A Pécsett meghalt kisfiú szüleit gyanúsítják
Emberöléssel gyanúsítják a Pécsen meghalt kisfiú szüleit, a gyanú szerint az anyja bántalmazta a hároméves gyereket.
Minősített emberöléssel gyanúsították meg annak a hároméves kisfiúnak a szüleit, aki csütörtök délelőtt halt meg Pécsen – írja a 24.hu.
A lapnak a Baranya Vármegyei Főügyészség szóvivője azt mondta, hogy a gyanú szerint az anyja bántalmazta a gyereket.
„Előző este történt a bántalmazás, a gyermek nagyon rosszul lett, de csak reggel hívtak hozzá mentőt”
– idézték Kutas Tamást, aki azt is hozzátette, hogy a nyomozók kezdeményezték a szülők letartóztatását.
A rendőrség csütörtök este számolt be arról, hogy a mentőktől negyed egykor jelzést kaptak, amely szerint egy hároméves pécsi kisfiút kíséreltek meg újraéleszteni, sikertelenül.
A hatóság már akkor jelezte, hogy emberölés bűntett gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.
(hvg.hu)