, így a múzeum szigorította a kiállítás megtekintésének szabályait, és 18 év alattiak számára ezentúl nem értékesít jegyet”
– írja Dúró Dóra, aki a történteket sikerként értékeli, de nem érzi azt, hogy hátradőlhetnének, „mert ez csak egy csepp a tengerben. A Mi Hazánk ahogy eddig is, ezután is a hagyományos családmodell értéke mellett áll ki”.
„A Golden Gays egy Fülöp-szigeteki idős LMBTQI+ közösség, évtizedek óta együtt élnek és támogatják egymást egy olyan országban, ahol diszkriminációval, előítéletekkel és életkoruk, társadalmi-gazdasági helyzetük miatt fokozott nehézségekkel kell szembesülniük”
– írja a Telex a Magyar Nemzeti Múzeumban látható World Press Photo kiállítás képaláírását idézve.
Morales felvételeit sorozat kategóriában díjazta a zsűri. Mint a Telex írja, indoklásuk szerint azért, mert a képek alkalmasak a közösség bensőséges szeretetének, örömének és méltóságának ábrázolására.
A kiállítás november 5-éig látható a Nemzeti Múzeumban, péntekenként, szombatonként és az utolsó napon meghosszabbított nyitva tartással, erre a történtek után fokozottan is szükség lesz. Az intézmény honlapján azonban változatlanul ez olvasható: „Felhívjuk figyelmüket, hogy a kiállítás látogatása 14 éves kor alatt felnőtt felügyelete mellett ajánlott!”
A kiállítás honlapján már ez van: „Felhívjuk figyelmüket, hogy a kiállításra 18 év alattiak nem válthatnak belépőjegyet.