Fizetett Manuel a Noénak

Fizetett Manuel a Noénak

Kifizette Manuel azt a húszezer forintot a Noé Állatotthon Alapítványnak, amelyet hat éve lopott el az adományperselyükből – erősítette meg a Telexnek a szervezet szóvivője. Schneider Kinga azt is hozzátette, hogy a The Voice-ban zsűriző rapper még egy „gáláns összeget” is adományozott nekik.

A szóvivő azt is elárulta, hogy csütörtökön több mint húsz percet beszéltek telefonon Manuellel, akiről megtudták, hogy a jövőben is szeretné támogatni az állatotthont.

A rapper Schneider Kinga szerint azzal magyarázta, hogy eddig nem jelentkezett, mert nem tudta, hogyan rendezze az általa okozott kárt.

Manuel és társai 2017 októberében lopták el a Noé adományperselyét. Mivel a terület be volt kamerázva, az elkövetőket gyorsan megtalálta a rendőrség, végül fejenként húszezer forint visszafizetésére és ötven óra közmunka elvégzésére kötelezték őket.

Amikor kiderült, hogy az X-Faktor című tehetségkutató műsorban fog szerepelni, az RTL azzal kereste meg a Noét, hogy működjenek együtt, mutassák be, ahogy Manuel ledolgozza náluk a büntetését. Az állatotthon belement, a rapper azonban nem jelentkezett náluk, s később sem kereste őket. Schneider Kinga emiatt kezdett el „számlálót” közzétenni a Noé oldalán, és rendszeresen posztolni az ügyről.

(hvg.hu)

polkorrekt