Izraeli ügynök a Hamasz egyik alapítójának fia
„A börtönben szembesültem az apám szervezetének valódi arcával” – így lett izraeli ügynök a Zöld herceg, a Hamász egyik alapítójának fia
Moszab Hasszan Juszef a Hamasz egyik alapítójának fia. Testközelből átélte és a saját szemével látta a terroristák brutalitását. A szervezet irányítása várt rá, neki azonban elege lett a mészárlásokból és átállt: 14 éven keresztül kémkedett Izraelnek. A Fókusznak őszintén beszélt tapasztalatiról.
Moszab Hasszan Juszef 2014-ben járt Magyarországot, akkor készíthetett vele interjút a Fókusz.
Nálunk az utcán mindenért Izraelt okolták. Azt gondolva, hogy Izrael az igazi ellenség. Mi pedig soha nem tettünk fel kérdéseket, nem voltunk kritikusak a saját igazságunkkal, hogy valójában miért is szenvedünk mi ott
– mondta a Fókusznak.
Moszab 17 éves volt, amikor beszervezte a Hamász. A zsidókon akart bosszút állni, de letartóztatták, mielőtt megtette volna. A börtönben ébredt rá, hogy a valóság teljesen más, mint amit ő addig annak gondolt.
A börtönben szembesültem az apám szervezetének valódi arcával. A saját embereiket kínozták. 16 embert öltek meg a börtönben. Mind a saját embereik, a Hamász tagjai voltak
– emlékezett vissza.
Moszab Hasszan Juszef Zöld herceg fedőnéven tevékenykedett. A szín a Hamász zászlójára utal, a herceg pedig arra, hogy apjára, Hasszan Juszefre a szervezet királyként tekintettek.
- Mit tett a Zöld herceg, ha öngyilkos merénylőkkel találkozott?
Mit gondol az eseményekről egy Közel-Kelet-kutató?
Mikor jön a kritikus, mindent eldöntő időszak, kiterjedhet az izraeli háború nemzetközi konfliktussá?
A fenti kérdésekre is választ kaphat a videóra kattintva.
(rtl.hu)