80 millió forintért talált gazdára Paál László festménye
Elképesztő áron, 80 millió forintért kelt el Paál László Naplemente című alkotása a Virág Judit Galéria őszi aukcióján, amivel új életműrekord is született. A rövid életet élő, székely származású művész nevét a legnagyobb 19. századi magyar festők között említik, akárcsak Mednyánszky Lászlóét vagy Munkácsy Mihályét.
– Paál László mindössze 33 éves volt, amikor meghalt. Ennél fogva kicsi az életműve, közel sem olyan nagy, mint egy Munkácsy-gyűjtemény. Hogy pontosan hány képet festett, nem tudni, így igazi ritkaságnak számít, ha előkerül egy-egy műve – kezdte a Blikknek Kovács Angéla, a galéria festménybecsüse.
Kovács Angéla festménybecsüs elárulta, hogy igazi ritkaságnak számít egy Paál László-kép felbukkanása az aukciókon / Fotó: Fuszek Gábor
Paál az 1873-as bécsi és az 1878-as párizsi világkiállításon érmet is nyert, a képeit pedig még életében kiállították, ám a sikerek sem menthették meg: tüdőbeteg lett, majd egy otthoni baleset következtében agysérülést szenvedett. 1879-ben a francia charenton-le-pont-i elmegyógyintézetben hunyta le örökre a szemeit, pár évvel a most licitre küldött, Naplemente című képe megfestése után.
– A Naplementét 1871-1872 között festette Paál a holland Beilen városában, több mint 150 évvel ezelőtt. Egyszerűen fantasztikus, hogy ilyen jó állapotban fennmaradt. Persze, az arisztokraták és a műgyűjtők kifejezetten odafigyeltek a képeikre, például soha nem gyújtottak rá mellette. A képet báró Hatvany József, báró Hatvany Józsefné, később pedig Hatvany Endre gyűjteménye őrizte. 1936-tól, tehát 87 éven keresztül egészen mostanáig magántulajdonban volt
– magyarázta Angéla.
„Az égbolton kicsit fogott az idő, látszik, hogy kicsit sárgásabb, de ez nem probléma, mert tapasztalataim szerint a műgyűjtők kedvelik az olyan festményeket, amiken – jó értelemben – látszik a történelem. A barnás, sötét alap mellett az alkotó a felhőkre fókuszált, egy ponton bele is javított egy picit, hogy jobban előjöjjenek a színek”
– tette hozzá a szakértő.
Bár igazi ritkaságról van szó, a 65 millió forintért kikiáltott képet nem akaszthatja ki akárki a falára.
Sztárfestmények a kalapács alatt
A nemzetközi hírű avantgárd festő, Moholy-Nagy László egyik utolsó műve, a Kompozíció három körrel 22 millió forintért talált új tulajdonosra. Emellett Scheiber Hugó több alkotása is bőven a kikiáltási ár felett kelt el: így például életművének egyik kiemelkedően fontos darabja, az 1926 körül alkotott Stadion 24 millió forintról meg sem állt 50 millióig. A kép legutóbb 1986-ban bukkant fel aukción, akkor a Sotheby’s kínálta eladásra New Yorkban.
„Paál László festménye védett kép, ami azt jelenti, hogy nem lehet kivinni az országból. Tehát licitálhattak volna rá külföldről is, de csak úgy, hogy a kép Magyarországon marad. Ez a festmény nagyon fontos az életmű szempontjából, Paál legjobb darabjai között van, ráadásul hazai múzeumoknak sincs hasonló alkotása. Emiatt élvez védettséget a Naplemente”
– mondta Angéla.
(blikk.hu)