Mi a baj a nyugati páncélosokkal Ukrajnában?

Mi a baj a nyugati páncélosokkal Ukrajnában?

A közösségi médiában jelent meg egy felvétel, amely kitűnően összegzi Ukrajna legutóbbi támadási kísérletének eredményeit, egyben rávilágit az ukrán haderő egyik jelentős problémájára.

A hét folyamán ismét kiújultak az ukrán támadási kísérletek Robotine térségében, az újabb támadási hullám azonban érdemi területnyereség nélkül, jelentős páncélos-veszteségekkel járt, köztük legalább 3 Leopard 2A4-es is megsemmisült.

A mostani felvételen – amelyet oroszpárti X-fiókok (régebbi nevén Twitter) újként igyekeztek feltüntetni – két, egymás mellett kilőtt, nyugati gyártmányú Leopard 2A4-es harckocsi látható. A felvételt ellenőrző OSINT-fiókok ugyan megállapították, ezek pár nappal korábbi, jegyzett veszteségek a kép ugyanakkor rávilágit Ukrajna egyik legjelentősebb problémájára: a felderítő és csapásmérő drónok jelentette fenyegetettségre.

Az alábbi felvételen 1 perc 50 másodpercnél látható, ahogy a Leopard találatot kap, ezt követően lassan a korábban elvesztett másik harckocsinak gurul:

Az év elején sok elemző a nyugati fegyvereket – főként a német Leopardokat és az amerikai M2A2 Bradley-ket – jelentősen felülértékelte, egyfajta, az ukrán háborút eldöntő csodafegyverként tekintve rájuk.

Az irányított páncéltörő fegyverek, rakéták, drónok megjelenése a modern harctereken azonban nagyon más világot teremtett. Ezekkel a haditechnikai eszközökkel szemben pedig még a nyugati páncélos járművek sem „mindenhatóak”, ugyanis ezek hatékony kivédéséhez szükséges aktív és passzív védelmi rendszerekkel számos NATO-tank nem, vagy csak minimálisan rendelkezik.

A megfelelő csapatlégvédelem, elektronikus zavaróeszközök és a védelmi rendszerek nélkül pedig a nyugati páncélosok az elmúlt hónapokban is pontosan úgy jártak, mint a fentebb látható, drónok és tüzérség segítségével harcképtelenné tett, majd megsemmisített két Leopard.

(portfolio.hu)

polkorrekt