Célegyenesben az új napelem program

Célegyenesben az új napelem program

A kormány 2024. januárban 75 milliárd forint keretösszeggel induló Napenergia Plusz Programja a családokat támogatja abban, hogy maguk termeljenek zöldenergiát, azt tárolják, és fel is használják – hangsúlyozta Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium (EM)energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Elmondta, a pályázat részletein dolgoznak, és egyeztetnek a szakmai szervezetekkel. A tervek szerint az új pályázati program 2024. január elsejétől lesz elérhető, a részleteket még előtte  közzéteszik.

Jelezte, a programban napelemre és tárolóra együtt adnának támogatást, vagyis mindkettőt telepíteni kell. Erre a csomagra az elképzelések szerint 65 százalékos vissza nem térítendő támogatást nyújtanának

– ismertette az államtitkár.

Az államtitkár rámutatott arra, a felszerelt napenergia technológia összekötése akkumulátoros tárolási lehetőséggel kitoltja a megtermelt zöldenergia felhasználási idejét. Megjegyezte, ezek az akkumulátorok most még elég drágák, ennek ellenére szeretnék, hogy minél több ilyen tároló technológiát alkalmazzanak a családok.

Az államtitkár szerint a 75 milliárd forint keretösszegű támogatási rendszert mintegy 20 ezer háztartás veheti igénybe.

Steiner Attila a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorban hangsúlyozta, felkészültek a téli fűtési szezonra, rekord töltöttségi szinten, 97 százalék felett vannak a magyar gáztárolók. Elmondta, hogy a magyar gáztárolókban lévő mennyiség az éves fogyasztás mintegy kétharmadát teszi ki, ami lényegesen jobb az uniós átlagnál.

polkorrekt