Díjnyertes magyar vörösbor
Londonban egy olyan fajtával nyert egy magyar pincészet aranyérmet, amiből egyedüliként készít bort a borvidékükön. 98 pontot kapott a 100-ból egy magyar vörösbor a világ egyik legnagyobb borkritikusától!
Május közepén megérkeztek a világ egyik legnagyobb borversenyének, a londoni International Wine Challenge-nek (IWC) az eredményei. A megmérettetés dimenzióit jól érzékelteti, hogy például száraz fehérborból is mintegy 3500 különböző tétel került a nemzetközi zsűri poharába.
A bírák szigorát mutatja, hogy az említett 3500 tétel közül 100-ból 97 pontra értékelték a legjobbakat. Összesen 3 tétel kapott ilyen magas pontszámot, további 16 szerzett még 96 pontot. Öröm és egyben meglepetés, hogy utóbbi csoportban helyett kapott a pannonhalmi TóthBorbirtok 2021-es Kódex Furmintja.
A furminttal nemrégiben egyszer már nagyot „gurított” a fajtával a borvidéken egyedüliként foglalkozó pincészet. Pannonhalma 2023 áprilisában tartott borvidéki borversenyén nyerték el a legjobb fehérbor címet.
Nem csak Pannonhalma ért el kiugró sikert Londonban. Szintén 96 pontot szerzett az IWC-n a Grand Tokaj 5 Puttonyos Aszú 2017.A szintén kiváló 95 pontosra értékelte a zsűri Tornai Pincészet Somlói Top Selection Aranyhegy Juhfark 2020, a Pauleczki pincészet Tokaji Essencia 1995 és a Pauleczki pincészet Tokaji Muscat Lunel 5 puttonyos Aszú 2018 tételeket. Ez az öt magyar bor kapott aranyérmet, ezen kívül még kilenc magyar ezüst és hét bronzérem született. A teljes eredménylista ide kattintva olvasható el.
„Hatalmas boldogsággal osztjuk meg a hírt, hogy a legismertebb nemzetközi borszakíró, James Suckling rendkívül magas, 98 ponttal jutalmazta a 2018-as évjáratú AGAPÉ Nagy-Eged-hegy dűlő Egri Bikavér borunkat.” – írta a bort készítő pincészet a saját honlapján. Ez a történelem legmagasabb magyar száraz vörösbor pontszáma.
2023. október 26-án került ki a fenti felütéssel indító poszt az egerszalóki St. Andrea Szőlőbirtok honlapjára. James Suckling amerikai bor- és szivarkritikus a világ egyik legnagyobb boros szakembere, vezető borbírálója. 1981-től három évtizeden át volt a mértékadó Wine Spectator újság csapatának tagja.
Évente több ezer tételt kóstol és pontozza őket 100 pontos skálán. Értékeléseire az egész világ odafigyel, azok üzleti sikereket és bukásokat alapoznak meg. A 98 pont a legszűkebb elithez tartozást, a világklasszis minőséget jelenti. „Suckling 98 pontja nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő szakmai elismerés, ahogy a szakíró fogalmaz, a St. Andrea Szőlőbirtok Agapéja a világ legjobb vörösboraihoz hasonlítható” – olvasható a pincészet honlapján.
„Fantasztikus vörösbor”
A teljes kóstolójegyzet így hangzik:
„Ez a fantasztikus vörösbor pirosbogyós gyümölcsökkel és virágokkal (rózsa, hibiszkusz) nyit. Zúzott kő és tűzkő. Kagyló, végül gránit. Közepes-nagy test, extrém finom tanninok, amik végig kísérik a kortyot. Ásványosság és mélység. Elgondolkodtató, meditálásra késztető bor. Világklasszis. 2027 után lesz a csúcson.”
A hírt és a pontszámot kitörő örömmel fogadták a St. Andrea Szőlőbirtokon. „Megrendítő már csak a tény, hogy meglátogatott személyesen minket James Suckling. Az pedig, hogy ilyen pontszámokat kaptunk tőle, ámulatba ejtő. Egy olyan visszajelzés, ami megerősít minket abban, hogy Eger tényleg páratlan adottságokkal rendelkezik és ezzel az egyediséggel bátran ki lehet állnunk a világ elé, mert nem fogunk szégyenkezni. A 98 pont pedig egészen elképesztő. Éreztük eddig is, hogy a 2018-as talán a valaha volt legjobb St. Andrea évjárat, viszont ebből az évből az AGAPÉ ténylegesen életünk eddigi legjobb bora, amit világra segíthettünk. Nagyon hálásak vagyunk!” – összegezte érzéseit Ifj. Lőrincz György.
Címlapfotó: Thomas Thompson / Unsplash
(vince.hu)